hirdetés

Partnereink

Megnyílt Ezüst György festőművész emléktárlata Békéscsabán

hirdetés

Megnyílt Ezüst György festőművész emléktárlata Békéscsabán

A békéscsabai születésű, 2017-ben elhunyt festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Csabai retrospektív - Ezüst György művészete címmel csütörtökön a Munkácsy Mihály Múzeumban.

Ezüst György (1935-2017) festőművész 2020-ban lett volna 85 éves, az emlékére szerveződő kiállítássorozat azonban a koronavírus-járvány miatt csúszott. Budapest után most érkezett meg a művész szülővárosába. Az április 17-ig a Pátkai Ervin Teremben látható kiállítás nyomon követi Ezüst György művészetének alakulását a figuratív, a látható valósághoz szervesen kapcsolódó, realista szellemben fogant alkotásoktól indulva az absztrakt művekig, lépésről lépésre követve az életműben az átalakulás folyamatát.

hirdetés

Gyarmati Gabriella, a tárlat egyik kurátora az MTI-nek elmondta, a kiállításon 37 műalkotás szerepel: akvarellek, olajképek, dobozképek és plasztikák, amelyeket a múzeum műtárgyai közül, valamint az örökösök családi gyűjteményéből válogattak. Emellett a Békés Megyei Önkormányzat képzőművészeti gyűjteményéből 5 olajfestménnyel találkozhatnak az érdeklődők. Egri Mária művészettörténész méltatásában kiemelte, Ezüst György első kiállítása Békéscsabán volt 1961-ben a Munkácsy Múzeumban, majd az utolsó szintén a viharsarki városban 2010-ben. Számára Békéscsaba volt a "forrás", amelyhez mindig visszatért. Itt, az evangélikus nagytemplom előtt festette egyetlen egészalakos portérját is Budapestre költözése előtt - mondta. Varga Tamás polgármester köszöntőjében elmondta, 2012-ben a művész nevét viselő ösztöndíjat alapítottak, amelyet négy iskolai félév alatt nyolc ifjú középiskolás "művész" érdemelt ki.

Ezüst György Békéscsabán született, és először ott mutatkozott be tárlaton 1961-ben. Bár fiatal festőként hagyta el a békési megyeszékhelyet, sohasem szakadt el szülővárosától. Mokos József festő békéscsabai szabadiskolájában szerezte első ismereteit a képzőművészetről, majd az egri tanárképző főiskolán tanult. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1971-től Budapesten élt. Munkásságát úgy jellemzik: festészet a realizmus és a kísérletezés jegyében. Ezüst György az alföldi hagyományok folytatójaként vált ismertté, az alföldi táj és a népművészet hatása érvényesült életképein, tájképein. Képteremtő logikájának meghatározó eleme - saját hitvallása szerint - a népművészet tiszta szín- és formavilága, valamint az alföld sajátos atmoszférája volt. A múltidézés, a gyökerek, a paraszti sorhoz való kötődés gyakran megjelenő, jellemző témái voltak.

Számos művészeti irányzattal, technikával kísérletezett. Kiemelkedő művészportréi között tartják számon Faludy Györgyről, Sütő Andrásról és Tóth Menyhértről készült festményét. Úgy festett, hogy először sajátos alapot képezett a felületen, aztán azt más festékekkel dúsította, és az így létrejövő gesztusfelületet alakította tovább a saját koncepciója szerint. Ez az eljárás érdekesebbé tette a képek felületét, főként az absztrakt festményeknél. A festmények mellett grafikákat és térplasztikákat is készített.

Művészetét számos díjjal, köztük Munkácsy-emlékplakettel, Medgyessy-emlékéremmel, Nagymaros Plakettel, az Országos Portré Biennále díjával és 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el. Legendás temperamentumát és festményeit szerette a közönség. Műgyűjtők és közgyűjtemények anyagát gazdagítják munkái. Ezüst György Budapesten hunyt el 2017-ben.

Forrás: MTI

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés