hirdetés

Partnereink

Kelkáposzta szinte egész évben – De hogyan tároljuk?

hirdetés

Kelkáposzta szinte egész évben – De hogyan tároljuk?

Magyarországon kínai kel már 7-8 hónapon keresztül kapható. Áprilistól az enyhén fűtött fóliákból, májusban-júniusban tömegesen jelenik meg a piacon a fűtetlen fóliákból, később a fátyolfóliával takart szabadföldi termesztésből áru.

A nyár folyamán nem termesztik, mert a hosszú nappalos időszakban gyorsan magszárat fejleszt, és egyébként sem bírja a nagy meleget. Az őszi időszakban szabadföldön termesztik, októberben-novemberben kapható a legalacsonyabb áron, de alapvetően téli tárolásra szánják a kínai kelt, ez jó esetben februárig-márciusig folyamatosan szállítható a boltokba.

hirdetés

A kínai kel jól tárolható, de a nyers fogyasztást feltételező kiváló minőség megőrzése érdekében sokkal gondosabban kell kezelni, mint a többi káposztafélét. A tárolás sikerét alapvetően ebben az esetben is a termőhelyről behurcolt betegségek és kártevők veszélyeztetik, a kínai kel zsenge leveleit sok kártevő szívesen látogatja, ezért a levéltetvek, hernyók és meztelen csigák nagy kárt okozhatnak. A kínai kelt számos jellegzetes élettani betegség is veszélyezteti, ilyenek a kalciumhiány miatt kialakuló belső levélszél barnulás, majd az ezt követő belső rothadás, a fekete erűség, a sejtlégzés akadályozottsága nyomán kialakuló szövetelhalás, a levelek vizenyős elpusztulása, valamint a fagykárosodás. Ezeknek kiváltó okai a termesztés során elkövetett hibák, illetve a kedvezőtlen időjárási körülmények. Az élettani betegségek a tárolás során minden esetben rosszabbodnak. Ezeket kivédeni csak a betároláskor végzett gondos átválogatással lehet.

 

Hogyan tároljuk?

Az egészséges fejeket mindig torzsával lefelé, egymás mellé kell állítani, műanyag vagy faládába, a ládákat egymásra lehet tenni, de a levegő áramlását biztosítani kell. A fektetett fejek sérülnek az összenyomódás miatt, és a párolgással keletkező víz nem tud távozni, ami gyors rothadást okoz. Ugyanakkor az apadási veszteség elkerülésére magas páratartalmat kell biztosítani, gépi párásítás híján a ládák közötti padlófelület fellocsolásával. A tárolandó fejeken a külső, nagy borítóleveleket meg kell hagyni, ezek rendkívül rossz állapotba kerülnek, kívülről a káposzta rémesen néz ki a tárolás végére, de a borítólevelek alatt teljesen épen marad a belső rész.

A tárolóból kikerülő kínai kelt zsugorfóliába szokták csomagolni, de lényeges, hogy felül a csomagolás nyitva legyen, hogy a pára a levelek közül távozhasson. Ilyen módon a megvásárolt áru még hűtőszekrényben is jól megmarad 1-2 hétig, ha van 2-3 oC-os hűtési lehetőség, akkor még inkább.

 

Magas rosttartalom, ásványi anyag és C-vitamin bomba

A kínai kel nagyon sokféleképpen fogyasztható. Rosttartalma magas, ásványianyag-tartalma is számottevő, C-vitamin-tartalma frissen szedve 40 mg/100 g körül van. Kelkáposzta-főzeléket is szoktak belőle főzni, ez érthető, ha túl sok van belőle, de ez a zöldségféle sokkal többre érdemes. Levesnek, párolt zöldségnek, rakott ételnek is kitűnő, kínai ételekbe különösen jól használható. Legcélszerűbb fogyasztani mégis nyersen, salátakeverékekben, amiben lehet tojás, sajt, virsli. Külső levelei zöldek, a belsők sárgák, a levélerek fehérek, így a felszecskázott anyag igazán látványos. Ecetes lében és majonézes mártásban is órákig megtartja a ropogósságát, ha nincs rajta túl sok só. Szentes környékén reszelve, hagyományos káposztasalátának elkészítve is gyakran fogyasztják.

Jó volna, ha minél többen megismernék ezt az érdekes formájú, kellemes ízű zöldséget, és a hazai fogyasztása is tovább emelkedne.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés