Agy és mágia

Az embert Thomas Galen Hieronymusnak hívták – nem túl hétköznapi név egy amerikai mérnök számára. De mindjárt másképpen hangzik, ha hozzátesszük, hogy ez az úr egy emberi aggyal, tudattal irányított mágikus szerkezetet hozott létre!

De kezdjük az elején. Ami nagyon békés, de meglehetősen különös is volt. Úgy kezdődött, hogy egy New York-i mérnökembert, bizonyos Edward Hermant nagyon bántotta, hogy a háza előtt, a pázsiton álló meggyfát teljesen ellepték a hernyók. Minden lehetséges rovarölő szert kipróbált, de semmi sem használt. Történt ez még a múlt század közepén, a háború alatt. A mérnök hallotta valahol, hogy egy másik mérnök, bizonyos Hieronymus, aki háromszáz mérfölddel távolabb lakik, furcsa dolgokkal foglalkozik, talán ehhez is ért... írt neki egy levelet a problémájáról. Hieronymus kolléga haladéktalanul válaszolt. Arra kérte a mérnököt, küldje el neki a beteg fa fényképét és a kép negatívját (!), valamint egy dobozban pár levelet és hernyót a fáról. Hermán ugyan kicsit csodálkozott, de azonnal teljesítette a kérést. Pár nappal később délután a háza előtt teljes erővel a fékre taposott, majdnem kirepült a szélvédőn – úgy megdöbbentette a látvány. A meggyfa körül a pázsiton több ezer döglött hernyó feküdt. Amelyik meg élt még, az szemmel láthatóan menekült a fától, ki a kertből, a járdára, az úttestre...

Nos, Hieronymus valamit csinált – háromszáz mérföld távolból! Ehhez csak a fotó, a negatív és néhány „minta” állt a rendelkezésére. Vajon mit művelhetett? Különféle elméletekről hallani a paravilágban. Vagyis ott, ahol az efféle jelenségekben hívő emberek tevékenykednek. Ne gondoljuk, hogy ezek mind, egytől egyig lobogó tekintetű, meg nem értett zsenik, vagy egyszerűen őrültek, azok is, akik felfedeztek valamit és azok is, akik csak hisznek az efféle dolgokban (ez utóbbiak vannak túlnyomó többségben). Inkább arra gondoljunk: az emberek többségében van valamilyen egészséges ösztön. Például az, amelyik észrevéteti velük, hogy a világ nem olyan ridegen egyszerű, már felfedezett és ismerős, ahogyan azt az akadémikusok tanítják. Akiknek ez az ösztön megsúgja, hogy van ám valami igazságtartalom a furcsa, a különös, a megmagyarázhatatlan jelenségek mögött is.

Nos, ezek az emberek már a fényképezés feltalálása óta regélték, hogy ha valamit lefotózunk („régimódi”, vagyis filmes fényképezésre kell most gondolni), akkor a kép készítésének pillanatában valamiféle kapcsolat jön létre a fényképlemez (film) emulziós rétege és a lefényképezett tárgy között. Akik nyíltan a „mágiára mennek”, azok azt állítják, hogy ha később bármit is teszünk a negatívval, azzal az emulziós, megörökítő réteggel, akkor ugyanaz történik majd a lefényképezett tárggyal, illetve személlyel is.

Ez különben ismert hit, számos országban a bennszülöttek azért nem engedik magukat lefényképezni, mert hiszik, hogy akkor a gépbe zárva a turista elviszi a lelkűket is. A „szimpatikus mágia” (a szót most nem a „rokonszenves” értelemben használjuk) hívei állítják, hogy ez a jelképes kapcsolat valamilyen, ma még érthetetlen módon a fizikai, a reális világban is létrejött és tart, míg világ a világ. Mert ha ez igaz, akkor igaz az egész vudumágia és minden más ókori és középkori „babona”, beleértve az ellenfelünket ábrázoló viaszbábu összeszurkálását jókora tűkkel, és hasonló praktikák. Ha ez így működik, egyszer vagy kétszer, akkor elvileg működnie kell egymilliószor vagy több esetben is. Vagyis ha ez így lenne, akkor – kis túlzással – nem lenne már élő ember a világon. Valahol tehát a rendszerben vagy vannak beépített fékek, vagy az egész nem így igaz, vagy csak különleges esetekben működik a dolog.

Forrás: wikipedia.org

Képek: keresztesattila.hu, paranormalactivity.eoldal.hu