hirdetés

Partnereink

Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

hirdetés

Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójának felajánlása jóvoltából.

Jáger László szerint mivel a cég értéke az üzleti terv szerint három éven belül meghaladhatja a 300 millió dollárt, a leendő tulajdonosok részvényének értéke akár a sokszorosára, több százezer forintra is nőhet ez idő alatt. A közösségi finanszírozási kampány február elsején indult, a felajánlott részvények pedig várhatóan legkésőbb nyár elejére új tulajdonosokhoz kerülnek.

hirdetés

Az okostelefonok hiánytalanul tudják adathordozóként helyettesíteni a kártyáinkat, ráadásul a technológia fejlődésével egyre több előnyt is tudnak biztosítani. A Bercode alkalmazásban éppen ennek köszönhetően végtelen számú kártyát lehet egyszerre megjeleníteni, az elfogadóhelyeket szűrten is meg lehet tekinteni, de az app megmutatja azt is, mennyit spóroltunk meg a kedvezmények kihasználásával.

A magyar startup platformján a vonalkód alapján egy felhőből hívja le a partnerek által megálmodott grafikai elemeket a felületre, a tagsági és szolgáltatási szinteket pedig automatizáltan kezeli a rendszer. Az app menüjében a felhasználók kártyákra lebontva láthatják, hogy mik az elfogadóhelyek, melyek esnek hozzájuk a legközelebb, hol milyen kedvezményt lehet igénybe venni. Minél ügyesebb egy közösség, annál több előnyhalmazt tud biztosítani a tagjaiknak.

Jáger László, a Benefit Barcode Inc. alapítója elmondta, hogy a magyar tőkealapok az Európai Unión kívüli cégekbe nem fektethetnek, a cég székhelye azonban már az Amerikai Egyesült Államokban van, ezért egyedi modellt találtak ki a befektetők beszerzésére.

Ennek értelmében február elsejétől az első 50 ezer új csatlakozó egy-egy diszkont funkciós kártya megvásárlása utána ajándék részvényt kap a cégtől.

„Nincs róla információm, hogy termékek, szolgáltatások megvásárlása mellé valaki ingyen kaphasson az adott cég részvényéből Magyarországon. Az új tulajdonosok jogilag nem befektetői lesznek a cégnek, ők diszkont kártyákat vásárolnak, a részvényeket ajándékként kínálom fel számukra, amit akár vissza is utasíthatnak” – magyarázta Jáger László.

A startup alapítója megjegyezte, ha valaki most akár csak egy 20 ezer forintos kártyát vásárol, az utána ajándékba kapott részvényének értéke hamarosan a sokszorosát, akár több százezer forintot is érheti, tekintve, hogy üzleti terveik szerint 2025-re a felhasználóinak a száma a 100 millió főt, a cég értéke pedig a 300 millió dollárt is meghaladhatja.

A megvásárolt kártyáknak mindemellett azonnali előnyei is vannak, hiszen azokkal hónapokon belül több ezer kiskereskedőnél, helyi szolgáltatónál lehet kedvezményeket érvényesíteni, így tulajdonképpen a kártya árát is belátható időn megspórolhatják az új tulajdonosok.

Virtuális termékekre épül a modell

A szegmensben több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező Jáger László kijelentette: a virtuális relikviákkal megválthatják a világot.

„Elsősorban azon virtuális bögrék, pólók, sapkák és táskák lesznek a fő termékek, amelyeket a sztárok magukon tudnak majd viselni materiálisan is. Több influenszer most is a saját bögréjéből iszik, amikor tartalmat állít elő, de azt még nem lehet virtuálisan is megvásárolni, ahogy nem is lehet vele többet megspórolni, mint a bögre ára” – mutatott rá.

A számításokkal alátámasztott modell elmondása szerint azért biztosan működőképes, mert a sportolók, művészek, celebek rajongói sokszor csak egyszer veszik fel az egyedi logóval ellátott pólókat, mezeket, sapkákat, amíg az arról készült fotót ki nem teszik a közösségi oldalaikra. A virtuális termékekkel pedig erre is tökéletes alternatív megoldást tudnak majd nyújtani – sokkal olcsóbban és környezetkímélőbb módon.

Jáger László közölte, a több mint tíz fős magyar csapat által kifejlesztett platform és az applikáció már most is közel 500 ezer programsorból áll, részben ez teszi egyedülállóvá a piacon, valamint ezáltal másfél-két év előnyük lesz a nemzetközi szinten a majdan megjelenő versenytársakkal szemben.

Az ajándék részvényekkel járó kártyákat a Benefit Barcode Inc. honlapján már meg lehet vásárolni, de az érdeklődőknek érdemes sietniük, hiszen várhatóan nyárig mind az 50 ezer részvény új tulajdonoshoz kerül majd.

Forrás: akoczka.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 12.03.

Ma Ferenc, Olívia napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés