hirdetés

Partnereink

Vészesen lemaradt átoltottságban Kelet-Európa a nyugati tagállamoktól

hirdetés

Vészesen lemaradt átoltottságban Kelet-Európa a nyugati tagállamoktól

Több mint 570 millió dózis koronavírus elleni vakcinát adtak be eddig az Európai Unióban, 306 millió embernek. A felnőtt lakosság majdnem 80 százaléka már legalább egy adagot kapott a védőoltásból. Bő háromnegyed évvel az uniós oltási kampány kezdete után azonban elég egy pillantást vetni a térképre ahhoz, hogy egyértelmű legyen: a vakcinák eloszlása nagyon nem egyenletes az EU-ban. A törésvonal pedig nyugat és kelet, a régi és az új tagállamok között rajzolódik ki.

Rég elmúltak már azok az idők, amikor Magyarország az Európai Unió leginkább átoltott országai között volt. Az oltási kampány első hónapjaiban Málta mellett Magyarország kiemelkedett a mezőnyből, elsősorban azért, mert az orosz és kínai oltóanyag beszerzése miatt több vakcinája volt, mint a többi uniós tagállamnak. Ahogy aztán tavasz végén, nyár elején felpörögtek az uniós vakcinaszállítmányok, a nyugati országok előbb közelíteni kezdték a magyar adatot a táblázatokban és grafikonokban, majd rendre le is hagyták azt.

hirdetés

Alacsonyabban van a plafon keleten

A történteket dokumentáló hírek rendszerint arra fókuszáltak, ahogy Magyarország csúszik lefelé a rangsorban. És valóban, június óta alig nőtt az átoltottság mértéke, miközben sok országban épp a nyáron volt a leglendületesebb az oltási program. A régió többi országát megnézve azonban a magyar adatnak csak a korai tetőzése számít különlegesnek. Az, hogy milyen magasan van ez a tetőzés, már egyáltalán nem.

A britek kilépésével az EU-ban már szinte ugyanannyi „régi" tagállam van, mint „új". 14 ország csatlakozott még a 20. században a közösséghez, és 13 a kétezres években. Utóbbiak közül Magyarországot csak három előzi meg az átoltottsági rangsorban: Málta, Ciprus és Litvánia, a keleti blokk országai közül egyedül Litvánia. A régi tagállamok között viszont egyetlen áll rosszabbul: Görögország. Az alábbi ábrán az eloszlási gyakoriságot jelző szürke mezők magukért beszélnek.

A szórás az egyes tagállamok között hatalmas, de ettől függetlenül nincs olyan régi tagállam, ahol nagyon alacsony lenne az átoltottság mértéke (Románia és Bulgária messze alulmúlja az uniós átlagot, az érdeklődés hiánya miatt vakcinák millióit volt kénytelen eladományozni - hogy miért, arról itt olvashat bővebben). Az újak közül pedig egyedül a miniállam Málta van ott a legjobbak között.

A kényszer és a bizalom hiánya

Az angolul east-west vaccine gapnek is hívott jelenségnek több oka is lehet. Az egyik fő magyarázat az, hogy a nyugati kormányok szigorúbb korlátozásokat vezettek be, elérhetetlenné tettek bizonyos szolgáltatásokat azoknak, akik nem tudják igazolni a védettségüket. Szemléletes példa erre Franciaország: Emmanuel Macron elnök július közepén bejelentette, hogy a kávézókba és bevásárlóközpontokba augusztustól csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők mehetnek. Másnap majdnem egymillió ember regisztrált az oltásra, és bár a döntés miatt még mindig rendszeresek a tüntetések, a legtöbben inkább alkalmazkodnak hozzá.

Egy másik gyakori magyarázat szerint a volt keleti blokk országaiban azért alacsonyabb a hajlandóság az oltás felvételére, mert az emberek kevésbé bíznak az állami intézményekben, az egészségügyi rendszerben és a kormányban, mint nyugaton. Ennek ellenőrzéséhez az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) nevű uniós ügynökség adatait használtuk. A felmérésük idén februárban és márciusban készült, a válaszadóknak 1-től 10-es skálán kellett bejelölniük, mennyire bíznak a saját kormányukban.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés