hirdetés

Partnereink

Villány a világ elit vörösborainak térképén

hirdetés

Villány a világ elit vörösborainak térképén

Rendkívüli sikert könyvelhetett el idén a magyar bor, azon belül is a villányi borvidék. A Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ját közel 7500 bor többkörös vakkóstolása során választották a 2021. évi Concours Mondail de Bruxelles szakértő ítészei a világ legjobb vörösborának.

A Jammertal Borbirtok tulajdonosa, dr. Szűcs Róbert eredeti szakmája szerint orvos, orvosi műszereket forgalmazó cégével jelenleg is hazai kórházak jelentős beszállítója. A 90-es évek végén szeretett bele a villányi borvidékbe, egy barátokkal történt látogatás után. A bortúra után építette fel Európa egyik legmodernebb borászatát, amelynek nominális kapacitása évi egymillió palack. A Jammertal Borbirtok 2100 négyzetméteres látogatóközpontja egész évben várja a látogatókat. A birtok különlegessége a hatalmas bortrezor: a 90 ezer palackos tárolóhely világszerte kiemelkedőnek számít. Az alapító eredeti hivatásának megfelelően nagyon fontosnak tartja a tisztaságot, a létező leghigiénikusabb környezetben készülnek a borok a borászatában. És bár a pincészetet 20 évvel ezelőtt elsősorban befektetésnek tekintette, beleszeretett a borászatba, így nagyon sokat tett azért, hogy Villány valóban felkerüljön a vörösborok világtérképére.

hirdetés

A világon, ahol csak lehetséges volt meglátogatni nagy borvidékeket, minden helyen jártam Ausztrália és Dél-Afrika kivételével”- mondja dr. Szűcs Róbert. - „Próbáltam minél több emberrel beszélni, és leszűrni, hogy mitől tud jól működni ez a vállalkozás. Ezek a szakemberek nem árulják el azonnal a titkokat, de ha értőn figyelsz, az ilyen látogatások már önmagukban sokat adnak. Folyamatosan kell bort kóstolni szerte a világból. Ez egy olyan alap, amit sajnos mind a mai napig sok borász nem tesz meg. Ezt nem lehet könyvből megtanulni. A folyamatos kóstolás nagyon sokat ad ahhoz, hogy milyen borokat készítünk mi magunk is, hiszen mihez tudod hasonlítani a saját borodat, ha nem kóstoltál eleget a világ legjobbjaiból?”

A Jammertal Borbirtok tevékenysége sok tekintetben eltér nemcsak a környező borászatokétól, de általában a hazai borászatoktól is. Ők szüretelik legkésőbb a cabernet fajtákat, mire ők elkezdik, a többiek már rég túl vannak ezen. Ez kockázatot, hiszen az időjárás lehet, hogy hamarabb fordul át hidegebbre, nedvesebbre. Dr. Szűcs Róbert szerint nem volt jó döntés a cabernet franc-t a zászlóshajó villányi bornak megtenni, stratégiai szempontból jobb lett volna a villányi merlot-t választani, hiszen biztosabban beérik és a világon népszerűbb is. Az eredmények és a tények őt igazolják. A 2015-ös Cassiopeia Merlot a világ legjobb vörösbora lett: „A szlogenünk az, hogy Villány tesz minket naggyá. Ez a terroir egy kincs, és Villány fontos nekünk.”

A borászat alapboraival - Jammertal és Wunderlich márkanéven - több magyar kiskereskedelmi hálózatban is lehet találkozni. A Cassiopeia és a Koh-I-Noor név alatt kiadott prémium borokkal viszont nemzetközi értékesítést célzott meg a borászat: öt év kellett, hogy kiépüljön az az értékesítési csatorna, amelynek révén Kína a fő importőre ezeknek a boroknak. Ahogy dr. Szűcs Róbert mondja, Kínában nem kell a magyar boroknak behozhatatlan marketinghátránnyal megküzdeni, viszont nagyra értékelik azt a harminc arany- és nagyaranyérmet, amelyet a Jammertal Borbirtok borai az elmúlt években a világversenyeken begyűjtöttek.

„Egy olyan évjáratban kezdtük a megmérettetést, amikor nagyon sok csapadék és hideg volt. Nem voltunk könnyű helyzetben” - emlékezik vissza dr. Szűcs Róbert. - „A 2005-ös Pinot Noirunk a Concours Mondial de Bruxelles borversenyen ennek ellenére 2008-ban aranyérmes lett. Ez évben ez volt az egyetlen magyar vörösbor, amit aranyéremmel díjaztak. A kínai jelenlétünket azok a borok alapozták meg, melyek a 2006-2007-es év termései voltak. Fontos dolog, hogy mi a kínai piacra elfogadhatóan magas áron tudtunk belépni. Tudatos döntés volt, kereskedő fejjel gondolkodtam. Egy magasan meghatározott árszintből lefelé még mindig lehet menni, de egy alacsonyabbra belőtt árszintet már nem lehet a későbbiekben megemelni.”

A borászat külön kezeli a prémium borokat, külön márkanév alatt dobják piacra őket. Előre tudják, hogy hová és milyen áron kerülnek majd, ez pedig egy teljesen komplex látásmódot és megközelítést igényel. Ha a magyar borkedvelők jó magyar borokat szeretnének inni a jövőben is, kénytelenek lesznek megbarátkozni a gondolattal, hogy a magas minőségű termékek árai az uniós szint felé tendálnak. Magyarországon ma már semmivel nem olcsóbb a világszínvonalú tételek megtermelése, mint Francia- vagy Olaszországban. Ahogy dr. Szűcs Róbert összefoglalja: „A borászat egy nagyon kemény, kitartást igénylő munka, amelyben elméletben és gyakorlatban is tökéletesen felkészültnek kell lenni.Ezt a sikert a Jammertal Borbirtok minden egyes munkatársának, főborászunknak Kövesdi Zsófinak és szőlészeti vezetőnknek, Nagy Zsoltnak pedig név szerint is köszönöm. A Jammertal Borbirtok és vele együtt a villányi terroir most nagyszerű visszaigazolást kapott arról, hogy jó úton jár, és büszkék rá, hogy ezzel a díjjal felhelyezték Villányt a világ elit vörösboros vidékeinek térképére.

Forrás: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 10.10.

Ma Gedeon napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés