Ablakba zárt kreativitás és díszítés
hirdetés
A XII-XIII. század során Európában megváltozott az építészet; a falakon, amelyek statikai szerepe jelentősen csökkent, immár nem kis lyukak, hanem egymást szoros egymásutánban követő nagy nyílások az ablakok.
A gótikus templomok dísze lett az üvegablak, amely színes tábláin úgy ereszti át a fényt, hogy egyúttal a belső térben misztikus - az embert égi szférákba emelő - varázslatot kelt. A színes üvegablak technikája is, ornamentikája is Keletről érkezett, és minden valószínűség szerint spanyol területeken át jutott francia földre. A színes üvegdarabokat (leggyakoribb a kobalt-oxidból nyert kék és a rézből készített piros, de elő tudtak állítani zöldet, bíborvöröset és sárgát is) ekkor még nem gyémánttal, hanem tüzes vassal vágták a kívánt alakra, majd pedig ólompántok hálójába foglalták. Ez a fakeretet felváltó XI. századi találmány tette lehetővé az üvegablak-művészet kibontakozását; ezután úgy alakíthatták a kompozíciót, hogy a fekete ólomkeret adja a legfontosabb körvonalakat.
hirdetés
Üvegablakok a chartres-i székesegyházban
A chartres-i (Franciaország) székesegyházat egy tűzvész után, 1194-ben kezdik újjáépíteni - immár érett gótikus stílusban. A déli homlokzatra, a bejárat fölé rozetta, kerek, úgynevezett rózsaablak került, amelyben körben a figurák - apostolok, szentek - valóságos képes bibliai enciklopédiát alkotnak. Bibliai alakok szerepelnek az ablakokon is, amelyek többsége viszonylag kis időn belül - 1145 és 1235 között - készült, mégis a gótika egyre gazdagabb, az embert átszellemülten megjelenítő ábrázolásmódját mutatja. Az üvegablak az írást pótolta, de a művészet oly tündöklésével, amely már a maga korában is csodálatot váltott ki. Chartres káptalanjának kancellárja írta, hogy az üvegablakok „úgy ábrázolják a Szentírást, hogy közben mindent megvilágítanak nekünk és a rosszat elhárítják tőlünk".
A Sainte-Chapelle üvegablakai
A gótikus üvegablakok közül nagyon sok elpusztult a reformáció idején. A kevés, épen ránk maradt együttes közül az egyik legszebb a párizsi Sainte-Chapelle-t díszíti. IX. Lajos építtette, 1243 és 1248 között, a királyi udvar palotakápolnájának. Kétszintes, az alsó az udvari köznép számára, a felső, a palotához közvetlenül kapcsolódó mintegy személyes használatra szolgált. Már a maga korában nevezetesség volt, a csodájára jártak. Egy ír szerzetes 1323-ban írta róla: „Az a leggyönyörűbb és híres kápolna, amelyet bibliai történetek oly csodásan ékesítenek." A Limbourg fivérek nevezetes munkája, a Trés Riches Heures du Duc de Berry (Berry herceg hóráskönyve) a régi királyi palota falai közül kiemelkedő díszes toronyként ábrázolja. Csaknem 1200 kis képből áll az együttes, amelynek mintegy kétharmada eredeti, a XIII. századból fennmaradt kompozíció. A második világháború idején ugyanis valamennyit kiemelték helyéről, ládákba rakták őket, és így az ablakok sértetlenül vészelték át a nehéz időket. A Sainte-Chapelle lenyűgöző hatása - és most az üvegablakokra értjük - nem a véletlen műve. A tizenöt ablak sok száz jelenetét egyetlen ember aligha tudta volna megfesteni, tucatnyi mester dolgozott a táblákon.