hirdetés

Partnereink

Nemzetközi sikerre számít a húshelyettesítő termékek piacán egy magyar cég

hirdetés

Nemzetközi sikerre számít a húshelyettesítő termékek piacán egy magyar cég

Nemzetközi sikerre számít a húshelyettesítő termékek piacán a Plancraft Innovációs Kft., úgy vélik, az Egyesült Államokban már az idén eljöhet az áttörés - közölte a budapesti székhelyű cég az MTI-vel szerdán.

Hetényi Csaba, a vállalat társalapítója eddigi fejlesztéseik visszaigazolásaként értékelte, hogy nemrég elnyerték a legjobb húshelyettesítőnek járó díjat a New York-i Plant Based World Expón, a növényi alapú élelmiszerek legjelentősebb nemzetközi szakkiállításán.

hirdetés

A tájékoztatás szerint a 2018 októberében bejegyzett cég még nem termelt jelentős bevételt, de már alapítása után egy évvel 150 millió forintos tőkebefektetéshez jutott az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealaptól.  Úgy látják 2022 lehet az első év, amikor jelentős bevétellel is számolhatnak. A Plancraft arra számít, hogy forgalma az amerikai piacon meghaladhatja a 3 millió dollárt (csaknem 1 milliárd forintot) az év végéig.

A cég elsősorban az amerikai piacra összpontosít, mivel az ottani háztartások többsége ma már rendszeresen vásárol húshelyettesítő élelmiszereket. Bár a terveket a világjárvány kissé átírta, az Egyesült Államokban az év végéig 1200 üzletbe és 500 idegenforgalmi-vendéglátóipari partnerhez juthatnak el a Plancraft-termékek, idővel az európai piacokon is szeretnének megerősödni. Készítményeik iránt Indiában és Izraelben szintén érdeklődnek, Magyarországon pedig már kapható az általuk készített növényi alapú pepperoni szalámi. A közeljövőben húsmentes hot dog, grillkolbász és párizsi is forgalomba kerülhet - tették hozzá.

Hetényi Csaba a közlemény szerint a népességrobbanással indokolta, hogy növényi fehérjeforrásokat felhasználva belekezdtek a szója-, glutén- és adalékanyag-mentes készítmények gyártásába. Kiemelte, hogy a következő évtizedekben a Föld lakossága eléri a 10 milliárd főt, ám ennyi ember húsfogyasztását nem lehet a mostani élelmiszeripari megoldásokkal biztosítani.

Forrás: MTI

Fotó: iStock

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 09.24.

Ma Gellért, Mercédesz napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés