hirdetés

Partnereink

3 apró bonboncsoda, amivel leveszed a lábáról a kiszemelted

hirdetés

3 apró bonboncsoda, amivel leveszed a lábáról a kiszemelted

Készítsétek el ajándékba, garantáltan nagy sikere lesz mindhárom szerelmi finomságnak!

Forrócsokigolyó

Hozzávalók:

hirdetés

  • 26 dkg étcsokoládé
  • 1.5 dl habtejszín
  • 2 ek vaj
  • fahéj ízlés szerint
  • kardamom ízlés szerint
  • szegfűszeg ízlés szerint
  • 40 g cukrozatlan kakaópor

Elkészítés:

  1. Az étcsokoládé nagyjából 2/3-át egy tálba belekockázzuk, majd leöntjük a forró tejszínnel. Hozzáadjuk a vajat, és simára keverjük.
  2. Ekkor jöhet bele a maradék csokoládé, amit szintén elkeverünk benne, majd ízlés szerint fűszerezzük - mi most a karácsonyra való tekintettel fahéjjal, szegfűszeggel és kardamommal szórtuk meg.
  3. Amikor teljesen simára kevertük, hűtőbe tesszük nagyjából 4-6 órára, hogy megdermedjen, de még formázható legyen.
  4. Egy kiskanál segítségével diónyi adagokat szedünk a csokiból, amit aztán picit vizes kézzel golyóvá gyúrunk, majd a kakaóporban megforgatunk.
  5. A kész csokigolyókat fogyaszthatjuk magukban is, vagy egy bögre forró tejbe rakva csodás forrócsokit készíthetünk belőlük.

 

Nutellás trüffel

Hozzávalók:

  • 300 g étcsokoládé
  • 150 ml habtejszín
  • 30 g vaj
  • 120 g nutella
  • 100 g törökmogyoró

Elkészítés:

  1. A mogyoró kivételével az összes hozzávalót egy tálba öntjük, majd vízgőz felett addig melegítjük, amíg fel nem olvad a vaj és egy homogén masszát kapunk.
  2. Ha a massza szobahőmérsékletű, hűtőbe tesszük 1,5-2 órára, amíg formázható állagú nem lesz. Közben 1-2 alkalommal átkeverhetjük.
  3. Tetszés szerinit golyókat formázunk belőle, majd meghempergetjük a darált mogyoróban.
  4. Újra hűtőbe tesszük, hogy visszadermedjenek a trüffelek.

 

Gyors Raffaello golyók mandulaaromával

Hozzávalók:

  • 60 ml víz
  • 80 g porcukor
  • 160 g sovány tejpor
  • 80 g kókuszreszelék
  • 10 dkg vaj
  • 5 ml mandulaaroma
  • 80 g mandula (20-25 szem)
  • 50 g kókuszreszelék

Elkészítés:

  1. A porcukorból és a vízből szirupot főzünk.
  2. Egy nagyobb tálban összekeverjük a tejport és a kókuszreszeléket, majd hozzáadjuk a vajat, a cukorszirupot, valamint a mandulaaromát.
  3. Kanállal vagy kézzel összegyúrjuk annyira, hogy utána könnyedén formázhatóak legyenek (ha túl puha lenne, rakjuk hűtőbe pár percre).
  4. Kis gombócokat formázunk a masszából, melyek közepébe egy-egy szem mandulát teszünk, majd jól meghempergetjük őket kókuszreszelékben.

Forrás: Nosalty

 

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 06.21.

Ma Alajos, Leila napja van.

SZIN: a legerősebb hazai

A hazai zenekarok legnagyobb találkozója lesz idén a Szegedi Ifjúsági Napok. A szervezők eddig mintegy 100 magyar zenekart és előadót jelentettek be, ...

  • 2021-06-20 23:05
Görög Zita: „20 éve erre a pillanatra várok!"

Görög Zita műsorvezető és kedvese, a huszonkétszeres magyar válogatott futballista Laczkó Zsolt többezer drukkerrel hangolódott a városligeti szurkoló...

  • 2021-06-20 22:02
Piacra dobták az első magyar gyártású olajkeverékeket kisállatoknak

Az olajok tápanyagindexeit, a piaci trendeket és a kutatási eredményeket megvizsgálva háromféle állateledel-kiegészítő olajkeverék gyártásába kezdett ...

  • 2021-06-20 20:54
Újabb céges együttműködések a Kodolányin

A Kodolányi János Egyetem keretmegállapodást írt alá a Profigram Zrt.-vel és a Nextent Informatika Zrt.-vel. A nemrégiben a Gránit Bankkal aláírt együ...

  • 2021-06-20 19:44
Cukormentes bacon?! De miért lenne benne cukor?

Sokak számára meglepő lehet, de tény, hogy a polcokon található húsipari termékek nagyrésze kis mennyiségű hozzáadott cukrot is tartalmaz. Ez alól a b...

  • 2021-06-20 18:05

hirdetés

Vizsláról nevezték el az első magyar mémcoint

Május végén elindult Magyarország első mémcoinja, amivel amellett, hogy szerencsés esetben sokat lehet keresni, még adakozni is lehet. Az alapítók ugy...

  • 2021-06-20 15:45
7 színes és hangulatos húsmentes étterem, ha egy jó zöldséges ebédre vágysz

Húsmentesen sem kell lemondanunk a finom éttermi ételekről: egyre nagyobb a választék, ha rendelni szeretnénk, vagy beülni egy kellemes helyre ebédeln...

  • 2021-06-20 14:33
Zenei program, ami fejleszti az óvodás gyerek térbeli tájékozódását

Egy óvodásoknak szóló zenei fejlesztési programnak köszönhetően a kísérletben résztvevő gyerekeknek nemcsak a tempóérzékelése, hangszínfelismerése jav...

  • 2021-06-20 13:08
A Mérlegen kifog a mai nap

Kedves természetének nehézségei lehetnek a mai uralkodó hangulattal szemben. Általában sarokba szorítva megtalálja a módját annak, hogy megoldja a fen...

  • 2021-06-20 11:48
A mikrofonon túl – Interjú a Kívánságkosár új műsorvezetőjével, Balog Tamással

Balog Tamás egy hónappal ezelőtt lett a Kívánságkosár új műsorvezetője, akit ma 15.30 és 17.30 között hallhat a közönség a Kossuth Rádión. A tapasztal...

  • 2021-06-20 10:38

Minden cikk

hirdetés

hirdetés