Fabricius Gábor: Más bolygó

Fabricius Gábor első regénye egy illúzió- és identitásvesztett nemzedék szakadatlan útkereséséről szól. A Más bolygó októberben jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában, melynek igazgatója, a József Attila-díjas műfordító, esszéista M. Nagy Miklós így ajánlja a kötetet: „A Más bolygó az utazás regénye – párhuzamos roadmovie, amelyben valahol mélyen még ott dobog Kerouac szíve. A Más bolygó cinikus és kegyetlen regény: mintha egy magyar Bret Easton Ellis írta volna, ha Ellis lehetne magyar…”

Fabricius első regényéből egy olyan nemzedék története rajzolódik ki, amely az illúziói mellett az identitását is elvesztette. A Más bolygó a tulajdonságok nélküli ember, az örök alakváltó, a semmilyenség, és Kelet-Európa regénye, amely Nyugattá akart válni, de a kelet-európai jelenre ítéltetett, örökre lekésve a gyönyörűséges, csábító kapitalizmusról. A Más bolygó egyszerre repít a múltba, a jelenbe, a jövőbe, mindig, mindenhol dobog a szív és lüktet a szellem, de a Föld már egyre lassabban forog.

„Lassan a kapitalista embertípust is cserélni kell, hogy jöhessen valami egészen más” – gondolja a regény főszereplője, Wunder, a legnagyobb kereskedelmi tévé vezérigazgatója, akinek élete egy szempillantás alatt megváltozik. A televíziót megvásárolja az állam, Wundernek felmondanak, ráadásul népirtással is megvádolják. A kormány szerint olyan értékrendet közvetített, amely kiölte az emberekből a szaporodási kedvet, így Magyarország lakossága hatmillióra csökkent. Wunder útnak indul, újra végigjárja azt az utat, amit pályája kezdetén, 1993-ban már megtett. De míg húsz évvel ezelőtt tisztán, őszintén és álmodozva stoppolta végig az utat, mára kiábrándult, megcsömörlött és illúzióktól mentes. Fiatalon a Nyugathoz zarándokolt, most identitása megkeresésére vállalkozik.

A két napnyugati utat két párhuzamos jelenben tesszük meg. Egyiket a múltban: az anyagos élményekkel kísérletező Wunder a Moszkva térről indul, a nagy baráttal, Dzsekivel, és a nagy szerelemmel, Nyúllal. A vasfüggöny lehullása után, a Nyugat identitásának vonzásában konokul keresik önmagukat, céljaikat és a szerelmet.

Az Osztapenko kapitány szobrától induló, Nyugat felé tartó út a kelet-európai mindennapok része, folyamatos jelen és befejezetlen igeidő. A tájak csordultig teltek a huszadik századdal, a hegyeshalmi határátlépéssel pszichológiai roadmovie veszi kezdetét. Bécs, Dachau, Amszterdam, felvillanó történetek, a tovarohanó múlt és a jövő egyre közelebb engednek a stoppos utazókhoz, egyre jobban megismerjük a szereplőket, Párizsban Jim Morrison sírjának gránitlapján „utaznak”, s már nem tudni pontosan, hol a transzcendens vége. A keleti utas újraértelmezi nem létező identitását, amit saját bevallása szerint is úgy cserélget, mint más az inget. Svájc a végállomás, itt őrzik a kapitalizmus testét, Wunder itt bosszút áll, megtörténik a főhős alakváltása.

A másik utat Wunder a jelenkorban teszi meg, már sikeresen és gazdagon, mégis számkivetetten és ugyanolyan magányosan. Összeveti, mivé lett a múlt Bécsi-erdeje, hogy a nyugati álom tetten érhető-e még, miközben már félhomály borítja a kontinenst.

Fabricius Gábor így vall első regényéről:

„Egészen máshonnan indult ez a szöveg, de végül mégis a múltban kötött ki. Valahogy mindig a kiindulópont körül járkáltam, ahonnan huszonöt éve indultunk, ott zúgott a fejemben minden, amiben bíztunk, amiben hittünk, a hely, ahová vágytunk. Valószínűleg sohasem leszünk képesek meghatározni, milyen hatalmas lelki rombolást végzett bennünk a huszadik század, ami mindent elvett tőlünk, soha nem fogjuk már fel, milyen sivatagban élünk test, személyiség és eszmék nélkül. Pedig egy pillanatra mintha újra létezett volna a szabadság eszméje. Oda vágytunk, azt kerestük. Felismertem, hogy azóta is állandó jelen időben élek abban a világban, amit úgy neveznék, a szabadulás kora. Az a kor a legjobbat hozta ki belőlünk, bíztunk abban, hogy lehetünk mások, mint az ország, amelyben felnőttünk, újrafogalmazhatjuk, kik vagyunk, milyenek szeretnénk lenni.

Aztán kiderült, hogy nem vagyunk semmilyenek, mintha felébredtünk volna hirtelen, és az álmainkat, személyiségünket, hangunkat meg elhagytuk volna valahol útközben. Mindenki példakép nélkül nőtt fel, a sok férfi Magyarországon, az apák már nem tudtak példaképek lenni, mert egy másik kor másik világában éltek, és valódi kapcsolatot nem tudtak felépíteni a rendszerváltás utáni országgal, és mintha az új kor és az illúziók elvesztése tönkretette volna a férfiakat, akik aztán nem lettek semmilyen apák és nem lettek semmilyen társak sem, csak magányos, megrettent és zavarodottan bolyongó alakok. Egy új félelem szaga lengi be az országot, amelyben a szabadulás korának emlékével megannyi gyökértelen és kétségbeesett ember él, akik nem tudják, hol keressék az álmot, ami egy pillanatra érzékelhető volt, amikor a Nyugat megérkezett hozzánk.”

Fabricius Gábor designer, filmrendező, kreatív reklámszakember. Íróként 2009-ben mutatkozott be Puha neon fejlövés c. kötetével. Első regénye, a Más bolygó, 2016 októberében jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában, a könyv bemutatója a Margó Fesztiválon lesz.

Könyvajánlók, vélemények

Valuska László szervező, Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár: „Mint a nyúl üregébe, úgy utazunk kétszer Hegyeshalmon túlra, előbb a felnőtté válás küszöbén, a rendszerváltás hajnalán, amikor a stoppos road-történet még varázslatos, kenderfüstös társas kaland, majd húsz évvel később újra, amikor a kívül-belül kietlen tájon menekül Wunder, az elbeszélő korhős. Fabricius Gábor Más bolygó című melankolikus disztópiájában a napfényes, csillogó, szabad európai táj besötétedik, és vészjósló homály borítja be Budapestet és Kelet-Európát. Nincsenek célok, csak az út a fontos, Nyugatra, múltba, jövőbe” – ajánlotta az első olvasók egyike.

Kemény Zsófi író, slammer: „Antipíár az életformának, amiben élünk, a későkapitalizmusban megvetett lábú értelmiséginek. A kérdés, hogy hová vezet a sok, unalomban és hatalomban eltöltött óra, amikben még megvolt az illúziónk, hogy (ha korlátozottan is, de) nyomot hagyhatunk a világban. A válasz, hogy nincs út, egy helyben állunk, nem megyünk se előre, se hátra, minden csak pillanatnyi benyomás, miközben úgy érezzük, hogy száguldunk téren és időn át. Szomorú regény a Más bolygó, miközben minden sora vicces, okos és hatásos.”

Veiszer Alinda műsorvezető: „Szórakoztató gondolatkísérlet a kereskedelmi médiáról azt állítani, hogy a népességfogyásunk oka, még szórakoztatóbb olvasni azt a képtelenséget, hogy a regényben a média vezetőit a nemzet szexusa elleni bűntetteikért felelősségre vonni készülnek, hogy aztán bevezethessék a Népszaporulati Tartalomgyártást – aztán meg mégsem olyan vicces, mert annyi mindenen nevettem már, amiről utólag kiderült, hogy kár volt. Mindenesetre nevezhetjük így, azaz Népszaporulati Tartalomgyártásnak az okot, ami olyan ismerős bukást von maga után: a régi garnitúra teljes cseréjét az újakra, a hozzáértőkre, akik ismerik és kérdések nélkül magukévá teszik az új célt, az új pár éves tervet. Ezt a sokaknak ismerős helyzetet készíti elő és eleveníti fel a regény egyik jelenete, hogy aztán a végén olyan ismerős, gyomortájéki szorongással kesereghessünk a főhős és a saját sorsunk felett.”

Karafiáth Orsolya, költő, műfordító, publicista: „Költői és kegyetlen próza, csupa érzelem és csupa cinizmus – őrület, trip, suhanás Európán át és ugyanakkor józan számvetés arról, mi lett belőlünk, a reményeinkből, az illúzióinkból. Mindez egyszerre. Egy főhős, akit egyszerre szerettem és utáltam. Egy világ, ami egyszerre ismerős és ismeretlen. Egy író, aki még keresi hangját, de ez a hang már így is gyomron vág az erejével.”

Vágvölgyi B. András, író, filmrendező: „Kutyanehéz módszert választott Fabricius Gábor közelmúlt-, és jelen idejű disztópiája nyelvének megalkotásához: az önparódiát. Mert aki csak keveset olvas belőle, az pár oldal után arra gondolhat, hogy egy sokadik bestselleres írónő, mondjuk a „Basztam Bangkokban” című nyomdaipari termékének tájleírásaiban símul a dzsunkás skyline-ba, ám duplafedél, triplacsavar és áramvonalasított prózapoétikát lelünk Brett Easton Ellis-i nyerseséggel – csak, tudják: kicsit sárgább, kicsit savanyúbb. E próza ragadja torkon a gőg, hiúság és önzés létrehozta poklot, amelyben élünk itt és most, és amiben mindenkinek megvan a maga felelőssége, annak is, aki meghatározott célcsoportoknak tartalomfejlesztget szolíd nívójú szövegeket miközben pusztulat lesz minden, amit életnek gondoltunk valaha dőrén. A főszereplő Wunder már régen nem Kind, hanem kiszáradt Erwachsene, akit néha megszólít a fiatalember, és e találkozás fájdalmas. A randevúhoz érdemes meghallgatni a 17 évesekből álló mezőtúri Rákosi nevű punkzenekar „Hogy jutottunk ideáig” című dalművét és tovább tisztul a kép.”

Potozky László, író:„Egy párhuzamos univerzum ez, egy teljesen másik bolygó, ami tökéletes, csillogó izoláltságban kering az aluljárók bűze és a minimálbér körül. És közben szól az a belső hang, ami az unalmas megbeszélések során mindannyiunk fejében ott duruzsol, és ami új értelmet, jelentőséget ad a főnök ajkai közt nyúló nyálcsíknak.”

Péczely Dóra, szerkesztő:„Másik bolygó? Arról nem tudnál könyvet írni, apafej. Mert akkor is erről írnál, you know. Be vagy ide szorulva, mint yuppie a csőnadrágba. Amúgy régen várok erre a regényre, csak hogy tudd. Az illatok, a vágyak, a tárgyak megidézésére, amelyekre fáj emlékezni, mégis édes, sőt kéjes. Kivéve, amit ott és akkor tettek velünk. Kár, hogy kamaszként nem ismertük egymást, talán jobbak lennénk, és jobb lenne az itt és most.”

Forrás: Európa Könyvkiadó