hirdetés

Partnereink

Gyorsan elkészíthető finomságok

hirdetés

Gyorsan elkészíthető finomságok

Az egyetemi élet sok mindennel jár, arra is kell gondolni, hogy nem mindig a menzás kaja a jó döntés. Most gondoltunk azokra is akik az egyetemről olvasnak minket, ezért egy kis összeállítással készültünk, hogy miket is lehet könnyedén összedobni, azonban ez mindenkinek szól aki nem szeret sokat lenni a konyhában.

Kezdjük a sort egy igazán különleges étellel, ami nem más, mint a Mexikói chilis bab. Nem mindenki szereti a csípős ízeket, de akik igen azoknak most itt van ez a néhány perces recept, hogy amikor csak megkívánod, meg tudd csinálni. Hozzávalóknak gyűjts össze: 1 tasak Maggi serpenyős fortélyok Mexikói chilis bab alapot, kukoricát, vagy konzervet vagy nyerset amit te főzöl meg, kellesz még 4 dl víz, olaj, 30 dkg sertéshús, és 20-25 dkg konzervbab. Amint ezek megvannak, máris készülhetünk, az ebédre, vacsorára, hiszen elkészítéséhez alig kell pár perc.

hirdetés

A húst ha darált akkor megpároljuk kevés olajon, ha nem darált akkor csíkokra vágjuk fel előbb és aztán pároljuk. Ha már jó a hús adjuk hozzá a 4dl vizet, majd a Maggi alapot, ezután jöhet a bab és a kukorica is. Miután minden egy helyen van, jól keverjük össze. Kavargassuk kicsit. 10 perc alatt készen is lennénk, máris lehet tálalni.

A következő egytálételnél újra a Maggi alapjait fogjuk használni. Az étel pedig nagyon laktatós, tápláló és nem utolsó sorban nagyon is finom, ezzel biztosan jól tudsz lakatni bárkit és elkészítéséhez sem kell több 40 percnél. Hozzávalóknak szerezzünk be Maggi tésztás fortélyok Bolognai spagetti alapot, 20 dkg penne tésztát, 70 g paradicsompürét, 15 dkg gombát, 25 dkg darált húst.

Az elkészítéshez mindössze 3 lépést kell betartanunk amik a következők: Tisztítsuk meg a gombát, majd vágjuk szeletekre, egy lábasba forrósítsunk fel olajat, majd pirítsuk meg a darált hús, ha már szép piros a hús akkor adjuk hozzá a gombát. Ezután a Maggi tésztás fortélyok Bolognai spagetti alapot keverjük el 7 dl vízzel és a paradicsompürével. Ha ez is megvan vegyítsük össze a hússal és fűzzük még 5 percet. Ha ezzel is megvolnánk, jöhet a tészta, adjuk hozzá az ételhez és kb 15-20 percig fűzzük. Máris lehet tálalni, csak vigyázni kell még forró!

Következzen egy igazi reggeli, amit mindenki csinált már biztosan, de mi azért leírjuk, hogyan is néz ki a hagymás-sonkás omlett szakszerű elkészítése. Nem kell más csak tojás, sonka, hagyma, olaj, só. Ezek természetesen attól függően, hogy hány főre készítünk reggelit. Íme az elkészítése mód: A hagymát apróra kell vágni, majd a serpenyőbe kevés olajon pirítjuk, majd a sonkát adjuk a hagymához, forgassuk át kicsit, majd a felvert tojásokat fűszerezve hozzáadjuk és kisüssük. Süssük addig amíg a tojás már nem folyékony hanem látszik rajta, hogy szépen megsült. Vigyázzunk ennél az ételnél, hogy ne tegyünk egyik alapanyagból se sokat bele, és csak csinnyán az olajjal.

Ha már a reggelinél tartunk, akkor itt egy másik csodás recept, amivel jól fogunk lakni garantáltan. Nem más mint a Bundás szendvics! Szerezzünk be 5 db tojást, 15 dkg füstölt sajtot, 8 szelet kenyeret, 2 fej lilahagymát. Amint ezek megvannak el is kezdhetjük a munkálatokat. A kenyérszeletekre reszeljük rá a füstölt sajtot, majd a sajtra a karikára vágott lilahagymát, majd erre egy szelet kenyeret borítunk. Majd az általunk készített szendvicset mártsuk a felvert tojásba és olajba süssük ki. Ilyen módszerrel tudunk csinálni bundás szendvicset mindennel. Tehetünk a kenyér közé sonkát is, vagy akár oda is sajtot.

Reméljük mindenkinek meghoztuk az étvágyát és ki is próbálhatja valamelyik ételt gyorsan.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés