Az ősidők óta ismert üveg…

Az, hogy a kezünkből kipergő sárga homok áttetsző, szilárd anyaggá, üveggé változtatható, valóságos csoda. Nem kisebb varázslat az, ami a díszítőművész keze nyomán az áttetsző üveggel történik. Ebbe a boszorkánykonyhába engedünk bepillantást, amíg e különleges anyag több ezer éves történetét áttekintjük.

Bemutatunk néhány különleges, üvegből készült alkotást, ami fennmaradt a többezer éves üvegkészítés és üvegművészet kialakulása és formálódása során.

Szíriai edény

A mai Szíria területén, az ősi Mezopotámiából ránk maradt legrégibb üvegtárgyak 3,illetve3,5 ezer évesek. Agyagból és kőből készült gyöngyök ezek, amelyeket üveges máz díszít. III. Tuthmószisz fáraó (i. e. 1504-1450) hódításai nyomán ázsiai mesterek érkeztek a Nílus vidékére. Az üvegművesség központja ekkor hosszabb időre Egyiptomba tevődött át, ahol ebből a szinte drágakőként becsült és lágy masszaként formált anyagból illatszeres fiolákat, díszedényeket, amuletteket készítettek - természetesen a gazdagok számára.Az időszámítás előtti első évezred elején azonban ismét a szíriai területeken történt fontos lépés: itt született meg az üvegfúvás. E napjainkig változatlan technika nyomán gazdag kifejezési lehetőségeket nyújtó művészeti ág jött létre. A kemencében, amit hutának nevezünk, olvasztják meg az alapanyagokat. A forró üvegmasszából egy üreges, másfél centiméter átmérőjű fémcső, az úgynevezett pipa végére kis cseppet (banka) vesznek. A közel kétméteres pipa másik, szabad végébe levegőt fújva, akár a léggömb, ölt testet a kívánt forma. A darabokat fokozatosan hűtik le, nehogy megrepedjenek és eltörjenek; egy napba is beletelik, amíg a hutából kikerül a kész üveg.

A Portland-váza

A római művészetet az utókor hosszú időn át másodlagosnak, a görög kultúra hűséges, de kissé száraz változatának tekintette. Ma már világosan látjuk az antik Róma értékeit is.A kézművességben és az abból kifejlődő iparművészetben óriási kultúrát teremtett. A császárváros, Róma nagy társadalmi események színhelye volt. A város erejét és a vezető rétegek hatalmát kifejező ünnepségek, szertartások, kultikus szokások díszes tárgyakat, pompás környezetet igényeltek, és így hozzájárultak a díszítőtevékenységek fejlődéséhez. A Portland-váza ennek a tündöklésnek a bizonysága. Formájában olyan, mint a görög amfora. Készítése azonban a római üvegművesség briliáns technikáját dicséri: a sötétkék, majdnem fekete alsó üvegrétegen fehér opak dombormű látható. Az edény egyik ábrázolása a görög mitológia ismert történetét: Péleusz és Thetisz házasságát örökíti meg. Thetisz tengeri istennő (Akhilleusz, a trójai hős anyja) kegyeiért egykor Zeusz és Poszeidón versengett. Nehogy azonban Thetisz az istenekre is veszélyes gyermeknek adjon életet, Zeusz úgy határozott, hogy földi halandóhoz adják feleségül. Ez a történet előkészíti, valósággal hitelesíti az edény másik témáját: azt a legendát, amely szerint Augustus a kígyó alakját öltő Apollón isten leszármazottja. így e váza, alakjainak fennkölt méltóságával, a császárságot életre hívó Augustus udvarának fényét emelte.A mű Severus császár (222-235) halotti urnájaként került a földbe, ahonnan 1582-ben jutott ismét napvilágra. Ezután a Barberini család tulajdonában volt. 1780-ban egy Rómában élő skót műkereskedő vásárolta meg, tőle pedig Anglia nápolyi követe, híres antik-gyűjtő. Az ő révén került Angliába Portland hercegnőhöz, végül 1810-ben a British Museumba, amelynek ma egyik büszkesége.

Géza király a magyar koronán

A zománc fémre festett, illetve fémrekeszekben kialakított színes üvegkompozíció. Az üveget porrá tört állapotban tették a fémre, színezőanyagként különböző oxidokat alkalmaztak, ezt követte az égetés 800-900 fokon. E nem könnyű technikáról tanúskodó legkorábbi emlékeink az i. e. II. századból valók, igazi fejlődésnek azonban a zománcművészet csak a császárkorban indult. Első fénykorát Bizáncban, az I. évezred végén éli; valamivel későbbről való a magyar koronának az a része, amely a bizánci udvarból került hozzánk, és amely ennélfogva a coronagraeca nevet viseli.A korona - egészében - az ötvösművészet remeke, ez a kis részlet azonban, mint zománckép, az üveg látványos megjelenését bizonyítja. Meg a bizánci művész tudatos alkotásmódját, amely akkor derül ki, ha I. Géza magyar király (1074-1077) ábrázolását alaposan megnézzük.A bizánci műhely a maga környezetének és gyakorlatának megfelelően öltöztette fel a magyar uralkodót: tunikát adtak rá, baljában kard, jobbjában kereszt. De ez a mintás szövetből készült köpeny egyszerű öltözék, a korona inkább csak díszes pánt, mint uralkodói jelvény, a fej körül pedig nincs glória. A király nem magabiztosan néz előre, hanem hatalmas feljebbvalójára, a bizánci császárra pillant. (Kezében - jogarhoz erősített kereszt, amely minden bizonnyal arra utal, hogy Szent István egykor II. Baszileiosz bizánci császártól megkapta a győzelemhozó fakereszt egy darabját.)I. Géza és a bizánci uralkodó szövetségét házassággal pecsételték meg. Szünadéné személyében előkelő bizánci nőt vett feleségül a magyar király. Minden jel szerint a feleségének készítették ezt a viszonylag könnyű koronát, amelynek nagy mérete csak nekünk feltűnő: viselői annak idején fátyolra vagy szövetsapkára téve hordták.