Mesterelme: Gondolkodj úgy, mint Sherlock Holmes!

Hogyan gondolkodjunk úgy, mint Sherlock Holmes, a detektív, aki minden titkok megfejtője? Vajon lehetséges-e megtanítani az agyunkat arra, hogy úgy funkcionáljon, mint Sir Arthur Conan Doyle kitalált nyomozójáé?

A pszichológus és újságíró, Maria Konnikova egy egész könyvet szentelt ennek a kérdésnek a feltárásával. A könyvének címe Mesterelme: Gondolkodj úgy, mint Sherlock Holmes! A 352 oldalas könyvében választ is ad arra, hogy miként tanulható és alkalmazható Holmes módszere arra, hogy a mindennapi életünket könnyebbé tegyük. „Kevés gyakorlással mindnyájan bevethetjük Holmes módszereit és technikáit. Magunk is csiszolhatjuk elménket, hogy a bonyolultnak tűnő problémákat könnyedén megoldjuk, és játszva fejlesszük kreativitásunkat. ” – Áll a könyv hátoldalán levő ismertető szövegben. Röviden összefoglalva Konnikova válasza a „Mi különbözteti meg Sherlock Holmest John Watsontól és tőlünk?” kérdésre a következő: Mindfullness. Ne haragudjon rám a kedves olvasó, amiért nem fordítottam le a „mindfullness” szót, ennek az angol szónak ugyanis nem létezik pontos Magyar fordítása. A fogalom maga –az én véleményem szerint– a tudatnak azt az állapotát jelöli, amikor teljesen jelen vagyunk az adott pillanatban, és ítélkezés-mentes éber figyelemmel követjük a történéseket. Tehát arról szól, hogyan tarthatjuk elménket fókuszálva, és hagyhatunk figyelmen kívül valamennyi figyelemelterelő és irreleváns dolgot.

Az „elme tudományos metódusa” az emberi agyra úgy tekint, mintha az egy padlás volna, abban az értelemben, hogy az agy tárolókapacitása véges. Ahhoz, hogy Sherlockként gondolkozzunk, meg kell tanulni a optimalizálni a mentális erőforrásainkat, és kitalálni miként kell úgy elrendezni az ott tároltakat és azokhoz hozzáférni úgy, hogy közben a teljes képet lássuk és ne pedig csak a látszólag véletlenszerűen elraktározott dolgokat.

Fontos észben tartani, hogy Holmes, nem Holmesnak született, valószínűleg inkább olyan lehetett, mint Én vagy Ön, maximum voltak olyan jegyei ami kicsit alkalmasabbá tették őt a detektív munkára. De a detektív nem csupán tehetsége miatt lehetett az aki, hanem idővel megtanult úgy gondolkodni, mint Sherlock Holmes. Kezdetben Holmes valószínűleg sokkal inkább úgy gondolkodott volna, mint Watson van Én, vagy Ön, hiszen az a természetesebb állapot. Azért képes véghezvinni azt amit, mert a megfigyelés mesterévé vált. A személypercepció mesterévé vált. Ez alatt azt értem, hogy több ezer órányi gyakorlat áll a háta mögött, amit átsző a visszajelzésekből származó információ. Tehát tegyük fel, hogy rád nézek, és mondok rólad valamit neked. Te erre vagy azt mondod, hogy „Hmm, ez butaság, semmi köze ennek a valósághoz”, vagy azt mondod, hogy „Hé, ezt meg honnan tudtad”. Tehát visszajelzést kapok, és lassan megtanulom, hogy melyek, azok a részletek, amik számítanak, és melyek azok, amik nem, vagy kevésbé. Idővel pedig a tudás egyre jobban nő, míg végül megtehetem azt, hogy rád nézek, és azt mondom „Hé, Watson, Szerintem Afganisztánban jártál”. És ez teljesen meglepetésszerűnek fog tűnni; Úr Isten, ezt honnan tudta? Tehát ha visszatekintünk, akkor könnyen beláthatjuk, hogy ez nem intuíció legalábbis nem abban az értelemben, hogy egyszerűen csak „tudtuk”. Csak olyan mértékben intuíció, mint amilyenben szakértelem; a kirakós összerakásának képessége az évek gyakorlata során már kiforrott. Mit tesz egy kutató a legelső lépésben? Nyilván megfogalmazza a kérdését; mi az, amit tudni akarok? Pontosan ezt Csinálja Holmes is. Ő azt a kérdést teszi fel, mi a célom? Mit akarok elérni? Mielőtt elkezd egy ügyet, mielőtt találkozik, egy ügyféllel már tudni akarja, hogy mi az, amit ettől a találkozástól vár. Tehát felkészülten és összeszedett gondolatokkal érkezik a találkozóra. A padlását már előkészítette úgymond, hogy bizonyos dolgokat befogadjon, másokat viszont hagyjon figyelmen kívül. Ez rendkívül fontos, ugyanis a figyelem egy nagyon ritka erőforrás, tehát nem mindenre tudunk figyelni, valóban szelektálni kell, hogy mire figyelünk és mire nem.

Egy kutató pedig miután megfogalmazta a hipotézisét azt mondja; „rendben, hogyan tudnám ezt letesztelni?”. És Sherlock Holmes is pontosan ezt teszi. Figyelmét összpontosítva adatokat gyűjt, információkat szerez be, és felteszi azt a kérdést, hogy miként adhat választ erre a kérdésre. Mi van ebben a szituációban, személyben, ebben a beszélgetésben olyan dolog, amit felhasználva adatokat gyűjthetek annak érdekében, hogy leteszteljem a hipotézisem az így összegyűjtött információval?

És ezután azt csinálja, amit minden tudós tenne, kivéve talán a középszerűeket, hátralép egyet és megtanulja az adatokat szemügyre venni, összekapcsolni, és a különböző kimeneteleket számításba venni, használni a képzelőerőt ahhoz, hogy kiderüljön, van-e még valami, amire nem gondoltam? Még nyitott az elmém? Még mindig követem, hogy mi történik? Ez az adat új elképzelésekre késztet, új irányba mutat, olyan dolgokra enged következtetni, amikre a múltban nem gondoltam? Holmes rendelkezik azzal a hihetetlen képzelőerővel, és szerintem ez a tudományos metódus szerves része, hiszen a világhírű tudósok Feynmantól Einsteinig mind hirdették fontosságát és sokat beszéltek róla. Sokan elfelejtik a képzelőerő szerepét. Ezután pedig visszatérsz az adatokhoz, és újra megnézed. Vajon jól tettem fel a kérdést? Elértem azt, amit akartam vagy újra kell kezdjem? Ez egy iteratív folyamat, lehetséges, hogy ezt újra és újra és újra végig kell zongorázni, mielőtt elérkeznél egy hasznos konklúzióhoz. És a Holmes módszer utolsó lépése körülbelül ez; a tanulási folyamatát fenntartja. Felismeri, hogy a tudományos módszernek nincs vége. Mindig vissza kell térni az elejére. Egy folyamatos visszacsatolásos ciklus lesz.

Még több könyvajánló itt!