A holtukból feltámadt és örök életre kárhoztatott vérszívók
hirdetés
Kevés hiedelem rögzült úgy az emberiség tudatalattijában, mint a vámpírok létezésébe vetett hit. A holtukból feltámadt és örök életre kárhoztatott vérszívók évszázadok óta szerepelnek rémálmainkban, és több mint valószínű, hogy még nagyon sokáig fognak félelemmel vegyes ámulatot kelteni bennünk. A vámpírokról szóló legendákat szinte minden nép mondakörében megtaláljuk, a legtöbb mégis Angliából és Kelet-Európa különböző térségeiből származik.
A vámpírok a sötét erők eszközei, olyan romlott emberek, akiknek lelkét haláluk után a túlvilági démonok kaparintják meg. A vámpírnak örök életet ígérnek, cserébe viszont meg kell fogadnia, hogy annyi embertársát juttatja a démonok kezére, amennyit csak képes. Hosszú szemfogai nőnek, és ezentúl már csak embervérrel fog táplálkozni. Bár éjszaka szinte sebezhetetlennek számit, hajnalban vissza kell vonulnia egy sötét helyre - vagy a koporsójába különben a felkelő nap sugarai elégelik. Az általa megharapott nők és férfiak haláluk után színién vámpírokká lesznek, és a sötétség seregének létszámát fogják növelni.
hirdetés
Ha összegezzük a mendemondákat, rájövünk, hogy bárkiből lehel vámpír, aki életében gyakran tett rossz fát a tűzre, aki az ördöggel cimborált, vagy élen járt az istenkáromlásban. A keresztény kultúrkör hagyományai szerint azonban a következő kritériumoknak megfelelő személyek szinte biztosan esélyesek arra, hogy haláluk után vérszívókká váljanak:
Bárki, akit vámpír ölt meg:
Varázslók
Farkasemberek
Kereszteletlenek
Kiátkozottak és eretnekek
Vörös hajúak
Akinek a sírján fekete macska alszik éjjelente.
A vámpírokban való hit különösen felerősödött Európában, azokban az időkben, mikor már nem csak a jómódúakat, de a szegényebb sorból származékát is szokássá váll koporsóban eltemetni. A sírok felnyitásakor gyakran találtak romlatlan állapotban lévő, sápadt hullákat nyitott szemmel, rémisztő arckifejezéssel, a körmeik alatt és a szájuk szálén vérnyomokkal. A sírásók ilyenkor mindig egy hegyes karót ragadtak, és azzal átdöfték a vámpírnak hitt tetem szívét, gyakran el is égették a hullát. Az igazság az, hogy ezek valószínűleg olyan szerencsétlenek holttestei voltak, akiket tévedésből vagy szándékosan élve temettek el, és akik ez után szó szerint foggal, körömmel küzdöttek azért, hogy kijussanak a koporsótól.
A vámpírok nagyon sokáig csupán a néphagyománynak köszönhetően maradlak meg a köztudatban, de 1397-ben egy tehetséges írónak köszönhetően egyszer és mindenkorra meghódították a világot, BramStoker „Dracula” című regénye olyan kegyetlen és vérszomjas történelmi személyiségek ihletésére született meg, mint Báthory Erzsébet erdélyi grófnő, vagy VladDrakula, moldvai várúr. Stokerre különösen ez utóbbi gyakorolt mély benyomást, hiszen még főhősét is róla nevezte el. Bár az igazi Drakula nem volt vámpír, rémtettei mégis igen hírhedtté lették a kegyetlen fő-nemest. Vlad 1456 és 1462 között töltött be helytartói tisztséget Wallachiában, és ezalatt gyakran hódolt legkedvesebb szenvedélyének, amely nem vall más, mint ártatlan embertársainak vagy foglyainak elevenen való karóba húzatása.