hirdetés

Partnereink

Karikó Katalin kutatóbiológus kapta az idei Bolyai-díjat

hirdetés

Karikó Katalin kutatóbiológus kapta az idei Bolyai-díjat

Karikó Katalin kutatóbiológusnak ítélték oda a 2021. évi Bolyai-díjat. Az elismerést Áder János köztársasági elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Dísztermében rendezett péntek esti ünnepi gálán.

"Rögös út a tudományé, rögös volt az mRNS technológia útja is, amit ma az egész világ ünnepel" - mondta Áder János. Karikó Katalin azt is megtanulta, hogy mit jelent egy kutató életében a mélypont és azt is, hogy aminek nincs azonnali haszna, később abból is lehet nélkülözhetetlen tudás - hangsúlyozta. Hozzátette: a kutató azt is megtanulta, hogy aki megszállottan ragaszkodik a maga igazához és hajtja a bizonyítás kényszere, annak előbb-utóbb igaza lehet. "Az mRNS-technológia immáron nemcsak egy magyar kutató vesszőparipája, hanem szerteágazó lehetőség a gyógyításban, a megelőzésben. Mi, magyarok, pedig büszkék vagyunk honfitársunkra, aki Magyarországról indulva jutott el szakmája nemzetközi élvonalába" - mondta Áder János.
Az idei díjazottat méltatva Áder János azt mondta: Karikó Katalin előbb gondolt valamire, mint azok, akik csak a már felismert problémák után mennek. A legnagyobbakra jellemző szenvedélyes kíváncsiság hajtotta. Ezért lehetett annyira gyors a koronavírus elleni vakcina fejlesztése. Mint fogalmazott, Karikó Katalin felismerte a még ismeretlent, elindult a még járatlan úton.
"Korunk a tudományra épül és igényli a tudós ember megnyilatkozását, indítékainak, eszméinek, véleményének ismeretét is. Fel kell tehát fednünk önmagunkat, hogy a tudomány ne messzi tájképként, hanem testközelben szemügyre vehető emberi képletként váljék láthatóvá" - idézte a köztársasági elnök a világhírű magyar stresszkutató, Selye János szavait. Mint fogalmazott, az "emberi képlet" része, hogy Karikó Katalin már nemcsak egy a számos kiváló magyar tudós közül, hanem valóságos világsztár, akire kíváncsiak, akinek számít a véleménye és aki hajlandó arra, hogy a tudományra épülő, de a tudománnyal mégis gyakran bizalmatlan korunkban személyes hitelével tanúskodjon az igazság mellett.
"Volt már olyan korszak az emberiség életében, mint a mostani világjárvány. De ma mindennél nagyobb szükségünk van nemcsak az életmentő vakcinákra, hanem a lélekemelő őszinteségre is" - jegyezte meg Áder János. Mint hangsúlyozta, a Bolyai-díj Magyarország legnagyobb presztízsű tudományos díja. A haza, a szülőföld, a magyarok elismerése tudós honfitársaink nagyszerű teljesítményéért. Szabó Gábor, a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott: sikeres kutatás aligha születik türelem és kitartás nélkül, Karikó Katalin pedig nem kevés kihívással szembesült, legalább 24 pályázatát utasították el, de ezekre is úgy tekintett, mint amiből tanulni lehet.
Nemcsak méltán világhírű ember és kutató, hanem olyan személyiség, akinél jobb példaképet aligha tudnánk állítani a jövő kutatói felé - hangsúlyozta Szabó Gábor Karikó Katatlint méltatva, akinek a szabadalma alapján készült el 2020-ban a világon elsőként klinikailag is bizonyítottan hatásos harmadik generációs Pfizer/BioNTech Covid-19- (Comirnaty) vakcina. Karikó Katalin az elismerés átvétele után nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a kuratórium tagjai őt tartották érdemesnek az ország legrangosabb tudományos díjára.
A Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus örömét fejezte ki, hogy az MTA székházában vehette át a díjat, mivel mint felidézte, pályája az MTA-ösztöndíjtámogatásával indult el 1978-ban, akkor kezdte meg mRNS-sel kapcsolatos kutatásait az MTA szegedi kutatóközpontjában. A díjazott visszaemlékezett arra a kanyargós útra, amelyet 1978 óta megtett és amely visszahozta oda, ahonnan elindult. Beszéde végén háláját fejezte ki szüleinek, akik mindig a szépre és jóra tanították, nővérének, tanárainak, mentorainak, tanulótársainak. Külön köszönetet mondott férjének, aki mindig fontosnak tartotta, hogy álmai megvalósulhassanak.
Mint mondta, reméli, hogy egyre több fiatal választja majd a tudomány művelését életcélul és egyre több kutató lesz majd, mert olyan sok felfedezni való van még a világban.
A kétévente odaítélt, most tizenegyedik alkalommal átadott Bolyai-díj a rendszerváltás óta a legnagyobb presztízsű, magánszemélyek által alapított magyar tudományos elismerés. A Bolyai János matematikusról elnevezett díjjal azokat a magyar állampolgárságú vagy magyar származású személyeket támogatják, akik nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket érnek el a tudományok területén.  A 100 ezer euróval (csaknem 37 millió forinttal) járó díjat tizenöt tagú - a magyar tudományos élet kiemelkedő, elismert személyiségeiből álló - bizottság ítéli oda, amelynek elnöke a mindenkori köztársasági elnök.
Az első Bolyai-díjat 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi elnöke, Freund Tamás neurobiológus kapta, majd őt követte Roska Tamás informatikus, Bor Zsolt fizikus, Lovász László matematikus, Ritoók Zsigmond ókorkutató, klasszika-filológus, Perczel András vegyész, Nusser Zoltán neurobiológus, Pál Csaba biológus, valamint É. Kiss Katalin nyelvész. A legutóbbi díjazott Barabási-Albert László hálózatkutató volt 2019-ben.

hirdetés

Forrás: MTI

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 10.10.

Ma Gedeon napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés