Új regénysorozattal készül a Harry Potter írója
hirdetés
Új könyvsorozaton dolgozik a Harry Potter-könyvek írója, J.K. Rowling. A brit írónő ezt a Twitteren jelentette be, ahol azt is hangsúlyozta, hogy az új regénynek semmi köze nem lesz a varázslótanonc történetéhez.
Az Ickabog története még akkor született meg benne, amikor a Harry Potteren dolgozott, és az volt az eredeti terve, hogy a Halál ereklyéi után fogja kiadni, ám végül félretette a jegyzeteket. Saját bevallása szerint egy kis levegőre volt szüksége, hogy eltávolodjon az ifjúsági regény műfajától, ami sikerült is, hiszen néhány éven át felnőtteknek írt, méghozzá álnéven.
A félretett mesét csak saját gyermekeinek olvasta fel, egyéb terve nem is volt vele - egészen mostanáig. Néhány hete, a járvány okozta bezártság miatt arra gondolt, hogy jó lenne, ha más gyerekek is hallhatnák, akik most, a karantén miatt beszorultak a négy fal közé.
hirdetés
Az Ickabog-történeteket Rowling a külön erre a célra létrehozott oldalon közli majd egyenként, május 26-a és július 10-e között, aztán persze majd nyomtatott formában is kiadják.
Ami a könyv illusztrációit illeti, az olvasók ötleteire kíváncsi, a nemzetközi kiadók aztán saját maguk is meghirdethetik a pályázataikat. A szerző a publikálásból származó teljes bevételt olyan csoportoknak szeretné eljuttatni, amelyek a koronavírus-járvány miatt különösen nehéz helyzetbe kerültek.
Magáról a történetről annyit árult el, hogy "az igazságról és a hatalommal való visszaélésről szól, üzenete univerzális: bárhol, bármikor érvényes, így most is".
Forrás: Euronews