Fateknő és kanálpár, deszkadob és kereplő- avagy magyar népi hangszerek!
hirdetés
Rengeteg népszerű hangszert ismerhetünk ma, viszont csak nagyon kevesen tudják, hogy melyek azok, amelyeket igazán magunkénak tudhatunk. Cikkünkben szeretnénk megismertetni pár olyan darabot, amelyek megformálói magyar kezek voltak. Sajnos csak nagyon keveset hallunk róluk és az emberek döntő többsége egyáltalán nem ismeri ezeket, pedig hozzátartozik a kultúránkhoz.
Fateknő és kanálpár. A magyar népzene cifrás és színes világában lényegében bármi megtörténhet, ez alatt pedig arra célzunk, hogy leleményes őseink szinte bármivel képesek voltak zenélni egy kicsit, ha éppen úgy volt kedvük. Sokszor előfordult az, hogy a táncok során az emberek rögtönöztek és ki-ki milyen eszközzel ritmusra próbálták kísérni a táncot. Ha a faluban volt valamilyen ünnep, akkor összegyűltek és ha nem volt elégséges kíséret, akkor az asztal lapján vagy széktámlán ütötték a ritmust. Továbbá a szekrénynek az oldalán a hüvelykujj úgynevezett ütemes dörzsölésével egy morgó hangot sikerült kreálniuk, amely jól illeszkedett a tánckíséretbe. Ezt tovább gondolva, voltak, akik elkezdtek kombinálni a hanghatásokkal. Pattintással, dörzsöléssel és ütéssel előállított ritmusvariációk jó hanghatást eredményeztek. Esetenként még sodrófával is dörzsöltek, mégpedig úgy, hogy az asztallapra fektetett mutatóujján keresztirányba dörzsölte a sodrófát. A rezgéseket pedig nem más, mint a mutatóujj közvetítette le az asztalnak a lapjára. A fateknő viszont általánosságban mindenhol elterjedt, mint ritmuskeltő eszköz. Az úgynevezett teknőritmust nem más, mint a készítők ismerték a legjobban, vagyis a teknővájó cigányok. A teknőt, a nyílással a földre fektették, majd a végéhez ültek és egy viszonylag vastag botnak a végével karcolta vagy dörzsölte a teknő hátát. Ugyanakkor voltak úgynevezett nem zenész cigányok is, akik sokszor játszottak kanálpárral is. A két kanálnak a gömbölyű felét egymásnak fordították, a nyeleket pedig úgy fogták a tenyerükbe, hogy a mutatóujj választotta el a két kanalat egymástól. A két alumíniumkanál viszont csak akkor koccanhatott össze, ha az ember combjához vagy egy másik ember tenyeréhez ütötte azokat. Egy idő után pedig már több kanálritmust is el tudtak játszani, akik sokat gyakoroltak. Lényegében nem csak a tenyerükhöz és a combjukhoz ütötték a kanalakat, hanem az ujjakon keresztbe végigcsúsztatva gyors ritmusképleteket is eljátszottak.
hirdetés
Deszkadob és kereplő. A deszkadob lényegében két ponton zsineggel egy faágra akasztott deszkadarab, amit kis fakalapáccsal ütöttek. Leginkább a madarak elriasztására, jeladásra, illetve egyszerű üzenetek közvetítésére használták. A magyar népzenében számos olyan mindennapi tárgy előfordul hangszerként, mint például a kanna vagy egy pár kanál. Ugyanakkor büszkék lehetünk olyan hangszerek feltalálására is, mint a tilinkó, ütőgardon vagy a nemzetközileg ismert gyári hangszerek, mint amilyen a hegedű vagy a klarinét. Mindenképpen meg kell még említenünk a kereplőt. Ezt sokan ismerik, közben azt gondolják, hogy fogalmuk sincs mi az. Ennek az a magyarázata, hogy szinte ahány település volt, annyi nevet adtak neki. Többek között nevezik kolompnak, harangnak, gulyaharangnak, pergőnek, külünek és még lehetne sorolni. Továbbá nem csak a vidéktől függött az elnevezés, hanem sok esetben még a mérete alapján is adtak neki különböző elnevezéseket. A feladata, hogy a pásztornak jelezze az állatok helyét, de a vezérkolomp hangjához igazodnak maguk az állatok is. A kolomposmester vaslemezből készíti, mégpedig hajlítással, szegecseléssel, forrasztással, majd végül az oldalának finom kalapálásával, behorpasztásával hangolja a hangszert. A kolomp nyelve a fülnek az egyik szárának belső meghosszabbításához csatlakozik hozzá. A kolomp egyik nagyon fontos tartozéka a szíj, amivel az állat nyakára rákötik, ezt pedig gyakran sallanggal díszítik. Sőt, sok esetben míves csattal is ellátják. Ha ügyesen van összeállítva, akkor a kolompok egymással harmóniában szólalnak meg.