A szebbnél szebb paloták díszei
hirdetés
Szépségükért, díszítő értékükért és persze gyakorlati hasznukért ősidők óta készítenek textíliákat. A textilművészet magában foglalja a szövést, a gobelinkészítést, valamint a hímzést és a különféle textilfestési módszereket.
A textilművészet két előkelő és gondos munkát igénylő válfaja a kárpitszövés meg a művészi hímzés. Mindkettőben előre megfestett fonalakat használnak a minták kialakítására. A szövött kárpitot gyakran gobelinnek nevezik, mert ez a mesterség a XVII. századi Franciaországban a Gobelin családtól megvásárolt királyi manufaktúrában fejlődött tökélyre. A kárpitok absztrakt mintáit vagy képeit különbözőszínű vetülékfonalakkal alakítják ki. Ezt a művészeti ágat valószínűleg az arabok honosították meg Európában a VIII. században. Sok várkastély, palota falait díszítették ilyen textíliák, no meg hőszigetelésre is jók voltak a hűvös észak- és nyugat-európai területeken. A gyakorlott kárpitszövők hatalmas méretű műveket készítettek, amelyeknek részlet- és színgazdagsága vetekedett a festményekével. Egyébként a takácsok általában maguk is megfestett minta, „karton" alapján dolgoztak, s ez olyan híres festő munkája is lehetett, mint Raffaello vagy Boueher. Spanyolországban a híres festő, Goya több mint 60 kartont készített a madridi királyi falikárpitmanufaktúra számára. A kárpitszövésnél elterjedtebb módszer a hímzés, itt a szövetre utólag varrják színesfonalakkal a mintázatot. Ez a fajta kézimunka egyaránt alkalmas egyszerű és nagyszabású művek, ruhák, kiegészítők vagy lakástextíliák készítésére. A XI. századi textilművészet remeke, a bayeux-i falikárpit - amely valójában nem kárpit, hanem hímzés - Anglia normann meghódításának eseményeit mutatja be (az 1066-ban feltűnt üstököst is ábrázolja). A középkorban sok gyönyörű papi ruha és templomi terítő készült arany- és ezüsthímzéssel. Az opus anglkanumnak, „angol munkának" is nevezett, aranyozott, ezüstszállal és selyemmel kivarrt, különleges stílusú hímzéseket annyira csodálták a XIII-XIV. században, hogy több pápa is Angliából rendelte öltözékének darabjait. A hímzés sok száz öltésfajtát alkalmazó mesterséggé fejlődött, művelői céhekbe tömörültek. Ám a nemesség és a polgárság lányainak neveltetéséhez is hozzátartozott c kézimunka ismerete, s a népi hímzésnek is sokféle látványos stílusa alakult ki.
hirdetés
Gyakran egyéb tárgyakat, flittereket, tollakat, gyöngyöket is rávarrnak a szövetekre. Egy másik eljárás során különféle alakzatú szövetdarabokat varrnak az alapanyagra, ezt rátétnek (applikálásnak) nevezik. A textilművészetek körébe tartozik még a kötés, a hálócsomózás (recekészítés), a csipkevarrás, a csipkeverés, valamint a szőnyegcsomózás is.
Egy kis visszatekintés
A szövés meglepően ősi tudomány. Bár a textil sérülékeny és az idők során tönkremegy, mégis maradtak fenn foszlányai i. e. 6000 tájáról is. A textíliák alapanyagai növényi és állati rostok. A legfontosabb ipari növények közé tartozik a gyapot, a len és a juta. Állati rosttal, gyapjúval lát el bennünket a juh és a kecske, a selyemhernyó gubójából pedig selyemszálakat nyerünk. Az 1880-as évek óta sokféle műszállal bővült a választék.
A szövést (és a hurkolás különféle formáit) megelőzi a fonás: a szálakat kihúzva és meg-nvújtva fonallá sodorják. A szövőkeretre vagy a szövőszékre sűrűn, párhuzamos függőleges hosszakban „fölvetik" a fonalat, ezeket a függőleges szálakat lánc- vagy felvetőfonalnak nevezik. A felvetést azután átszövik vízszintesen, váltakozva alul és felül vezetett szálakkal, így készül a sűrű szövedék - maga a szövet -, készen a további földolgozásra. A vízszintes szálak a vetúlékfonalak.