Népszerű immunválasz lett a vírusra az online nyelvtanulás
hirdetés
![Népszerű immunválasz lett a vírusra az online nyelvtanulás](https://delina.hu/userfiles/1/4/14710dc0038a8898858f2e972fca62aa_thum_300x336.jpg)
A legszerényebb becslések szerint is 200-300 ezer iskolán kívül nyelvet tanuló honfitársunk rutinját borította fel az elmúlt másfél évben a vírushelyzet. A csoportos vagy magánórára járó diákok, egyetemi hallgatók éppen úgy megsínylették a járványügyi korlátozásokat, mint azok a felnőttek, akik a munka mellett vették a fáradságot arra, hogy megtanuljanak angolul, németül vagy éppen olaszul.
A bizonytalanság új trendet indított el. Ma már van olyan közkedvelt nyelviskola-hálózat, ahol az állandó tanulók 15 százaléka a virtuális térben halad tovább a céljai felé.
hirdetés
2020 márciusában a Covid első hulláma azonnal véget vetett a nyugodt békeéveknek a nyelviskolákban. A szereplők többsége néhány hónapos szervezéssel átállt az online oktatásra, de volt olyan, akinek ez néhány hét alatt sikerült. „A járvány kimozdított minket a komfortzónánkból, hiszen nem volt választásunk. Bár először berzenkedtünk tőle, az idő azt igazolta, hogy az igény megvan erre az oktatási formára is, és szerencsére ez nem ment a minőség rovására” – mondja Kristóf Kata, a Hollywood Nyelvstúdiók alapítója. A 16 nyelvstúdióban 70 oktatóval működő hálózatnak már sok olyan tanulója volt, aki az online tanteremből jutott el a sikeres nyelvvizsgáig.
Közel van Hollywood!
Akár az interneten keresztül, akár a jelenléti oktatásban kezd valaki nyelvet tanulni, a sikernek számos összetevője van. Kristóf Kata szerint ezért fordulhat elő az, hogy a közoktatásban és az abból kifejlődő csoportos, kiscsoportos és magántanári nyelvoktatásban sajnos csak 10-ből 2-en tanulnak meg első próbálkozásra angolul. Sok olyan nyelvtanuló van, aki 8-10 év nyelvtanulás után is keresi újrakezdőként a megoldást, hogy végre megtanuljon egy idegen nyelvet. „Nálunk a beiratkozók 80 százalékos sikerrel tanulnak meg angolul, amit az újszerű megközelítésünknek tudunk be” – hangsúlyozza Kristóf Kata, aki 14 000 óra tanulókkal eltöltött kutatás és fejlesztés során dolgozta ki a Hollywood Nyelvstúdiók oktatási módszerét.
Nem kell házi feladat, hagyjuk a magolást!
„Egyszer tanuljuk meg, de akkor jól” – ez Kristóf Kata jelmondata. A nyelvtanításra specializálódott szakember azt vallja: az a fontos, hogy semmiképpen ne csoportban, hanem egyénre szabva dolgozzunk, és legyen könnyen tanulható a tananyag. Náluk, a Hollywood Nyelvstúdióban például 80% a gyakorlás és 20% az elmélet. Nincsen házi feladat, sem magányos otthoni tanulás, és nincs elalvás otthon a könyv felett. Fontos az is, hogy a szavakat mondatokban gyakorolják az idő nagy részében, vagyis nincs szükség a sokak által nem szeretett szómagolásra. A módszer kidolgozója hangsúlyozza: nincs 17 ezer óránk arra, hogy megtanuljunk beszélni. Becslések szerint ugyanis 6 éves korunkig ennyi időt töltünk el a szüleink mellett, amíg eljutunk az anyanyelvünkön középfokú szintre.
Győrfi Pál figyelmét is felkeltette
A Hollywood Nyelvstúdióban kőkemény tanulás folyik, és közben mosolygós arcok néznek vissza a tanárokra. Ez keltette fel Győrfi Pál figyelmét is, amikor a TV2 Életmódi című műsorával látogatott el a Corvin-negyedbe, a hálózat egyik fővárosi helyszínére. A mentőszolgálat szóvivőjének az iskolában meséltek arról, hogy diákjaik kevésbé merülnek ki az óra végére, mert a hagyományos módszerekkel ellentétben, a nyelvstúdióban minden a tanulóhoz igazodik: könnyen tanulható a tananyag, egyéni a tanulási tempó, folyamatos, támogató a tanári jelenlét. A tanulókat szolgálja az is, hogy rugalmasan oszthatják be a havi 120 órás időkeretet. Vagyis egy fárasztóbb héten „legálisan” lóghatnak az óráról, amit a rá következő héten kipihenten bepótolhatnak. „A mai, felgyorsult és nyitott világunkban a boldogulás és a siker fontos feltételévé vált az állandó tanulás és a használható nyelvtudás is” – vallja Győrfi Pál. A négy gyermeket, köztük három általános iskolás korú diákot nevelő kommunikációs szakember úgy látja, hogy a gyorsan változó világunkban annyit tehetünk, hogy gyermekeinkben fejlesztjük az alkalmazkodás képességét és a kommunikációs készségeket. „A nyelvtudás ilyen, alapvetően fontos készség, amelyet a Hollywood Nyelviskolában személyre szabott, önálló és gyakorlatorientált módon lehet elsajátítani. Én úgy látom, hogy a fiatalok számára ez minden eddiginél fontosabb szempontot és vonzerőt jelent” – vont mérleget Győrfi Pál a Hollywood Nyelvstúdióban tett látogatása után.
Forrás: akoczka.com
Fotó: Hollywood Nyelvstúdió
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![Családos lelkész könyvéből érthetjük meg a házasság lényegét](https://delina.hu/userfiles/c/2/c2da344f7e8627c5da0dbbfa45b2d438_thum_130x135.jpg)
![Érezni és együttérezni tanít az elsőkönyves szerző](https://delina.hu/userfiles/2/d/2dbd45a3d3fa3dfd73de4091620595ae_thum_130x135.jpeg)
![Jól vannak az 50-es magyar nők? És miért nem?](https://delina.hu/userfiles/d/d/ddc52a7cf81ccfe3740599f0bcdf191a_thum_130x135.png)
![Megjelent a kivételes kapcsolatok kézikönyve](https://delina.hu/userfiles/f/0/f07411cc773393ecf61cb8a0fac9b1a1_thum_130x135.jpg)
![Grecsó könyvbemutató a Radnótiban](https://delina.hu/userfiles/d/9/d9da2a753800c3d1876f4759e023dff9_thum_130x135.jpg)
![Chuck Norris is csatlakozott a Jónak lenni jó!-hoz](https://delina.hu/userfiles/b/8/b8dfb90f7e8bb063ef445963f86e2d02_thum_130x135.jpg)
![Élményalbummal ünnepli 20. születésnapját a Világjáró Magazin](https://delina.hu/userfiles/3/a/3a49e3f3b1e5e764486626dd9b24643d_thum_130x135.jpg)
![Brüsszel bele akar szólni a tagállamok adópolitikájába](https://delina.hu/userfiles/7/5/75a93f220a076576fb0b9cb06d9a88b5_thum_130x135.jpg)