Potozky László: Éles
hirdetés
A Magvető kiadó gondozásában jelent meg Potozky László Éles című könyve. A könyv egy fiatalemberről szól, akinek stációin keresztül vezeti végig a regényíró az olvasót. Egy egyetemista fiatal fedőéletét élő srác története, aki csak önnön fájdalmába képes kapaszkodni. Mellette egy fiatal lány, aki egy ideig prostitúcióból él.
Az író markánsan jelenik meg a könyvben, a szerző hangja jellegzetes. Ebben a világban csak fizikai fájdalom van, aztán már az sem. A kábulat és a Facebook az egyetlen kapcsolat ezzel a világgal.
hirdetés
Olyan részletek jellemzik a könyvet, mint „Az ősz végét mocskosfehérre meszelte a tél, és a fénnyel együtt az ég is elvesztette az erejét” A szerző költői módon bánik a hasonlatokkal, és rendkívül jól ábrázolja a valóságot. „…egyre lentebb süllyedt, nem bírta már tartani a felhőket, amik lassanként a tízemeletesek tetejére rogytak, és nyákos köddel meg esővel szórták tele a várost. Ebben a mizériában talált rám Mircs.” Rendkívül jellemző részlet ez Potozky tollából, aki a jelen valóságot éli meg a főhősön keresztül. „Szokás szerint aznap is a bárpulton könyököltem, és az italpolc fölé erősített plazmatévét bámultam, nehézgéppuskával felszerelt kétéltűeket, szétlőtt épületeket és embereket mutatott a CNN a földkerekség egyik olyan részéről, aminek a nevét se tudtam kiejteni rendesen, és ahová napok-hetek-hónapok kérdése, hogy bevonuljon a világ jobbik része, és cudarul szétcsapjon a cirkuszoló felek között.” A szerző nyelvhasználata rendkívül egyéni, saját hangja van, amely fáradt tónusban ábrázolja a főszereplőt, amint az a bárpultnál ül. Fontos, hogy egy írónak legyen saját hangja, mely könyvei jellemzőivé válik, és meghatároz egy stílust. Potozkynak pedig van affinitása az íráshoz, az a környezetábrázolásából jól kiderül. „Odaintettem magamhoz a pultost, kértem egy deci Unicumot, vagy inkább kettőt, sört nem, úgy döntöttem mától fogva egészségesen élek.” A szerző hangja vezeti végig az olvasót a könyvön, mintha a könyv a fiú nagy monológja lenne, mintha tudnánk a gondolatait. A szerző azért néha stílustalan részletekbe fut bele, ilyen például „vagy inkább kettőt” félmondat, amely stílustalan. Elbeszélői stílusa mégis nagyszerű, és nagyformátumú, igazán olvasmányos könyv, amely jól vezeti olvasóját. Olvastatja magát a könyv. A kocsmás részlet tovább tágul: „Belekortyoltam a keserűbe, a tévében közben légi felvételeket mutattak, porfelhők gomolyogtak mindenfelé, sok-sok por, fentről ennyi volt a konfliktus, csak sepregetni kell majd a nagyoknak, törölgetni, és pikk-pakk készen is vannak.” Eddig a részlet. Potozky prózája már-már költészetbe csap át, leíró hasonlatai mindenesetre nagyfokú líraiságra mutatnak rá, azoknak való ez a könyv, akik egy fiú szemén keresztül szeretnék megismerni a világot. Elsősorban nekik ajánljuk ezt a könyvet. Potozky László az elbeszélés stílusában igazán lehengerlő, amellett, hogy jó írói hangja van, tud és szeret is elmesélni: „A falu valójában egy zsákutca volt a semmi közepén, mind a vasút, mind a buszjáratok messziről elkerülték, és hiába volt több száz kilométerre tőle, folyton arra a helyre emlékeztetett, ahol a fülbevalós-hosszú hajú-hippiinges megdöntötte Katjet.” Ehhez hasonló részletek tarkítják a könyvet. Jól illusztrálva Potozky remek elbeszélői stílusát.