hirdetés

Partnereink

Nem a csodaszerek, a jó rutin segíthet az immunrendszernek

hirdetés

Nem a csodaszerek, a jó rutin segíthet az immunrendszernek

Közel két éve élünk együtt a koronavírussal, és a negyedik hullám idejére már sokan felismerték, hogy az immunrendszer optimális működése érdekében mindennap érdemes tenni. Lehetséges, hogy a járvány ily módon segíti majd az egészségesebb életmód elterjedését?

Sokkal többet foglalkoznak a magyarok az immunrendszerükkel a koronavírus-járvány kitörése óta – legalábbis ezt mutatják egy hazai kutatás eredményei. A NÉBIH, a Debreceni Egyetem és a TÉT Platform idén megismételte azt a vizsgálatot, amely kifejezetten a pandémia életmódunkra gyakorolt hatására volt kíváncsi. Ebből kiderült, hogy élelmiszerválasztásunknál – az íz és a minőség után – a harmadik legfontosabb szempont az lett, hogy egészséges étrendbe illeszthető élelmiszert tegyünk a kosarunkba. Emellett több zöldséget és gyümölcsöt vásárolunk, és egyötödünk a fizikai aktivitását is növelte, főleg közepes vagy nagy intenzitású mozgással. A szakértők szerint az elmúlt hónapokban fontos változások indultak el, de ahhoz, hogy társadalmi szinten is láthatók legyenek az eredmények, a megváltozott szokásokat rutinná kell tennünk, és továbbra is nagy szükség van a hiteles, könnyen használható információkra is – foglalták össze egy október közepén tartott szakmai kerekasztal-beszélgetésen.

hirdetés

Prof dr. Falus András immunológus, az MTA rendes tagja arra hívja fel a figyelmet, hogy az immunrendszerünk formálódása már magzati életünkben elkezdődik, később pedig az örökölt adottságok és az epigenetikai tényezők, például a táplálkozás és a fizikai aktivitás együttesen határozzák meg a működését. Az immunrendszer folyamatai annyira összetettek, hogy arra életmódunk bármely eleme hatással lehet, akár a lelkiállapotunk vagy éppen szabadidős tevékenységünk is. A professzor azt is elmondta, hogy ne az immunerősítőnek gondolt szerekben bízzunk, hanem inkább életmódunkat alakítsuk megfelelően.

A pandémia alatt pedig nőtt azok tábora is, akik az étrend-kiegészítőkben bíznak, minden negyedik megkérdezett több ilyen készítményt szed, mint korábban. Dr. habil Csupor Dezső, a Szegedi Tudományegyetem docense szerint bár sokan használnak ilyen célra gyógynövényeket, a választás sokszor mégsem a bizonyított hatás – amivel számos növényi kivonat rendelkezik – hanem a médiában, az internetes felületeken terjedő hírek hatására történik. A szakgyógyszerész szerint ezért tapasztalható az a jelenség, hogy időről-időre felkapottá válik valamelyik közülük, amelyet szó szerint tonnaszámra vásárolnak. Példaként a fekete bodzát említette: ennek termésében olyan bioaktív anyagok találhatók, amely az influenza és a nátha esetén gyorsítják a gyógyulást. Ám a hatás messze nem olyan erős, mint azt gondolják, ennek ellenére a bodzát tartalmazó étrend-kiegészítők forgalma dinamikusan növekszik.

Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője szerint az életmódunk meghatározó fontosságú az egészségesen működő immunrendszer szempontjából, már az étrendünk apróbb változtatásával is sokat tehetünk a rutinszerű támogatásért: „Rossz szokásainkat jóra cserélni csupán elhatározás kérdése, és néhány hét alatt látványos eredménnyel járhat. A reggeli zabkásánkat, gabonapelyhünket egészítsük ki élőflórás, savanyított tejtermékekkel, például joghurttal vagy probiotikus itallal. Fogyasszunk naponta legalább öt adag zöldséget és gyümölcsöt, figyeljünk arra, hogy igyunk nagyjából nyolc pohárnyi folyadékot és persze a mozgásról se feledkezzünk meg.” A dietetikus szerint a még mindig velünk lévő járvány nem korlátoz, hanem éppen esélyt ad arra, hogy az egészségesebb életmód felé vegyük az irányt.

Forrás: TÉT Platform

Fotó: iStockPhoto

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 10.10.

Ma Gedeon napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés