hirdetés

Partnereink

10-ből 1 ember álma, hogy egyszer legyen egy saját vendéglátóhelye

hirdetés

10-ből 1 ember álma, hogy egyszer legyen egy saját vendéglátóhelye

Átfogó kutatást készített a meghatározó hazai gasztronómiai szereplőkből álló szakmai közösség, a Piqniq Budapest és a Mastercard. A 400 vendéglátós és 1600 a terület iránt érdeklődő "laikus" megkérdezésével zajló felmérésben azt vizsgálták, hogy mennyire vonzó az iparág az abban és az azon kívül dolgozóknak, illetve honnan tájékozódnak a témában a szakmabeliek és a "civil" gasztrorajongók.

A kutatás alapján a vendéglátás rengeteg energiát kíván: a megkérdezettek közel kétharmada minimum napi 9 órát dolgozik. Ennek ellenére nagyon vonzó területről van szó, a teljesen más szakmát űzők több mint 10 százaléka szeretne saját helyet nyitni a jövőben.

hirdetés

Sokan ugranának fejest a vendéglátásba

A Mastercard és a Piqniq által készített, Az év gasztro-felmérése - 2021* elnevezésű kutatás alapján a vendéglátás kifejezetten vonzó szakma azoknak, akik nincsenek benne: az 1600 megkérdezett 11 százaléka válaszolta azt, hogy a tervei között szerepel saját hely nyitása. A gasztronómiai vállalkozást tervezők jellemzően nők (80%), városlakók (73% lakik Budapesten és 19% vidéki városban), 26 és 35 év közöttiek, valamint diplomások (74%). A kutatásban résztvevő "laikusok" számára kifejezetten fontos, hogy gasztronómiai ismereteik folyamatosan bővüljenek, képben legyenek a legújabb trendekkel, technológiákkal - függetlenül attól, hogy terveznek-e üzletnyitást vagy sem. Az őket érdeklő  témák egyértelműen a receptekkel és tálalással kapcsolatosak, több mint 34 százalékuk naponta, 41 százalékuk pedig hetente fogyaszt ilyen típusú tartalmakat jellemzően a social media csatornákon, és több mint kétharmaduk évente minimum egy gasztronómiai eseményre személyesen el is ellátogat. "A saját gasztrovállalkozás elindításához  a nem szakmabeliek gyakran romantikus képzeteket társítanak: sokan esnek abba a hibába, hogy elegendőnek találják a jó ízlést egy hely elindításához, és nem gondolnak bele a nyitással és üzemeltetéssel járó költségekbe, illetve abba, hogy miként alakul majd át az addig megszokott életvitelük" - mondta el Rétfalvi-Kurucz Alexandra, a Piqniq Budapest társalapítója. 

Vendéglátás: látástól vakulásig

Kemény munka a vendéglátás - ezt erősítette meg a kutatásban résztvevő 400 ember, akik a gasztronómiai szektor legkülönbözőbb területein dolgoznak: a megkérdezettek 36 százaléka tulajdonos, 24 százaléka szakács-séf, 16 százaléka pedig éttermi alkalmazott. A szektorban dolgozók átlagosan 8 éve vannak a szakmában, a válaszadók körülbelül 40 százaléka több mint 10 éve aktív ezen a területen. A vendéglátásban dolgozók  jellemzően napi 9 óránál többet töltenek munkával, viszont az ilyen terhelés mellett is igazán fontosnak tartják, hogy folyamatosan fejlesszék tudásukat: a szakácsok-séfek (akiknek harmada napi 12 óránál is többet dolgozik) 21 százaléka tölti ezzel rendszeresen az idejét, míg ugyanez az arány a tulajdonosoknál 24 százalék. Ráadásul úgy tűnik a vírushelyzet felértékelte a személyes kapcsolódásokra, a valódi megélésre való igényt. Bár a vendéglátós szakemberek 58 százaléka az olvasást, illetve 95 százaléka az online formákat jelölte meg elsődleges információszerzési forrásnak, mégis kimagasló azoknak az aránya, akik személyes tapasztalás útján szeretnek inspirálódni, akár egymástól, vagy workshopokon tanulni. És az önfejlesztésnek van egy egészes sajátos módja a konyhában dolgozók között: "A vírus kitörése óta Magyarországon közel 20.000-en hagyták el a pályát, ami még nagyobb terhelést jelent a szakmában maradóknak. A rengeteg munkába fordított energia ugyanakkor nem csak "darálást" jelent: a kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a konyhában dolgozók ezt az időt használják fel tudásuk fejlesztésére is" -  mondta el Bánhalmi Kata, a Piqniq Budapest társalapítója.

Indul a Piqniq 2.0

A gasztronómiai iránt rajongó és a saját vállalkozás indítását mérlegelő "laikusokra", valamint a tanulásra és fejlődésre nyitott szakmabeliekre fókuszál a Piqniq Budapest most induló, Mastercard által támogatott kampánya. "A gasztronómia igazi mainstream terület lett a szó legjobb értelmében: a híresebb séfek igazi sztárok, a jó éttermek kultusza az egekben van, az evés-ivás pedig az egyik legfontosabb örömforrásunkká vált a pandémia alatt. Fontos számunkra, hogy a vendéglátásban ne csak a fizetésnél, hanem az élmény egészénél jelen legyünk – ennek biztosítására pedig tökéletes partner a Piqniq, ami az ország top éttermeit, szakembereit és a gasztrorajongóit ülteteti egy virtuális asztalhoz" - mondta el Szalkai Réka, a Mastercard marketingvezetője.

A Piqniq 2.0 november végén az alábbi, folyamatosan bővülő programokkal indul: 

  • Piqniq Patronok - mentorpogram már létező gasztrovállalkozásoknak: az ország legmenőbb gasztrovállalkozásait tömörítő közösség tagjai közül 25-en (pl. Masterclass, a Dreher, az Eisberg, a We Love Budapest) mentorálják a jelentkező gasztrovállalkozásokat; 

  • Podcastok laikusoknak és szakmabelieknek: a hazai gasztronómia legfontosabb trendjeit vesszük górcső alá rendszeresen jelentkező podcastunkkal 

  • How-to anyagok - üzletvezetőknek és a nyitás gondolatával játszó laikusoknak: gyorsan befogadható és beépíthető, iparági szakembere tudásából építkező cikksorozat, vállalkozásfejlesztés témában.

  • Bepillantás a kulisszák mögé - riportsorozat a hazai gasztrotérről mindenkinek, aki szereti:  rövid videókon keresztül mutatjuk be a hazai gasztronómiai ismert és kevésbé ismert arcainak történetét

Forrás: LocalTime PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés