hirdetés

Partnereink

Liptai Claudia szerelmi élete romokban

hirdetés

Liptai Claudia szerelmi élete romokban

A színésznő élete során nagyon sok minden történt. 1988-ban hiába volt tehetséges, rossz magaviselete és rengeteg igazolatlan órája miatt kidobták a Kaffka Margit gimnázium képzőművészeti szakáról. 1989-1993 között sok minden más mellett, számítógépes tenyérjóslásból tartotta fenn magát.

Eközben rájött, hogy mekkorát hibázott, amikor otthagyta az iskolát és elkezdett estibe tanulni. Két év alatt megtanulta a négy évi anyagot és sikeresen leérettségizett. Ezt követően sikeresen elvégezte az OKJ-s bizonyítványt adó Gór Nagy Mária Színtanodát. Később 1993-1997 között elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskolát. Miközben egyetemi hallgató volt a Vígszínház tagja lett. 1993-tól tévében is elkezdett szerepelni, amely nagyon sokat lökött a karrierjén. Szerepelt a Szomszédokban, majd 1998-ban az RTL klub Csíz nevű műsorában is részt vett. Ezt követően átszerződött a Tv2-höz a Pasik című sorozatban szerepelt. 2001-ben elkezdte vezetni a Claudia Show-t. 2002-ben ő lett a Big Brother műsorvezetője. Majd a kedvelt reggeli Mokka műsor vezetője volt 2007-2011 között. 2007-ben férjével együtt meselemezt készítettek. 2014-ben pedig tudjuk, hogy a Sztárban Sztár egyik műsorvezetője volt. Rengeteg dolgot ért el élete során, amiből az emberek nagyon keveset tudnak. Ami a legaggasztóbb talán az, hogy válása után nem nagyon találja azt az embert, akivel tényleg eltudna képzelni a jövőt. Virágról virágra száll.

hirdetés

A karrierje most a csúcson van, arra nem lehet panasz, de a magánélete romokban hever. Kiemelkedő és domináns személyiség a Claudia nehezen lehet olyan személyt találni, akivel megmarad. Fontos az, hogy elfogadják az életét, keveset van otthon, folyamatosan úton van. És ezt a legtöbb férfi nehezen viseli el. Valamin nagyon szereti a gyermekét és egy anya számára mindig is a csemetéje lesz a legfontosabb.

Nagyon sok kapcsolaton van már túl. A barátai szerint Claudia egy olyan egyéniség, aki azt vallja, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Lehet, hogy a színésznő mentalitás játszott közre abban, hogy ott hagyta legutóbbi párját, Ákost. Egy kemény sorsú férfi volt, nagyon tehetséges színész Szombathelyen. Teljesen beleszeretett Claudiába. De a távolság tönkretette az egész dolgot. Így New York-i utazása előtt egy nappal hagyta el a színészt. A színésznő olyan típusú nő, aki akkor is belemegy egy kapcsolatba, ha érzi annak nincs semmi jövője. Beleveti magát teljes gőzerővel a szerelembe. De ez így tökéletes, hiszen csak a tudja igazán megélni a szerelem minden egyes pillanatát, aki nagyon mélyen volt. Claudiát megviselte ez a szakítás és bántotta az, hogy másoknak lett igazuk egy távkapcsolatnak nincs jövője. Egy most már biztos az útjuk végleg ketté vált. 2014-ben jöttek össze három hónapot voltak csupán csak együtt.

Horváth Ákos előtt Claudia együtt volt Szabó Benjáminnal, akivel a színésznő 2013- nyarán jött össze. Csupán négy hónapig tartott a nagy szerelem. Benjámin előtt ismert szerelme Balogh Péter volt a Mokka akkori szerkesztője. Titkolniuk kellett a kapcsolatukat, mert férfi házasságban élt. A titkolózás miatt nem lehet azt tudni, hogy meddig tartott ez a kapcsolat. 2010 április elején pedig zokogva beszélt elhunyt szerelméről, Daróczi Dávidról. Aki tragikus körülmények között vesztette el az életét, akivel csak pár hónapja vállalták fel a kapcsolatukat. Amikor megismerkedtek már válófélben volt Gesztesi Károlytól, akivel kilenc évig voltak házasok. Rengeteg mindenen ment keresztül a színésznő, műsorvezető, most már jó lenne, ha a legközelebb kapcsolata örökre szólna.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés