hirdetés

Partnereink

Védjegyet nyert a Folly levendula szörpje

hirdetés

Védjegyet nyert a Folly levendula szörpje

A Folly védjegyzett borai után idén a levendula szörpje is elnyerte a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyet, amelyet az Igazgatóság azoknak a jellegzetes termékeknek adományoz, amelyek valamelyik nemzeti park területén készülnek és előállításuk a természettel összhangban történik.

A még 2019-ben meghirdetett pályázaton 9 jelentkező 37 terméke vett részt, de a járvány miatt csak most ősszel kerülhetett sor a bírálatra. Az országosan meghirdetett pályázattal az Agrárminisztérium és a tíz magyar nemzeti park igazgatósága a helyi alapanyagokból és helyi munkaerővel előállított termékek piacra jutását, a természettel harmonikus gazdálkodást és a fogyasztói kultúra emelését kívánja segíteni, ösztönözni. A Tanúsítványi Bizottság a Folly kézműves, kizárólag friss alapanyagokból, tartósítószer nélkül készült levendula szörpjének is bizalmat szavazott. A termék öt éven keresztül viselheti a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyet.

hirdetés

A badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászathoz tartozó tíz hektáros terület kiváló környezetet biztosít a szörpök alapanyagainak termesztéséhez is. A negyedik generáció tulajdonában álló Folly szörpjei szezonálisan készülnek kisüzemi módszerrel, kis palackszámban, hőkezeléssel tartósítva, valamint semmilyen tartósítószert, színezéket vagy mesterséges adalékot nem tartalmaznak. A kert zamata, az illatos virágok aromája és a Balaton-felvidék gyümölcseinek tiszta esszenciája érvényesül a házi készítésű termékekben. Ízek: fahéjas alma, fahéjas szilva, gyömbér, birsalma, citromfű-menta, levendula, fenyőrügy. Mivel a tavasszal főzött levendula szörp nemcsak a bizottság tetszését nyerte el, hanem a látogatóknak is nagyon ízlett, nagy volt iránta a kereslet, ezért jelenleg nincs a Folly szörp-kínálatában – erre a következő levendula szezonig, májusig kell - és érdemes - majd várni.

A pincészet védjegyes borai: Buboréka rozé, Boróka, Olaszrizling, Budai zöld, Kéknyelű, Muscat ottonel.

Forrás: Salt.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 07.14.

Ma Örs, Stella napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés