Napmítoszok, napistenek

A Napról az emberiségnek jó ideig nem voltak tudományos ismeretei - nem csoda, hogy a régi ember leborulva imádta ezt az égitestet. Ám megnyilvánulásai néha rettegést keltettek elődeinkben, például az a jelenség, hogy fénye a nappal valamelyik órájában lassanként kialudt. A napfogyatkozás és hasonló baljós dolgok magyarázatára bonyolult mítoszok születtek.

A sumerok, majd a babiloniak, de jórészt a nyugatabbi sémi népek is gyakorolták a napkultuszt. Az egyiptomiak napistenének Ré volt a neve. A nap-kultusz Perzsiában (vagyis a mai Iránban) is létezett, sőt később a Római Birodalomban is meghonosodott. De a Napot, Szúrja néven, istenként tisztelték a hinduk is: ez az isten rosszindulatú volt az India déli fertályán élő dravidák mítoszaiban, és jóságos a Közép-Indiában élő mundákéban. A japán napistennő, Amateraszu volt a legfontosabb az összes sintóistaistenség között, sőt a monda szerint tőle származik a ma is uralkodó császári ház. De a napkultusz Mexikóban és Peruban, a maja, azték és inka civilizációban sem volt ismeretlen. Az észak-amerikai Préri indiánjai naptánccal imádták a Napot.

Sumerok és babiloniak

A sumerok civilizációja az i. e. IV. évezredtől a III. évezred végéig virágzott Mezopotámiában (vagyis a mai Irakra és Szíria keleti részére kiterjedő régióban). Panteonjukat - isteneik világát - ember formájú, de halhatatlan, földi ember számára láthatatlan és emberfeletti hatalmú lények népesítették be. A sumer vallás szerint ők irányították, meghatározott törvények szerint, az egész kozmoszt. A teremtő istenek mellett három égi istenséget tartottak számon: Nanna volt a Hold, Utu a Nap istene, Inanna pedig az egek és a szerelem, a nemzés és a hadakozás úrnője. A babilóniaiaknak, akik a sumerok, illetve a sumerokra telepedő, birodalomépítő akkádoknak az örökébe léptek, Samas volt az egyik legfontosabb istenük: őt tartották a Nap megtestesítőjének és az igazságosság őrének.

Napkultusz Egyiptomban

Az egyiptomi vallásban, amely az i. e. IV. évezredtől a kereszténység győzelméig volt eleven, az Amonnak, Rének vagy Atumnak nevezett napisten volt a kozmikus renddel társított istenek királya. Rében - akit sólyomfejű emberalakként képzeltek el - a világ teremtőjét tisztelték; két jelképe, más szóval két attribútuma a napkorong meg az obeliszk. A Ré-kultusz valamikor csak helyi vallás volt, de idővel az egész, egyiptomi királyságban elterjedt. A kultusznak Héliopolisz („Napváros") volt a központja; a város akkor tett szert igazi stratégiai jelentőségére, amikor a Ré-hitet államvallássá emelték. Az i. e. XIII. században IV. Amenhotep a már korábban Révei azonosított Amon kultuszának helyébe az egyetlen isten, a napkorong formájában megjelenített Aton vallását állította. O volt az élet fenntartója, aki Egyiptomról, sőt az egész világról gondoskodik. Ehnaton reformja rövid életű volt, Amon papjai már fia, Tutankhaton idején visszaszerezték befolyásúig kat. Nagy tekintélyű isten volt Hórusz is - úgy tartották, a Nap az ő jobb szeme.

Az ókori görögök

A görög mitológiában Héliosz volta napisten, Szelénének, a Hold istennőjének és Éósznak, a Hajnal istennőjének fivére. Héliosz mindennap áthajt az égbolton aranyszekerén, fényével egyformán ajándékozva meg embereket és isteneket. Csakis ő parancsolhatott a tüzes szekere elé fogott lovaknak. Hélioszt az egész görög világ imádta: számos templomot emeltek tiszteletére, az egyik legnevezetesebbet Korinthoszban. A HelioszkultusznakRhodosz. (Ródosz) szigetén volta központja, és a szigeten esztendőről esztendőre négy fehér paripát áldoztak az istennek. Az ókori világ hét csodájának egyike, a rhodoszi kolosszus is Hélioszt ábrázolta; Héliosz szerepét később Apollón vette át.

Az aztékok és az inkák

Az azték vallásban viszonylag nagy volt a mindennapi életet irányító istenek száma. Közülük Huitzilopochtli, a Nap meg a háború istene az egyik legfontosabb; az aztékok rendszeres emberáldozattal igyekeztek megszerezni a jóindulatát. Mitológiájuk szerint valamikor négy Nap létezett, külön Napja volt például a tűznek meg a víznek, de egy katasztrófa során mind a négy elpusztult. Ekkor összegyűltek az istenek, hogy megtanácskozzák, ki is legyen az ötödik Nap. Félő volt azonban, hogy az is ugyanúgy el fog veszni, mint az előző négy. A bölcsek azt mondták: a Nap halála megelőzhető, ha becses étellel-itallal - emberi szívvel és vérrel - táplálják. Az aztékok úgy tartották tehát, hogy a Nap életben maradásának biztosítéka az emberáldozat. És az aztékok gondoskodtak is róla, hogy sohase legyenek híjával emberszíveknek és -vérnek; ez vitte rá őket a szakadatlan háborúskodásra.