Saul fia… Ott haltak meg a szeme láttára

A Saul fia című filmre az egész nemzetünk büszke lehet, hiszen az egész világon rendkívül sokra tartják. Ezt pedig hűen tükrözi az is, hogy Golden Globe-díjat kapott, ja és Oscarra is esélyesnek tartják. Aki kicsit is jártas a filmes szakmában az tudja, hogy ezektől nagyobb elismerés nincsen ebben a szakmában. Mindazonáltal azért is büszkék lehetünk a filmre, mert elképesztő őszinte tükröt fordít szembe az emberiséggel, mégpedig megtörtént események alapján.

Nemes Jeles László rendezőt faggatta a nol.hu oldal. Az interjúból mutatjuk a legelgondolkodtatóbb részleteket.

„– A Saul fia diadalútja előtt nagyon kevesen tudták, mi is az a sonderkommando.

– Emberek jönnek oda hozzám a vetítés után és azt mondják: eddig nem értették, mi is történt a koncentrációs táborokban, de most már igen. Ez valóban erős visszacsatolás. Ugyanakkor nehéz felmérni a film hatását a világban. De látom, hogy sokakban van igény arra, hogy érezzék és lássák, mi mindenre képes az emberi civilizáció. Fontos, hogy magunkba nézzünk.

– Találkozott valaha igazi sonderkommandóssal?

– Igen, nemrég találkoztunk az egyik utolsó túlélővel Los Angelesben, a görög Dario Gabbaijal. Kilencvenhárom éves. Megnézte a filmet, hitelesnek tartotta. Nehéz volt a szemébe néznem. Ez a férfi olyan dolgokat látott, amiket mi sohasem fogunk tudni még elképzelni sem. Azt mondta, azok voltak a legnehezebb pillanatok, amikor kis transzportok érkeztek. Egyesével kellett odavinni az embereket az SS-tisztekhez, akik pisztollyal végeztek velük. Ott haltak meg a szeme láttára.

– Említette, hogy világszerte több mint százötven közönségtalálkozón vett részt, és több száz interjút adott. Kik voltak a jobb kérdezők?

– A közönség. Mindig az emberek szemét nézem, hogy látom-e benne a film hatását. A legnagyobb hollywoodi sztároktól az egyszerű emberekig sokakat hipnotizált a film. Ez nagyon fontos. Elgondolkoztam azon, miért érintette meg őket a Saul fia, és így sok mindent megértettem a filmmel kapcsolatban. Olyan dolgokat, amelyek azelőtt nem voltak tudatosak bennem. Például amit a Golden Globe-díj-átadón mondtam: absztrakció lett a holokauszt. Korábban ezt így nem fogalmaztam meg magamnak. Elveszítettük az egyént, az embert. Az arcot. Már nem kapcsoltuk hozzá senkihez a holokausztot. Mítosz lett.

– Mire van igény?

– Talán érzik, hogy amit a holokausztról gondolnak, egy rózsaillattal befújt verziója annak, ami volt.

– Pedig az utóbbi tíz évben elkészíttették az úgynevezett lelkiismereti filmjeiket, szembesültek a múltjukkal. Ott a Hitler-film például, A bukás.

– Szerintem éppen A bukás tökéletes harmadik birodalmi propaganda. Egy Führer-glorifikáció. Mintha az egész német filmgyártás a revizionizmusra törekedett volna, hogy megnyugtassa a németeket: „Igazából nem mi voltunk. Akik mégis, azok közül nem volt mindenki olyan rossz." Történelemhamisítás mesterfokon, ami mögött egy egész gépezet áll. De én felveszem ez ellen a harcot. Azt hiszik Németországban, hogy túl vannak a holokauszton. Igaz ugyan, hogy nem ők voltak, de tudniuk kell, mi történt valójában.

– A német kritikusokat kifejezetten irritálta a Saul fia.

– Megértem: még jó, hogy irritálja őket. Különös, a Film Comment decemberi számában pro és kontra kritikát is közöltek a Saul fiáról. Az elmarasztaló írást egy osztrák kritikus, Stefan Grissemann jegyzi. Nyilván ez sem véletlen.”

Forrás: nol.hu

Képek: origo.hu