Átklikkelés – Alap mindenféle önprogramozó technikához
hirdetés
Amikor úgy döntünk, hogy nem adunk több energiát a negatív érzéseknek és gondolatoknak, amelyek örvényként húznak le bennünket, valójában egy átkapcsolást hajtunk végre az agyunkban. Az egyik agyterületről átkapcsolunk egy másikra, amit ritkábban használunk.
Tudományosan megfogalmazva: az agykéreg alatti, negatív érzelmeket rögzítő struktúrákból (amygdala, insula) átkapcsolunk az ún. prefrontális kéregbe. Az előbbi, egzotikus elnevezésű területek ugyanis a veszélyhelyzet felismeréséért felelősek, és szorongásra és depresszióra hajlamos embereknél erőteljesebben működnek, mint kellene. Az évekig, évtizedekig gyakorolt negatív gondolatok automatikussá válnak, szokássá rendeződnek, így az agykéreg alatti struktúrák túlműködése miatt valóban elhisszük, hogy passzív áldozatai vagyunk az életünknek. Állandó vészhelyzetet érzékelünk, amelyből reménytelen a kijutás. A prefrontális kérget azért kell gyakrabban „használnunk”, hogy kordában tartsuk a vészjelzéseket.Éppen úgy, ahogy izmaink edzésével erősödhetünk, a prefrontális kérget is erősíthetjük a pozitív, életigenlő gondolatminták állandó gyakorlásával.Bármilyen – szorgalmasan gyakorolt – gondolatforma szokássá válhat. Ez az ÁTKLIKKELÉS alapja a pszichoterápiának, az agykontrollnak, az NLP-nek, és mindenféle önprogramozó technikának – ez a gyógyulás útja.
hirdetés
Lelki egyensúlyunk nagy mértékben az élményválasztástól függ. Minden pillanatban döntünk arról, hogy milyen élményekre akarunk koncentrálni: pozitívakra vagy negatívakra. A bánatot, a haragot és a félelmet nem a reális események, hanem az azokra adott reakcióink határozzák meg. Ezeket a negatív alapérzéseket túldimenzionáljuk, alapgondolatokat és életfilozófiát gyártunk belőlük, és azt hisszük, az már a valóság – pedig még mindig csak a saját érzelmeink foglyai vagyunk. Amikor a „sors áldozatainak” tartjuk magunkat régebbi traumák miatt, akkor azt választjuk, hogy a múltban élünk. Naponta órákat vagyunk képesek a negatív érzéseinkkel és gondolatainkkal viaskodni – csak mert úgy döntünk, hogy viaskodni fogunk velük, hogy energiát adunk nekik. Ezekből az örvényekből úgy lehet kijutni, ha egyszerűen eldöntjük, hogy másra fogunk figyelni, a jelenben – ITT és MOST egy másik valóságra irányítjuk az antennáinkat, és ehhez következetesen tartjuk is magunkat. Ne kezeljük tényként a saját negatív érzéseinket és gondolatainkat, hanem relatív, szubjektív megélésekként – hiszen azok! Kapcsoljunk át egy másik pályára az agyban, és erősítsük azt!
A passzív és az irányított gondolkodás
Az agyunk folyamatosan dolgozik. Néha passzívan gondolkodunk – sodródunk, álmodozunk –, ami egy automatikus, különféle külső-belső ingerek által kiváltott, asszociációs (pl. képszerű) gondolkodásformát jelent. Ide tartozik az összes pusztító jellegű, önemésztő, negatív gondolat is. A depressziós ember passzívan sodródik a negatív mintázatból a katasztrofális felé. Ezzel szemben létezik az aktív, vagyis irányított gondolkodás, amelyben mi magunk jelöljük ki a célt, az irányt, a tárgyat. Amikor irányítottan gondolkodunk, akkor az agyunk nem tud a negatív sémákkal foglalkozni, mert energiái le vannak kötve egy cél felé. Ez a cél bármi lehet, egy mondóka ismételgetése, egy egyszerű cselekvéssor, egy bútorszövet figyelése, egy beszélgetés, egy feladat végrehajtása, egy vizualizációs gyakorlat… Ideig-óráig mindenki képes kilépni az örvényeiből, ami azt jelenti, hogy hosszabb időre is képes lenne, ha igazán elszánná magát rá.
A passzív döntés is döntés, a passzivitást is tudatosan, aktívan választjuk meg, akármennyire tiltakozunk ez ellen a vád ellen. A jelenkori depresszió-terápiák legnagyobb hibája az, hogy a temérdek gyógyszer alkalmazásával csak még erősebb passzivitásra ítélik a rászorulókat. A betegek így állandóan kívülről várják az irányítást, pláne ha a gyógyszer még jobban felborította az agyműködésüket. Ilyenkor sokszor már egyáltalán nincs motiváció arra, hogy kilépjenek az örvényekből. Pedig motivációt mindig lehet találni, mindig lehet az aktivitás mellett dönteni. Ami esetleg megakadályoz minket ebben, az a tanult tehetetlenség, amiről nemrég esett szó egy cikkben. Fontos tudni, hogy a tanult tehetetlenség (hitetlenség) is csak egy reakció, egy gondolat vagy érzés, nem pedig valódi cselekvésképtelenség! Sőt, az is csak egy fantazmagória, hogy könnyebb a negatív gondolkodás, mint a pozitív.
Miért lenne könnyebb? Ugyanannyi energia kell hozzá, csak akkor nehéz, ha mást szoktunk meg, mást tanultunk a környezetünktől. Aki viszont begyakorolja az aktív, irányított, életigenlő, pozitív mintákat, annak egy idő után már ugyanolyan könnyű ezen a pályán haladnia, amilyen könnyű volt annak idején a negatív örvényekbe belesüppednie.