hirdetés

Partnereink

Átadták az Öröm a Zene díjakat

hirdetés

Átadták az Öröm a Zene díjakat

Idén is átadta a Hangszeresek Országos Szövetsége az Öröm a Zene díjakat 12 kategóriában, elsősorban zeneipari háttérembereknek. Az Analog Music Hall-ban tartott eseményen megtartották az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét is, amit a Lanou nyert.

A Hangszeresek Országos Szövetsége 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene (korábbi nevén Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország) tehetségkutató sorozatot, amely mára a Kárpát-medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált. Összesen 26 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, 5 határon túli (erdélyi, vajdasági és felvidéki). Az elmúlt hétvégén e tehetségkutatók nyertesei mérték össze tudásukat Budapesten, az Analog Music Hall-ban. Minden eddiginél erősebb és színesebb felhozatal állt színpadra, a funky népzenei acid jazz-től kezdve a »80-as évek glam rockján és a trip hop-on át a pszichedelikus alterrockig bezárólag.

hirdetés

Az együtteseket egy nyolctagú zsűri véleményezte, nevezetesen Andrásik Remo (zenész, gitártanár, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a Zene sorozat szervezője), Horváth Gergely (rádiós szakember, a Petőfi Kulturális Ügynökség tanácsadója), Cselőtei László (zenei újságíró, az NKA Hangfoglaló Kollégiumának elnöke), Nagy Szabolcs (kommunikációs szakember, a Fülesbagoly Alapítvány kuratóriumi elnöke), Lombos Márton dalszövegíró, valamint a 2019-es nyertes Antares zenekarból Dér Dávid, Kovács Botond és Pap Dávid. A grémium végül a Lanou zenekarnak adta a fődíjat – ők a veszprémi V. Élő-Zene Tehetségkutatóról jutottak be -, akik így a HANOSZ-tól 1 millió forint értékben kapnak hangszer és hangtechnikai fejlesztési támogatást, és 2,5 millió forinttal támogatja őket a Hangfoglaló Program.

A kétnapos rendezvény végén a HANOSZ kiosztotta az Öröm a Zene Díjat 12 kategóriában. Ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránt elkötelezett személyeket kívánta elismerni. Az év zenésze Áron András Apey lett, és pusztumusz díjat kapott a kategóriában Siklósi Örs. Az év helyszínének a miskolci Ady Endre Művelődési Házat választották. Az év zenepedagógusának járó díjat Gyémánt Bálint vehette át, és posztumusz díjban részesült Szappanos György. Az év felfedezettjei a Kellene kis kert zenekar, az év hangmérnöke Mezei Márton, az év hangtechnikusa Benkő Kristóf, az év fény- és látványtechnikusa Lukácsovics Máté, az év zenei újságírója Draveczki-Ury Ádám, az év hangszerjavítója Váradi Péter (Peter Crow Design) lett. Az év különdíjasa elismerésben Hermann János részesült, e kategóriában posztumusz díjat kapott id. Tornóczky Ferenc.

Forrás: PR Garden

Fotókredit: Kocska Ádám

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 12.05.

Ma Vilma napja van.

Már itthon is elérhető a Pac-Man karóra

A Casio Vintage karóracsaládja idén több ikonikus modellel bővült. Ez a kategória világszerte egyre népszerűbb, de a retró japán karórák iránt mutatko...

  • 2021-12-05 08:30
A Szűz most a legegyszerűbb megoldásokat kell megkeresse

Ha ma probléma merül fel, keresse meg a legegyszerűbb megoldást. Nem minden probléma olyan bonyolult, mint amivé alakítja. Gyakran a legkézenfekvőbb v...

  • 2021-12-05 06:57
Szűzpecsenye áfonyaöntettel

Sertésszüzet elkészíteni egyáltalán nem olyan nehéz, mint azt sokan gondolnák, ugyanakkor egészen fenséges fogásokat hozhatunk össze belőle - a vörösá...

  • 2021-12-04 23:04
Megvan az év legfinomabb diós bejglije

Elkezdődött az idei advent és ezzel együtt a karácsonyi sütik időszaka is. Az ünnep közeledtét jól jelzi, hogy a Magyar Cukrász Ipartestület eredményt...

  • 2021-12-04 21:16
Visszatér a Gina a Radnóti Teslába

Borosékhoz, a vidéken élő konszolidált családhoz az éjszaka közepén egy nyomozónő állít be és közli, hogy a fiukat, és vele együtt az egész vízilabdac...

  • 2021-12-04 19:47

hirdetés

Ismét Meghannak adott igazat a bíróság

Hosszú ideje húzódik a botrány, ugyanis Meghan Markle és Harry herceg házassága megosztó volt az emberek számára. Nem egyszer röppent fel valamilyen p...

  • 2021-12-04 18:30
Átadták a Prima Primissima Díjakat

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában közönség ...

  • 2021-12-04 17:06
Újabb feketelista a vállalkozásokról

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény értelmében már 2017 óta kötelező a vállalkozásoknak minő...

  • 2021-12-04 15:37
Idén már advent idején elindul a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR jótékonysági gyűjtése

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is elindítja az Adni Öröm! akciót. A karácsonyi gyűjtés keretében a vásárlók adománykárt...

  • 2021-12-04 13:56
Zöld fogadalmak karácsonyra, te mit teszel a környezetedért?

Egy újabb csoki fondue a céges karácsonyon… már van egy a szekrényben, sohasem használom. Tetszetős „Boldog Karácsonyt” bögre egy baráttól, de már ros...

  • 2021-12-04 12:15

Minden cikk

hirdetés

hirdetés