hirdetés

Partnereink

Bemutatták A magyar nyelv nagyszótárának VII. kötetét

hirdetés

Bemutatták A magyar nyelv nagyszótárának VII. kötetét

1771 szócikkben 1753 önálló, illetve 568 alcímszó valamint 35 536 példamondat – idén mutatták be   A magyar nyelv nagyszótára sorozat 7. tagját. A magyar nyelvtudomány eddigi legnagyobb szótári vállalkozása 240 év történelmi, társadalmi változásainak nyelvi lenyomatát mutatja be.  A több mint húsz kötetesre tervezett mű elsődleges célja a szavak jelentéstartalmának kibontása és e jelentések viszonyrendszerének ábrázolása.

A történeti jellegű értelmező szótár a mai szókészlet mellett a korábbi nyelvtörténeti korszakok szótörténeti változásait is bemutatja, emellett abban is kivételes, hogy a szavak lexikográfiai leírását nem korábbi szótárak, hanem a saját összeállítású szöveggyűjteményben található adatok elemzésével végzi. Ez azért hasznos, mert így eredeti példamondatokkal mutatja be a címszavak jelentéseit. A sorozat mintegy 110 ezer címszót dolgoz fel, az irodalmi és köznyelv szókincse mellett a különböző csoport- és rétegnyelvek, nyelvjárások és szlengek szókészletéből is válogat. Emellett a források gazdag műfaji és szövegtípusbeli választéka lehetőséget ad stílustörténeti kutatások vagy nyelvhasználat-történeti vizsgálatok elvégzésére is.

hirdetés

A Nagy Magyar Szótár elkészítéséről még 1830-ban döntött a Magyar Tudós Társaság, ám a modern nagyszótár adatgyűjtése csak 1985-ben indult el, elektronikusan rögzített és adatbázisként használható szövegtest, azaz korpusz összeállításával. A több tíz éves gyűjtőmunka eredményeként 2015-re egy kb. 30 millió szövegszavas, 1772 és 2010 között keletkezett szövegeket tartalmazóadatbázis jött létre.

35 536 példamondat a most megjelent VII.kötetben

A most megjelent VII. kötet az elmúlt csaknem 240 év szókincséből merít, azel szótól az elzüllik szóval bezárólag.  A szótári rész 1771 szócikkben 1753 önálló, illetve 568 alcímszót, továbbá 41 értelmezett szókapcsolatot dolgoz fel, összesen 9162 jelentésegységre bontva. A szavak használatának, jelentéseinek bemutatását 35 536 példamondat gazdagítja.

A VII. kötetet és a szótár online változatának fejlesztéseit 2019. január 16-án, szerdán 10 órakor az MTA Nyelvtudományi Intézetben mutatták be a művet készítő Szótári Osztály munkatársai. A sajtóbemutatón jelen volt Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki méltatta e nagy akadémiai vállalkozást. Tompa Andrea író A magyar nyelv nagyszótárának irodalmi és kulturális jelentőségéről, valamint az irodalom és szótár kapcsolatáról beszélt. A rendezvény házigazdája Prószéky Gábor, a Nyelvtudományi Intézet igazgatója volt.

Webes formában is elérhető a szótár

A mai kor szellemének megfelelve a szótár webes formában is elérhető. A keresést megkönnyítve a szócikkek XML formátumú dokumentumok szerkesztésére szolgáló programmal íródtak, és a szócikkek fizikai megjelenésének paramétereit logikai címkékhez rendelték hozzá. „Ma már nem kérdés, alkalmazkodnunk kell a generációkhoz köthető társadalmi változásokhoz, éppen ezért nagyon fontosnak tartottuk a szótár webes elérését. Hogy mindez megvalósulhasson, óriási erőket mozgósítottunk. Kb. húsz lexikográfus készíti a Nagyszótárt, munkájukat informatikus, filológiai szakember, komoly lexikográfiai tapasztalattal rendelkező belső lektorok, valamint szaklektorok is segítik, akik a szaknyelvi szavak értelmezéseit szakmai szempontból ellenőrzik” - mondja Ittzés Nóra, A magyar nyelv nagyszótárának főszerkesztője.

 

Szöveg: Arvalicom

Fotó: MTA Nyelvtudományi Intézet

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés