hirdetés

Partnereink

Gerbeaud 160 – hagyomány és innováció

hirdetés

Gerbeaud 160 – hagyomány és innováció

Idén ünnepli 160. születésnapját a hazai kávéházkultúra legismertebb reprezentánsa és a modern cukrászművészet nagy innovátora, a Gerbeaud. Az ünnepre megszületett az egyedi Cacao Barry Or Noir 1858 csokoládé, majd az ezzel a különleges étcsokoládéval készült „Gerbeaud 160 torta”, táblás csokoládé és bonbon, amit a Gourmet Fesztiálon mutattak be.

A soproni cukrászcsaládból származó Kugler Henrik, későbbi udvari cukrász, édesapja cukrászatában tanulta a mesterség alapfogásait. Tanulóéveiben számos város neves mesterénél bővítette tudását, de legnagyobb hatás Párizsban érte, ahol több évig is tartózkodott. 1858 egy jeles év volt a hazai cukrászat életében, Kugler Henrik ugyanis megnyitotta saját, önálló cukrászatát a mai József Nádor téren, amit 1868-ban a korabeli leírások Pest legelegánsabb helyeként említik. 

hirdetés

1870 - ben átköltözött az akkori Gizella, ma Vörösmarty térre. A díszdobozos bonbonjai, desszertjei és kávékülönlegességei hamar városszerte híresé tették és egyre több vendéget vonzottak. Kugler cukrászdája volt Pesten az első, melynek francia ízléssel és szaktudással készített fagylaltjait a cukrászat előtti térre kirakott márványasztaloknál fogyaszthatta az úri közönség, valamint vitte haza a papírtálcára csomagolt süteményeket.

A mai ház névadója, Gerbeaud Emil az 1880-as évek elején lett – jelentős – része a patinás cukrászda történetének. A svájci származású cukrászt Kugler Henrik csábította az akkor már egyesített Budapestre, s lévén Kuglernek nem volt utódja, Gerbeaud Emilre örökítette üzletét, aki 1884-től már tulajdonosként indított el számos újítást, így ő honosította meg a napjainkig is közkedvelt macskanyelvet és a konyakos meggyet. De az üzletet is fejlesztette: megsokszorozta az alkalmazottakat, akik nagy lehetőségnek tartották, hogy Gerbeaud-nál képezhették magukat, hisz’ a 1890-es évek közepére a Gerbeaud név már fogalommá vált.

Az 1900-as párizsi világkiállításon már zsűritagként szerepelt, s egyetlen svájci-magyar cukrászként – egy évvel később – már büszkén viselhette a francia becsületrend szalagját. A Gerbeaud 1910-ben egy nagy felújításon esett át, a korának jelentős iparművésze Darilek Henrik tervei alapján. Ezt az alapító, Kugler már nem érhette meg, mert 5 évvel korábban, 75 évesen meghalt. Ezzel a nagy felújítással elnyerte azt az arcát a cukrászda belső berendezése, amiben a mai napig gyönyörködhetünk.

Ezt azonban Gerbeaud sem élvezhette sokáig, 1919 - ben hunyt el, a vezetést a felesége vette át. 1948-ban a patinás cukrászda állami tulajdonba került és Vörösmarty néven élte életét, de 1984-től a bejárat felett újra a Gerbeaud név “ragyogott”. 1995-ben Erwin Müller, német üzletember megvásárolta a Gerbeaud négyemeletes épületét.

2004-ben a Gerbeaud Gasztronómia Kft. vette át a cukrászda vezetését a tradíció és innováció szellemében. “Feladatunknak tekintjük, hogy az ínyencségekre fogékony közönséget megismertessük az új ízekkel, textúrákkal és segítsük felfedezni a minőségi termékeket” – mondta Pintér Katalin, a cég társ-ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy 2010-ben mutatták be a Gerbeaud fiatalos és letisztult arculatát, új süteménykollekciójukat, melynek jeles képviselői mind a mai napig a Royal csokoládé vagy a Sósmogyoró-barack. „A Gerbeaud cukrászda életében mindig is fontos volt a család szerepe” – meséli Niszkács Anna, társ-ügyvezető, aki édesanyjával, Pintér Katalinnal közösen vezeti a családi vállalkozást, amihez a Gerbeaud mellett a nemrég második Michelin-csillaggal is elismert Onyx étterem és a budai  Émile étterem is tartozik. A család férfi tagjai, az apa, Niszkács Miklós és fia, Attila szintén tulajdonosai a vállalkozásnak.

„Filozófiánk lényege, hogy kizárólag kiváló minőségű, friss alapanyagokból és kézműves jelleggel dolgozunk és törekszünk arra, hogy a gazdag múlttal rendelkező magyar cukrászat ízeit és termékeit újjáélesszük és modern formába öntsük, a mai ízlésnek és alapanyagoknak megfelelően” – tette hozzá.

Gerbeaud 160

„A cukrászda idén ünnepli alapításának 160. évfordulóját, ez alkalomból egy saját ízlésünkhöz igazított csokoládét készítettünk” – mesélik a tulajdonosok. A történet tavaly kezdődött, amikor Pintér Katalin és Niszkács Anna a méltán híres Cacao Barry csokoládélaborba látogattak el, ahol a Gerbeaud termékeihez készült egyedi csokoládét alkották. A 71,9% kakaótartalmú étcsokoládé dél-amerikai és afrikai térségből származó Trinitario kakaóbabok felhasználásával készült.

„Ez a külsejében is különleges, vöröses árnyalatú kakaóbab ízében összetett, aromákban gazdag fajta” – meséli Niszkács Anna. „A kakaóbabok származási helyüket illetően három forrásból érkeztek: Mexikóból, mely az erős kakaó mellett fűszeres és fás jegyeket mutat. A tanzániai kakaóbabban savas és keserű ízek alkotnak harmonikus elegyet. A kubai növényi jegyeket, kifejezetten dohánylevélre emlékeztető aromát mutat” – tette hozzá.

Elkészült tehát a Cacao Barry Or Noir 1858 csokoládé, ami több kiszerelésben is megjelenik a „Gerbeaud 160” alkalmából. A legkisebb az 1858-Neapolitan, egy 4,5 grammos, míg a 1858-Mini táblás étcsokoládé egy 13,5 grammos csokoládé. Az alapítás 160. jubileumára a koronát azonban a „Gerbeaud 160 torta” teszi fel, amit szintén, a kizárólag a Gerbeaudnak készült csokoládéból készítettek. „A torta alapja egy kakaós vajas piskóta, melyre vérbarack zselével rétegzett karamellás étcsokoládé mousse kerül, sókristályos pekándió ropogóssal, zölddió pürével, a tetején étcsokoládé áthúzással” – árulta el a tortacsoda összetételét Pintér Katalin. Az egyedi összetételű csokoládéból készül 75 grammos táblás csokoládé és bonbon is, melynek ízjegyei megegyeznek a „Gerbeaud 160 torta” fő ízeivel.. „Fontosnak tartottuk, a hagyományos magyar cukrászat alapanyagait használni a „Gerbeaud 160�€! finomságaihoz, mint a barack vagy a dió. Azonban ezeknek a klasszikus magyar alapanyagoknak még izgalmasabb változatát, a vérbarackot, sós pekándiót és zölddiót használtunk” – tette hozzá Anna.

A csokoládé receptek széles választékában a kézművesek mindig olyan felismerhető, egyedi ízek felkutatására törekednek, melyek márkájukká, „aláírásukká” válnak. A Cacao Barry® támogatja a cégek egyedülálló törekvéseit, ezért hívta életre az OR NOIR™ koncepciót, ahogy írják “szeretnénk segíteni, hogy Önök is megkülönböztessék vállalkozásukat azáltal, hogy egyedi csokoládét hoznak létre a saját stílusukban”. A Gerbeaud a Cacao Barry Or Noir 1858 csokoládé megalkotásával belépett abba az exkluzív csapatba, akiknek saját „signature” csokoládéjuk van a világban. Ez az egyedi receptúra 5 éven keresztül kizárólag a Gerbeaud számára készül. Az ezt bizonyító Or Noir Trófeát a Gourmet fesztiválon vehette át Pintér Katalin és Niszkács Anna Dani Csillától, a Goodwill National Kft. tulajdonosától.

Az innováció mellett a tradíció is jelen van az alapítás 160. ünnepén. „Ez alkalommal felelevenítjük a régi magyar cukrászat alkotásait az eredeti és a modern formájukban is. A nosztalgia jegyében tért vissza az eredeti recept szerint készült Diplomata puding, aminek mai változata már linzerlapra rétegzett gyümölcsvelős vaníliás krémmel, rumpuncsba áztatott piskótával, mandularopogóssal és tejes bevonóval készül. És újra éledt a Lúdláb torta is melynek elnevezése az eredeti receptre utal, tudniillik a tortát házi tojásból készítették és az így kapott sárga piskóta a lúd lábának színére hasonlított, a háromszög alakú szelet pedig a formájára emlékeztetett. A Konyakmeggy a Gerbeaud cukrászda valódi öröksége, maga Gerbeaud Emil honosította meg Magyarországon az 1800-as évek végén.

A receptúra egyszerű, a titok a kiváló minőségű alapanyagokban és a szaktudásban rejlik. A meggyek hónapokig konyakban pihennek, majd fondantba és többször étcsokoládéba mártva érnek 2 hétig. Ez idő alatt az étcsokoládé megtartva formáját megdermed, a meggy kiengedi magából a konyakot és el is készül a falatnyi desszert.

2018-ban László Tamás, kreatív cukrászvezető megalkotta a 21. századi konyakmeggydesszertet. Egy kakaós keksz alapú, házi konyakmeggy darabokkal dúsított Valrhona étcsokoládé mousse golyót, közepében konyakos briós tésztával, fényes meggybevonóval és konyakmeggy lével, mely egy pipettából adagolható a desszert belsejébe. Ezt először a Gourmet-n lehet megkóstolni, a Gerbeaudban pedig június 14-től.

Gerbeaud 160. kártya

A 160. jubileumi év alkalmából a neves magyar cukrászda együtt kívánja ünnepelni születésnapját visszajáró vendégeivel, ezzel örömet szerezve, széles vendégköre számára. A közös ünneplés lehetőségét megteremtve, idén májusban kiadják a „Gerbeaud 160. kártyát”, melyet a patinás cukrászdában adnak majd azon kedves vendégeiknek, akik, osztozva a nagy múltú magyar cukrászda ünnepében, élni kívánnak a kártya biztosította 20%-os vásárlói kedvezménnyel.

50% kedvezmény - elvitelre

Továbbra is lehetőség a minőségi desszertek, sütemények rajongóinak, hogy féláron jussanak a Gerbeaud-féle finomságokhoz: a sütemények 50%-os kedvezménnyel vihetők el és válhatnak egy-egy otthoni ünneplés emblematikus, emlékezetes elemévé.

Szöveg: PressPresso

Kép: Gerbaud

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 12.04.

Ma Barbara, Borbála napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés