A fánk népszerű Európától Amerikáig

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a fánk igazi hungarikum. Pedig – kevés kivételtől eltekintve – szinte az egész világon szeretik ezeket az édes, olajban sült tésztaféléket. Már az i. e. időkben is kedveltek voltak az olajban sült sütemények, s ez a tendencia azóta sem változott.

Se szeri, se száma a fánk születését igazoló anekdotáknak és legendáknak. A II. Ramszesz sírjának falán megörökített fánksütő szolgáktól kezdve a farsang éjszakáján álruhában kiszökő Marie Antoinette által felfedezett francia beignet történetétől, egészen az osztrákok tésztával dobálódzó özvegyasszonyáig széles skálán mozog a fánk eredetét elmesélő regék sora. A francia és osztrák történetek mellett még ott a németek fánkmondája is, amely szerint a fánk a XV. századi Berlinben született, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a mai napig a világ sok pontján Berlinerként emlegetik.

Pontosan nem tudni, mikor sütötték az első fánkra emlékeztető ételt, de annyi bizonyos, hogy már az időszámításunk előtt ismert és kedvelt fogás volt a világ nem egy pontján, a kereszténység térhódítását követően a vízkereszt utáni időszaktól a farsangon átívelő és a nagyböjtig tartó időszak ünnepi eledelévé vált a farsangi fánk. Ennek többféle magyarázata is létezik, az egyik leglogikusabb talán az, hogy ezek a zsírban sült, lisztben, vajban, tojásban gazdag tésztaételek voltak hivatva felkészíteni a hívők szervezetét a húsvétig tartó böjt megpróbáltatásaira.

Az ókori Görögországban annyira kedvelték az olajban sült, majd mézben áztatott tésztát, hogy az olimpiai győztesek is ilyen finomságokat kaptak. A költő Callimachus az, aki először említést tesz erről a rituáléról, így az ő írását tekinthetjük az első fánkról szóló írásos dokumentumnak is. Ennek a mézben áztatott fánknak egy leszármazottja vált a zsidó hanuka egyik kedvelt fogásává. Az fény ünnepén, a 8 napig kitartó olaj emlékére olajban sütött ételek egyik jellemző változata ma is a fánk, de nem csak a loukoumades formájában. A loukoumadest, illetve az olajban sült, majd mézben, szirupban áztatott fánkot a világ sok pontján tetten érhetjük. A török lokma, a ciprusi lokmades mellett az araboknál is ismert édesség, ahol a fánkot még egy kis szezámmaggal is meghintik. Kicsit távolabb, Indiában pedig rálelhetünk a gulab jamunra is, ami szintén erős hasonlóságot mutat a görög loukoumades-szel.

A mézes-mázos fánkok mellett az európai kínálat legmeghatározóbb eleme a németek, osztrákok által kedvelt töltetlen, lukkal nem rendelkező fánk, amit mifelénk szalagos fánkként ismernek. A Berliner vagy Krapfen leszármazottai a horvát krafne, a szerb krofne, illetve a szlovén korf. A Berliner nyomaira bukkanhatunk Portugáliában, Finnországban, Norvégiában, sőt még Mexikóban is.

A klasszikus töltetlen fánkot azonban hamar elkezdte mindenki a saját szája íze szerint variálni, így születtek a lekvárral, csokoládéval, különféle krémekkel töltött fánkok. A porcukorral való szórás mellett megjelent a mázas borítás, és a cukros mázakon kívül csokoládéval, egyéb édes krémekkel is dekorálták a kisült fánkokat. Az eredetileg töltetlen Berliner az Újvilágban már a főleg vaníliás krémmel töltött sült tésztákat jelentette. A nem töltött fánkok sorába tartozik a lengyelek által nagyon kedvelt paczki is. A lengyel pékségekben szinte egész évben kapható fánk annyiban különbözik a magyar szalagos fánktól, hogy legtöbbször cukormázzal bevonva kínálják. A paczki eredete állítólag a középkorba nyúlik vissza, amikor a királyi udvarban francia szakácsok teljesítettek szolgálatot, és az ő közreműködésükkel alakult ki a tökéletes fánkrecept. Bizony a franciáknak volt is miből kiindulniuk, hiszen náluk készült az a bizonyos beignet, ami még Marie Antoinette-t is elcsábította. A beignet (ejtsd: benyé) nem csak az lengyel konyhákban forradalmasította a fánkkészítést és fogyasztást, hanem a francia bevándorlóknak hála Amerikában is megvetette a lábát. A francia bevándorlók a XVIII. században, Louisianában kezdték el meghonosítani ezt a süteményt, és a dolog annyira jól sikerült, hogy a beignet teljesen beépült a kreol konyhába, 1986 óta pedig Louisiana állam hivatalos fánkja. Az európai beignet variánsok egyik ismertebb példánya a gesztenyeliszttel készített korzikai fánk, a beignets de farine de chataigne.

Az amerikai kontinensen azonban nem csak a beignet vált igazán népszerűvé, hanem a hollandok által készített olykoeks, azaz olajos pogácsa, ami a ma ismert amerikai fánk egyik előfutárának tekinthető. A legenda szerint a hollandok fánkjával csak egy baj volt, mégpedig az, hogy a közepe nehezen sült át, miközben a felülete már gyönyörű aranybarna volt. A megoldást Hansen Gregory amerikai hajóskapitány szolgáltatta 1847-ben, amikor rájött arra, hogy a középen átfúrt fánk sokkal könnyebben átsül, biztosítva a készítőjét és a fogyasztóját is arról, hogy nem maradt nyers a közepe. Lehet, hogy az amerikaiak számára ez volt az út a megváltáshoz, de Európa számos országában valószínűleg már jóval korábban is készítettek lyukas, gyűrű alakú fánkokat. A gyűrűs fánkok sorába tartozik az ír Gravy-gyűrű és a habzsákból kinyomott, ricottás tésztájú olasz gyűrű-fánk, a zeppola is. A zeppolát ritkán fogyasztják magában, leggyakrabban vaníliás krémet ültetnek a gyűrű közepébe, amit még egy kis csokoládéval, lekvárral vagy gyümölccsel is megbolondítanak. A zeppola nem kifejezetten farsangi fánk, hanem Szent József napjára, március 19-re készítik el.

A kerek, a gömb alakú, lyukas és gyűrűs fánkok mellett a spanyolok egy újabb formával járultak hozzá a világ fánkkollekciójához. A churros eredetileg a spanyol pásztorok kedvelt eledele volt. A könnyen összeállítható és nyílt láng felett megsüthető sütemény formája a legeltetett Churra birkák szarvára emlékeztette a pásztorokat, így ez után kapta a sütemény a nevét. A churros abban is eltér a legtöbb fánktól, hogy a tésztája úgynevezett égetett tészta. Ezt a tésztát nem szaggatjuk, hanem egy habnyomóval a forró olajba nyomjuk, és az elkészült tésztát fahéjas porcukorral hintjük. A churros nagy népszerűségre tett szert a Dél- és Közép-Amerikában, ahol a fahéjas szórás mellett a töltelékek is megjelentek a churros kínálatban. A sima churrost forró csokoládéba mártva érdemes fogyasztani.

Az égetett tésztás fánkok kapcsán meg kell említsük a képviselőfánkot és az éclair vagy ekler fánkot is, amelyeket Magyarországon nagy előszeretettel fogyasztunk, bár ezek nem tartoznak konkrétan ebbe a körbe, hiszen mindkettőt sütőben sütve készítjük. Az éclair a XIX. század második felében született, amerikai leszármazottjának tekinthető a Long John, amit olajban sütnek, s a legtöbb esetben valamilyen töltelékkel gazdagítanak, valamint mázzal ízesítenek.