A föld- és az éggömb misztikus világa

Mint már a régi egyiptomiak előtt ismeretes volt, a Föld az űrben szabadon lebegő gömb, mely be van zárva egy másik, végtelenül nagyobba, az éggömbbe. Erre a minden oldalú bezártságra természetesen csak következtethetünk.

A földi megfigyelő szemei számára a tényállás másnak tűnik. Ha az ég felé tekintünk, úgy tűnik, hogy egy óriási félgömbhöz hasonlóan az égbolt a Földön nyugszik, és a végtelen mennyei térben észlelhető égitestek azt a benyomást keltik, mintha mindnyájan ennek a félgömbnek a belső felén volnának. De, ha az ember megpróbál közeledni az ég és a Föld érintővonalához, akkor az mindig és újra csak távolodik, ily módon az ember körbevándorolhatja az egész Földet és megállapíthatja, hogy mindenütt ráborul az égbolt, tehát gömbszerűen körül van zárva.

Az asztrológia ősidők óta a Nap, a Hold és az égitestek Földünkre gyakorolt befolyásával foglalkozik, melyet úgy állapítanak meg, és aszerint méltányolnak, ahogyan az a földi megfigyelő számára lejátszódni látszik. Az asztrológiai tanításokat ezért hidegen hagyja, hogy ez a Föld csak a látszólagos vagy valódi középpontja-e a naprendszerünknek, vagy hogy az általunk megfigyelt folyamatok az égen csak látszólagosak, vagy igaziak. Egyszer s mindörökre előre kell bocsátani, hogy az égitestek minden helyzetének és mozgásának nem kell mindig újra aprólékos pontossággal megismétlődnie, mivel ezek valójában olyan pozíciók és mozgások, melyet a Földről nézve érzékelünk, tehát csak látszólagosak és nem valódi események. Említsük meg itt mindjárt azt is, hogy az asztrológiában a Napot és a Holdat éppúgy planétának jelöljük, mint a többi bolygót, sőt mi több, „égi világosítóknak” nevezzük. Csillagászat szempontjából természetesen helytelen, viszont az asztrológiában ez csak elnevezés kérdése.

Asztrológiai értelemben az égitestek mozgásai közül a legfeltűnőbb a Napé. Ez az égitest éves haladása során szintén egy nagy kört ír le az égen, melyet nappályának nevezünk. Az összes többi égitest hol északra, hol délre jelenik meg, de 8 fokot soha meg nem haladó függőleges távolságban. Ha elképzelünk a nappályával párhuzamosan ebben a távolságban egy-egy párhuzamos kört, akkor egy határolt övet kapunk, amelyen belül az égitestek haladnak. Ez az övként vagy szalagként elképzelt sávja az éggömbnek az, ami alatt az asztrológusok a „zodiákust” (állatövet) értik.

Ahogyan azt az asztrológus Alan Leo levezeti, a természetes zodiákus a makro-, az intellektuális mikro kozmikus evolúcióval áll összefüggésben, és ezáltal bizonyos azonosság (megfelelés, analógia, empátia) található a kettő között. Az európaiak tanításai azonban csak az intellektuális zodiákust veszi figyelembe.

Az égitestek nevei

Tekintettel arra, hogy az asztrológiai rendszerben számunkra a Föld alkotja a középpontot, ezért – mint azt már feljebb is említettük – minden az asztrológiában figyelembe veendő égitestet planétának nevezünk, a Napot és a Holdat is beleértve. Az asztrológiai hagyományok szerint hét égitest létezik: Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz. A modern asztrológia számára ehhez társul az Uránusz és a Neptunusz. Az Uránuszt felfedezője után elsősorban az angolok Herschelnek is nevezik.