hirdetés

Partnereink

5 sulibarát pulykás szendvics kreatív szülőknek

hirdetés

5 sulibarát pulykás szendvics kreatív szülőknek

A gondos szülők szendvicsek százait készítik el az iskolába járó gyermekeiknek évente. A könnyű elkészíthetőség mellett egyre fontosabb szempont az egészségtudatosság. Egyszerű és vidám ötleteket gyűjtöttünk össze, hogy vicces legyen a sulikezdés.

A középiskola végéig legalább 2000-2500 szendvicset készít az a szülő, akinek a gyermeke idén szeptemberben kezdi az első osztályt. Dosso Gabi, a pulykaspecialista Gallicoop háziasszonya szerint a tökéletes, gyerekeknél is bevethető szendvics egyszerű, de jól összeválogatott alapanyagokból készül, percek alatt. Manapság már az sem mellékes, hogy mik az összetevők, hiszen a felgyorsult világban a tudatos táplálkozás az egészséges életmód alapja. Ugyanakkor az is fontos szempont, hogy ne drága vagy nehezen beszerezhető alapanyagok tegyék változatossá az ételt. Ezeket a szempontokat is figyelembe véve született meg a pulykás halacska, nyuszi, tehénke, angry birds és pillangó.

hirdetés

A dietetikusok szerint szárnyasból készült felvágott akár minden nap kerülhet a gyerekek tányérjára, hiszen zsírszegény és fehérjében gazdag. Főként a pulykahús ajánlott, amely a többi húsfélével összehasonlítva nagyobb arányban tartalmaz többszörösen telítetlen zsírsavakat, amelyek segítik a szív- és érrendszer védelmét. Emellett a szendvicsekről a zöldség sem hiányozhat, de ez sajnos gyakran a tányéron marad. Ezért születtek ezek a receptek, amelyeknek nem lehet ellenállni. Még a válogatós srácoknak is jobban esik az így elkészített falat!

A kreatív szendvicsek készülhetnek otthoni reggelire vagy meglephetjük csemetéinket a közös családi vacsikor, de az angry birds és a kis pillangó az uzsonnás dobozba is befér. Ha a gyermeked büszke tízóraijára az osztálytársak és az ő anyukáik is kedvet kaphatnak az egészséges és kreatív szendvicsek készítéshez!

Szöveg, képek: gallicoop.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés