Shakespeare, a végtelen érzelmi gazdagság embere

William Shakespeare kétségtelenül a legnagyobb angol nyelvű író. Színdarabjai, költeményei végtelen gazdagságot rejtenek magukban, s minden új nemzedék új jelentést talál benne.

Shakespeare irodalmi pályafutása mintegy 20 évet ölel fel, kb. 1592-tői 1612-ig tartott, ez idő alatt két király uralkodott, I. Erzsébet (1558-1603) és I. Jakab (1603-1625). Shakespeare két hosszú elbeszélő költeményt, egy szonettciklust (14 soros, jambikus, rímes vers) és mindenekelőtt 37 színdarabot írt. William Shakespeare-t Warwickshire megyében a Stratford-upon-Avon-i egyházközségi templomban keresztelték meg 1564. április 26-án - vagyis feltehetőleg egy vagy két nappal korábban született. Apja, John Shakespeare, módos kesztyűkészítő volt, és nem sokkal William születése után a város polgármestere lett. 1576 körül azonban anyagi helyzete megrendült, valószínűleg ezért nem küldték egyetemre a tehetséges Williamet. Shakespeare írásainak elemzéséből azonban kimutatták, hogy jó középiskolai képzésben részesült, valószínűleg Stratfordban. Shakespeare 1582-ben, 18 éves korában feleségül vette a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathawayt, aki akkor már gyermeküket várta. A Shakespeare házaspárnak két lánya, Susanna és Judith, valamint egy fia, Hamnet volt, aki tizenegy éves korában meghalt.Shakespeare-ről legközelebb 1592-ben hallunk, ekkor már a VI. Henrikről szóló dráma-trilógia sikeres szerzőjeként ismerték Londonban - Róbert Greene, egy irigy drámaírótárs egy pamfletben „írók tollával ékeskedő felkapaszkodott varjúként" aposztrofálta. Greene azért gúnyolta Shakespeare-t, mert nem volt egyetemi végzettsége, és ez a sznobéria is hozzájárult ahhoz, hogy a későbbi generációk a „természet ihletett gyermekeként", sőt szélhámosként tartották számon Shakespeare-t - valamely kiváló személy, például Francis Bacon „négereként", aki csak a nevét adta a darabokhoz, amelyeket a híres filozófus valahogy kirázott a kisujjából szabadidejében.

Színész és színműíró

1593-1594-ben Londonban járvány tört ki, s ezért bezárták a színházakat. Barátjának, Southampton grófjának pártfogásával lehetővé válik számára, hogy versírásra összpontosítsa energiáit. A járvány elmúltával Shakespeare A Lordkamarás Emberei (Lord Chamberlain'sMen) nevű, újonnan alapított színházhoz csatlakozott mint színész és drámaíró. Az elkövetkező néhány évben főleg vígjátékokat és történelmi játékokat írt, bár híres tragédiája,a Rómeó és Júlia is 1595 körül keletkezett. Ebben az időben fejezte be Shakespeare két, IV. Henrikről szóló darabját, amelyekben megjelenik legismertebb komikus hőse, a kövér, hazudozó Falstaff, akinek balul végződő kalandjai állítólag annyira szórakoztatták Erzsébet királynőt, hogy újabb Falstaff-darabot követelt, amelyet Shakespeare azonnal szállított is (A windsori víg nők).

Anyagi siker

1599-ben, amikor a Lordkamarás Emberei színház társulata a Temze másik oldalára, a Globe színházba költözött, Shakespeare megszerezte a vállalkozás egy tizedét. Az a tény, hogy egy sikeres színház részvényese, sokkal több hasznot hozott Shakespeare-nek, mint maga a színműírás, hiszen egy-egy darabért csak 6 fontot kapott. 1603-ban Erzsébet királynő meghalt, s utóda L Jakab lett. Shakespeare társulata az uralkodói család kegyeiben állt, megkapta a Királyi Társulat címet,  s gyakranjátszott a királyi udvarban is. Eddigre a drámaíró tisztes vagyonra tett szert, birtokot vásárolt szülővárosában. 1610-től Shakespeare gazdag magánemberként élt Stratfordban, bár két-három évig még tartotta a kapcsolatot a londoni színházzal. 1616. április 23-án - feltehetőleg 52. születésnapján - meghalt. A jelek szerint egyáltalán nem érdekelte darabjainak sorsa. Szerencsére két színésztársa, Heminge és Condell összegyűjtötte őket az ún. „Első Fólió" (ívrét) kiadásban. Ebben jelent meg a pályatárs, Ben Jonson verse, amely úgy foglalta össze Shakespeare jelentőségét, mint aki „nem egy kornak, hanem mindörökre" szól.