Hollywood-i átkok
hirdetés
![Hollywood-i átkok](https://delina.hu/userfiles/d/f/df9831d54e7b512899a77123e33224a0_thum_300x336.jpg)
Amennyiben úgy gondolod, Hollywood kizárólag a csillogásról valamint a sikersztorikról szól, akkor most bebizonyítjuk neked, hogy tévedsz. Természetesen az is előfordulhat, hogy úgy hiszed, ezek véletlenek, de az alábbi a történetek a mai napig kísértik Tinseltown-t.
A Sötét lovag átka: Heath Ledger halálát a média az egész világon próbálta eltusolni. Meg kell jegyezni nem ez volt az egyetlen tragédia, amelyek besötétítette a Batman-film fölött az eget. Egy technikus, Conway Wickliffe szintén a forgatás alatt vesztette életét, akkor mikor az egyik akciójelenet felvétele során a kocsi, amelyre a kameráját rögzítették egy fának csapódott. Ráadásul a főszereplőt, Christian Bale-t pont a premier előtt tartóztatták le.
hirdetés
A Terminátor-átok: Edward Furlong, ki John Connort alakította a Terminátor 2-ben, régóta küzdött alkohol valamint drog problémákkal, ezen harca viszont, csak a filmbemutató után került a köztudatba, és emiatt elesett a szerepétől a Terminátor következő részében. A Terminátor 3-ban Nick Stahl játszotta el a szerepét, kit egy ideig pszichiátrián kezeltek. Végül pedig, ne hagyjuk említés nélkül Christian Bale-t, aki iszonyatos szitkokat szórt az operatőrre a forgatás alatt.
Poltergeist - A kopogó szellem átka: A Dana Freelinget alakító, Dominique Dunne-t 22 éves korában megölte a barátja, s Will Sampson, Julian Beck és Heather O’Rourke szintén váratlanul életüket vesztették.
Az ördögűző átka: 1973-ban meghalt Jack MacGowran, aki Burke Dennings-et alakította. Ezen a forgatáson még nagyon sok fura dolog zajlott, a legszembetűnőbb az volt, amikor MacNeil belső rezidenciája lángra kapott, összeégett minden, kivéve Ronald Reagan hálószobáját.
Superman-átok: 4 színész, ki így, ki úgy kapcsolódott a Supermanhez, meghalt. George Reeves-t, ki az 1950-es szériában alakította a hőst, 1959-ben lelőtték. Christopher Reeves egy baleset következtében, 1995-ben lebénult, és kilenc évvel később meghalt. Bud Collyer, aki Superman szinkronhangja volt a rajzfilmsorozatban, 1941-ben, keringési zavarok miatt vesztette életét. Lee Quigley, a baba Superman megformálója volt, 1987-ben, tizennégy éves korában meghalt.
Az Ómen-átok: A filmforgatás folyamán Gregory Peck repülőjébe belecsapott a villám, a szövegíróba is, David Seltzerébe. De ez még nem minden, a speciális effektek szaktanácsadója péntek 13-án, autóbalesetben vesztette életét, s Gregory Peck fia öngyilkos lett. Eztán Gregory Peck ismét a halál közelében járt, hsizen egy olyan gépen kellett volna utaznia, ami lezuhant, de szerencsére a színész az utolsó pillanatban törölte a foglalását.
James Dean elátkozott autója: A színész a Porschéban szenvedett halálos kimenetelű autóbalesetet. Az összetört autó mortorját valamint vezérműtengelyét 2 amatőr autóversenyző, Dr. Troy McHenry és Dr. William Exchris vásárolták meg és építették bele saját versenygépeikbe, de sajnálatos módon mindkét autó ütközött. A balestekben McHenry életét vesztette, Exchris pedig súlyosan megsebesült.
A Playboy átka: Több címlaplány élete igazán szomorú véget ért, erre a listára került fel Marilyn Monroe, Dorothy Stratten, akit a férje gyilkolt meg, valamint Claudia Jennings, aki autóbalesetben vesztette életét.
A 27-esek klubja: Ezen elmélet alapján a népszerű zenészek nagyobb eséllyel halnak meg 27 évesen különféle drogok, illetve alkohol miatt. Néhány példa: Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison, Kurt Cobain valamint Amy Winehouse.
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese](https://delina.hu/userfiles/6/3/637c207dc1e8e6dfe8094b0752a6d42f_thum_130x135.jpg)
![Hétfőn kezdődik az ingyenes online japán filmfesztivál](https://delina.hu/userfiles/8/5/85bdad8d55ca654d7cf03a2cf6dd5d1d_thum_130x135.jpg)
![Károly herceg másodszor is koronás lett: óvják a királynőt!](https://delina.hu/userfiles/0/4/04dbc14ddd1775603ca665ee55c6b9b2_thum_130x135.jpg)
![Kim Kardashian még mindig úgy gondolja, hogy csak testedzés által érte el megjelenését](https://delina.hu/userfiles/d/d/dd2a24d9834c1238efea6785fb156f7a_thum_130x135.jpg)
![Michael Schumacherrel focizott a Republic egykori frontembere, Bódi László Cipő](https://delina.hu/userfiles/7/5/75c585503e1a7e34e5332296c5f96382_thum_130x135.jpg)
![Tóth Andi, Lady Szomjas és Tenki Réka is fontos jelölést kapott](https://delina.hu/userfiles/d/2/d2e6bd373877a2236ba573b90b116a1d_thum_130x135.jpg)
![Ilyen, amikor Zola időhurokba kerül](https://delina.hu/userfiles/8/b/8bd3638d25d33f6425bc70a923dc44ee_thum_130x135.jpg)
![Romantikus szuperhősök a közelgő Valentin-napra!](https://delina.hu/userfiles/9/7/97ae9e24840d9658916a239ee8441fed_thum_130x135.jpg)