Az alkímia és az elemek

Az i. e. V. század derekán Empedoklész, a görög filozófus jelentette ki elsőként, hogy minden anyag négy elemi összetevőből — földből, vízből, tűzből és levegőből — áll. Elméletét Arisztotelész  fejlesztette tovább, aki szerint a földi világ alapját alkotó ősanyag a kezdetektől fogva magában rejtette a lét lehetőségét, de csak akkor vált valóban létezővé, amikor valamely „forma" nyomta rá a bélyegét.

Arisztotelész a „forma" kifejezésen nem alakot, hanem azon sajátosságokat értette, amelyek révén a létező dolog szert tesz a rá jellemző tulajdonságokra. A forma leg­egyszerűbb megnyilvánulásának a négy elemet tartotta, amelyeket jellegzetes sajá­tosságaik különböztetnek meg egymástól. E négy alapvető sajátosság a folyékonyság (vagy nedvesség), a szárazság, a forróság és a hidegség, amelyek közül minden elem­ben kettő megtalálható. Mivel a „hideg" és a „meleg", illetve a „nedves" és a „szá­raz" értelemszerűen nem alkothat párt, az elemek sajátosságait a következőképpen csoportosította:

forró és száraz: tűz

forró és folyékony (vagy nedves): levegő

hideg és folyékony: víz

hideg és száraz: föld

Az elemek mindegyike rendelkezett egy uralkodó sajátossággal: a földet inkább a szárazsággal, a vizet a hideggel, a levegőt a folyékonysággal, a tüzet pedig a forróság­gal hozták összefüggésbe. Arisztotelész úgy vélte, a sajátosságok megváltoztatásával egyik elemet át lehet fordítani a másikba, de ilyenkor csupán a „forma" változik meg, az ősanyag állandó és megmásíthatatlan. Ez a gondolat ösztönözte az európai alkimistákat arra, hogy kísérletezni kezdjenek egyes fémek arannyá változtatásával. Mert ha az ólom és az arany egyaránt tűzből, vízből, földből és levegőből áll, akkor kétségtelen, hogy az alkotóelemek arányainak megváltoztatásával ólomból is lehet aranyat csinálni. Az aranyat pedig azért tekintették az ólomnál magasabb rendű fémnek, mert a négy elem természettől fogva tökéletes harmóniát alkot benne.

A középkori alkimisták elképzelései szintén Arisztotelész elméletéhez nyúltak vissza: úgy gondolták, hogy az anyagi világ minden megnyilvánulása Isten visszatük­röződése, a négy elem —a tűz, a víz, a föld és a levegő — pedig a kvintesszencia, azaz az ötödik elem származéka, amely nem más. mint az univerzumot élettel betöltő szellem. Az elemek szimbolikus rendszerét olykor egy körben el­helyezett kereszttel fejezték ki — az ábra négy kvadránsa a négy elemet, a középső rész pedig a kvintesszenciái szimbolizálta. Máskor háromszögekkel jelölték az ele­meket: a felfelé mutató háromszög a felfelé „szálló" tüzet, a lefelé mutáló háromszög pedig a vizei jelképezte. A levegő szimbóluma olyan felfelé mutató háromszög volt, amelyen vonalat húztak át, ennek lefelé mutató párja pedig a földet jelenítette meg. Az alkimisták a naprendszer bolygóival is kapcsolatba hozták az egyes elemeket:

Nap — arany

Hold — ezüst

Merkúr — higany

Vénusz — réz

Mars — vas

Jupiter — ón

Szaturnusz — ólom

Az arany ellenállt a tűz pusztításának és (a királyvíz kivételével) a folyadékok maró hatásának, az ólmot azonban azonnal megtámadták a kémiai anyagok. Sokan úgy tartották, hogy az alkímiai transzmutációhoz szükséges hatóanyagot a bölcsek köve rejti magában, amelyet egyes keresztény alkimisták magával Krisztussal azonosítot­tak. Ennek az azonosításnak a révén az alkímia már nem csupán fizikai folyamat, hanem a lelki megváltás útja is volt egyben, a kevésbé nemes fémek nemesfémmé változtatása pedig a lelki fejlődés metaforájává vált.

Forrás: tarrdaniel.com

Képek: dawnofwolves.forumotion.net és delina.hu