Mágiák titkai - Mágikus italok

Atlantisz elpusztulásnak idején, mikor a nagy kozmikus túlélő, az egyiptomi kolonizátorok még nem találtak rá a harmadik szem működését serkentő ceremóniákra, de az okkult látás intenzitása már elhomályosodott, a bölcsek eszközök után kutattak, amelyekkel az isteni elődök szemléletét, hacsak ideiglenesen is, visszanyerhessék fontos döntések meghozatala előtt. Az egyik beavatott vegyész, akinek tudomása volt a harmadik szem sorvadása és az intuíció fogyása között üsszefüggésről, arra az ötletre jutott, hogy ciklopszem fogyatékos működését mágikus italok adagolásával pótolhatja.

Akkoriban még általánosan ismert volt a növények kozmikus szignatúrájának tana. A csak kevéssel gyengébb, asztrális látás szerve a növényekben csalhatatlan ösztönnel fedezte fel a makrokozmikus korrespondenciákat. Az e célra legalkalmasabb növényeket oltás és nemesítés, keresztezés és vegyi preparálás útján olyan irányban fejlesztették, hogy kipréselt nedveikből a mágikus erjedés folyamatán keresztül különleges kábítószereket lehetett előállítani, melyek a durva fizikai érzékszervek működését kissé háttérbe szorították, a magasabb érzékszervek munkáját ellenben megkönnyítették.

Ebből az időből származik a szőlő termelése. Atlantisz vegyészetének utódai produkálták először az ópium, hasis, akantisz, kokain és a többi kábítószer preparátumait. A több növény, mint a mák, az indiai kender, kokalevél és még néhány ilyenfajta évelő az ókori termelők mágikus ápolási eljárásának abbamaradta után kivétel nélkül elvadultak. A szabadon burjánzó növények toxinokat kezdtek termelni. Eredeti céljuknak már nem feleltek meg többé. Sokat közülük maguk az atlantidák ejtettek el, mert nem sikerült Eredeti céljuknak már nem feleltek meg többé.

Sokat közülük maguk az atlantidák ejtettek el, mert rosszul sikerült pszichohiotikai kísérleteknek bizonyultak. A magasan fejlett, igazán jól sikerült növényfajok nem jutottak az utókor kezére. Azokat először Poseidonis függőkertjében nevelték és magról exportálták a későbbi Egyiptomba. Az eredeti, felemelı mámort okozó italt, amelyet nektár néven ismerünk a görög mitológiából, a ma peyotl néven ismert kaktuszfajta őséből állították elő.

A peyotl is mérges, elvadult növény és a gyökér veszedelmes alkaloidákat termel, azonban az összes hasonló növények közül ez tartotta meg legjobban ısi karakterét. Az istenek italának magasztos minőségei az elvadult, mérges kaktusz nedveiben is benne rejlenek. Aki a mérgezőalkaloidák desztillációjának titkát megtalálja, újra élvezheti az istenek italát s a nektár különös képességeket nyújtó adományában részesülhet. A vegyészek által jelenleg ismert kivonási és felhígítási eljárás nem küszöböli ki teljesen a mérgező alkaloidákat. Ezért a peyotltinktura élvezete rossz közérzettel, előzetes depresszióval jár. Az előkészítő időszak kellemetlen percei után azonban hatni kezd az ambrózia s a szer élvezıje az atlantidák tudatállapotába kerül.

Némileg hasonlít ez az állapot a koffein, a bor és az ópium kombinált hatására, de a közérzet olyan, mintha félistenekké váltunk volna s a tudat, az intuíció nagymérető felfokozódása mellett, teljesen tiszta marad. Az értelem, érzelem és isteni intuíció legmagasabb extázisa ez, melyben a tisztánlátás, tisztánhallás, távolbaérzés és távolbahatás képességei lépnek fel a vegyszer hatásának idejére. Az adeptus pedig az általa ismert desztilláció eredményeképpen a nektárpeyotl segítségével ugyanabba a lelkiállapotba jut, mint ami atlanti mágusok sajátja volt. A nektárpeyotl birtoka feleslegessé teszi a mágikus ceremóniát, mert a ceremóniák szerepe mindössze az, hogy a neofita az extázison keresztül tudatát egy pszichikai dimenzióval magasabbra emelje, s a természet szívében lüktetı titkos erők rugóit közvetlen közelből érinthesse meg.

A ceremóniák általában, amint azt Eliphas Levi mondja – „mesterséges eszközök az akarat szokásainak megteremtésére, melyek feleslegessé válnak, mihelyt ezek a szokások véné váltak.”

Képek: pinterest.com, japantimes.co.jp