Milyen hangszer a fuvola?

A fuvola aerofon hangszer, az ajaksípos fúvós hangszerek közé tartozik.

Hangképzés szempontjából a legegyszerűbb hangszerek egyike, valódi fúvókája nincs is, a játékos ajkai által a hangszer fejrészén lévő befúvónyílásra irányított levegőáram szólaltatja meg. A fuvola csöve játék közben a fúvás irányára merőlegesen, oldalsó helyzetben áll, ezért harántfuvolának is nevezik. A különböző hangmagasságokat hanglyukakkal, billentyűzet segítségével lehet rajta képezni. E tulajdonsága alapján a fafúvós hangszerek közé sorolható annak ellenére, hogy napjainkban már leggyakrabban fémből készül. A legmozgékonyabb hangú fúvós hangszer.  A fuvola gyűjtőfogalom is, jelölheti a fuvola hangszercsalád tagjait, sőt, még tágabb értelemben beletartozhat az emberi lélegzettel megszólaltatott ajaksípos hangszerek zöme, például a csőrös fuvolák – vagyis furulyafélék –, a sokféle peremfuvola, edényfuvola, orrfuvola stb. A fuvolában – a többi ajaksípos hangszerhez hasonlóan – a hangot eredményező rezgésfolyamat úgy jön létre, hogy egy szűk résen kiáramló levegő éles, ék alakú akadályba ütközik, és az akadálynak hol az egyik, hol a másik oldalán leválva légörvényeket kelt gyors egymásutánban. Az így keletkező rezgés, peremhang egy hozzá csatolt csőrezonátor (hangszertest) légoszlopának önrezgését gerjeszti, hallható zenei hangot létrehozva.  Míg például a furulya vagy az orgonában található ajaksípok fúvókája esetén a levegőáramot létrehozó, terelő légcsatorna a hangszer részét alkotja, addig a harántfuvola esetén ezt a szerepet a hangszerjátékos szájürege, az ajkaival képzett rés tölti be. Ez a levegőáram a hangszer fejrészén lévő kerek, ovális vagy néha lekerekített négyszög formájú nyílás gondosan kialakított peremének ütközve hoz létre hangokat. Ennek előnye az, hogy a zenész a hangkeltésnek több tényezőjét tudja befolyásolni, mint a mechanikusan terelt légáramot használó hangszerek esetén, ami pontosabb intonációt, árnyaltabb, változatosabb, kifejezőbb játékot tesz lehetővé. A mai fuvola egy hengeres csőből áll, melynek egyik vége dugóval van lezárva. A zárt vége közelében helyezkedik el a fölfelé néző befúvónyílás, tehát a dugó ellenére a harántfuvola teste akusztikailag mindkét végén nyitott csőnek tekinthető. A fuvola készülhet a többi fafúvós hangszerhez hasonlóan paliszander- vagy grenadilfából, de leggyakrabban fémből, nikkelezett sárgarézből, nikkelezüstből; az igényes hangszerek anyaga ezüstötvözet, esetleg arany.  A hangszertest három részre szedhető, ezek a fej, a test és a láb.

A fejrészen van a befúvónyílás, illetve a cső végét lezáró dugó. Furata nem hengeres, hanem a dugó irányában enyhén, „parabolikusan” szűkül. A fejrész anyaga, belső kiképzése, a befúvónyílás mérete, formája alapvetően meghatározza a hangszer hangzását. A finomhangolás is a fejrésznek a testhez képest történő teleszkópszerű elmozdításával történhet. A testen találhatók a hanglyukak, a hanglyukak fedését biztosító mechanika, amit zárt vagy gyűrűs billentyűzet működtet. A lábrészen találhatók a hangszer legalsó hangjait képező hanglyukak, a hozzájuk tartozó mechanikával. A c-láb illetve a h-láb használatától függ az elérhető legmélyebb hang. A többi fafúvós hangszerhez hasonlóan a fuvolán a különböző hangmagasságokat oly módon képezik, hogy a hanglyukak nyitásával-zárásával a testben rezonáló levegőoszlop hosszúságát módosítják, ami a fuvola – akusztikailag mindkét végén nyitottnak tekinthető – csöve esetén mindig nagyjából a megszólaló hang hullámhosszának fele.