hirdetés

Partnereink

A színpadon randevúzik Pindroch Csaba

hirdetés

A színpadon randevúzik Pindroch Csaba

Havi két-három alkalommal tud randevúzni egymással Pindroch Csaba és felesége, Verebes Linda, akkor viszont kedvenc helyükön, a színpadon. A színészházaspár az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában vendégeskedett, ahol elárulták, hogy közös szakmájuk milyen hatással van a házasságukra.

Pindroch Csaba és felesége, Verebes Linda nemcsak a családi életben, a hétköznapokon, hanem a színpadon is jól működnek együtt, már tíz éve szerepelnek együtt közös darabban. A házaspár saját pozitív tapasztalatai miatt sok művészpárt próbál rábeszélni arra, hogy dolgozzanak együtt, de azt mondják, ez jó néhány szakmabelinek komoly kihívást jelent, hiszen hamar dominanciaharccá fajulhat egy közös produkció – mesélték a Librettó című műsor vendégeiként.

hirdetés

„Amikor elkezdtük, féltem, hogy feszültséget okozhat, hogy túlzásba esem, mert én akkoriban többet voltam színpadon, mivel Linda kismama volt. Nem akartam őt lejátszani, aztán lehetséges, hogy ez inkább fordítva történt. A színész önző, de amikor ott van vele, akit szeret, akkor muszáj csapatjátékosként gondolkodnia. Ez sokaknak nem megy” – fogalmazott az M5 műsorában Pindroch Csaba, aki már több mint 20 éve szereti rajongással feleségét, és mint mondja, izgalmasan, de mégis nyugalomban, botrányoktól mentesen élnek gyermekeikkel.

Egészen más energiákkal dolgozunk egy párként a színpadon, mint a hétköznapokban, házaspárként. Csaba férjként néha türelmetlenebb, színészként viszont megadja a megfelelő felkészülési időt nekem. Arra jöttünk rá, hogy egy közös darab terápia számunkra. A gyerekek mellett ez lett a mi saját, közös időnk és sikerünk” – tette hozzá Verebes Linda, aki eleinte szintén aggódott, miként hat majd a házasságukra, hogy együtt dolgoznak, de tíz év távlatából úgy látja, jó döntést hoztak, hogy belevágtak. A teljes beszélgetés elérhető a Librettó Médiaklikk-oldalán.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés