Mama? Papa? Miért is hasonlítanak?
hirdetés
A gyerekvállalás mindig is egy fantasztikus dolog volt és minden bizonnyal a jövőben is az lesz. Első sorban a szülőké a legnagyobb érdem és a legnagyobb boldogság is a gyerekkel kapcsolatban. Pici korban pedig mindig is különleges, amikor a gyerek kimondja az első szót, ami jó eséllyel vagy mama vagy papa lesz. Emiatt szoktuk így szólítani az édesanyánkat és édesapánkat? Cikkünkben ezt a jelenséget boncolgatjuk és összefüggéseket keresünk a két szó között.
A mama és papa elnevezés viszont nem csak a mi nyelvezetünkben ennyire hasonlít ennyire, hanem egyéb nyelveknél is, sőt még az elnevezések is hasonlítanak, hiába megvannak a nyelvi különbségek. Például: mother, mutter, mamma, father, tata, baba. Ez nyilván nem meglepő a legtöbb indoeurópai nyelv esetében, hiszen mindegyik lényegében ilyen-olyan úton egy gyökérhez vezethető vissza. Na, de mi a helyzet a távoli nyelvcsaládokkal? Az etimológiai szótár szerint a magyar nyelvben használt „anya” ősi, uráli kori szótőre vezethető vissza. A finnugor, vogul, lapp nyelvek is hasonló kifejezésekkel szólítják meg az anyát vagy esetleg az idősebb nőrokonokat. Ugyanakkor nem szabad kapcsolatot keresnünk az ótörök „ana” szócskával, mivel az a szó nincs közvetlen kapcsolatban ezzel, úgy ahogyan az „apa” szócskánk esetében sem. A hasonlóság ennek ellenére mégis adott, amelyet még őrültebb példával is alá tudunk támasztani. A szuháeli Afrika legnagyobb nyelve: mama és baba, fidzsi nyelv: nana és tata, eszkimó nyelvezet: anana és ataata, valamint közép-amerikai indián pipil: naan és tatah.
hirdetés
Mi lehet tehát a kapocs a nyelvek között? Az orosz Roman Jakobson véleményét tartottuk a legésszerűbb magyarázatnak, aki a gyermeknyelvben talált erre a jelenségre magyarázatot. Pontosabban arra vezette vissza az egészet, hogy a kisbaba milyen hangokat tud a legkönnyebben kiejteni. Legelőször az „a” betűvel kezdenek próbálkozni, mivel ennek a hangnak a megformálására semmiféle különösebb dolgot nem kell csinálni a nyelvvel vagy a száj többi részével. A szó első része betűje tehát kipipálva, mehetünk is a következő feladatra. A mássalhangzók kiejtése már egy picit bonyolultabb, de itt is van egy könnyű falat, mégpedig az „m” betű. Ehhez csupán csak annyit kell tenni, hogy összezárod az ajkakat. Ezzel a két könnyű magán- és mássalhangzóval el van egy darabig a gyerek és gyakorlatilag csak spontán ejti ki ezeket a hangokat és később párosítja őket. Így alakul ki az „am” és „ma” hangok, majd ha ezeket összekapcsolta, akkor hallhatjuk tőle a „mama” szócskát, legalábbis a magyar nyelvben.
Az viszont már nyelvtől függő, hogy milyen irányba torzul el a „ma” „am” és ezen variációinak a nyögdécselése. Amikor már a szülő észleli ezt, akkor alig bírja kivárni, hogy kimondja végre a szót. Amint a gyerek elkezd nyögdécselni valamit, az anya szinte azonnal odaszalad, hogy hallja mit mond. Ezt már képes észlelni a gyerek is, így a már említett magán- és mássalhangzók nyögdéselévésel magához tudja szólítani a szülejét. Aztán következnek a kijavítások, pozitív megerősítések, korrekciók, amelynek következtében egy idő után a gyerek valóban a mama szócskát fogja mondani, az adott nyelven. Gyakorlatilag tehát a hangképzésnek a biológiájára vezethető vissza.
Mi a helyzet a „papa”-val?
A papa, tata, daddy, baba és még lehetne sorolni szavak már leginkább a „b” és a „p” hangok próbálgatásából születik meg. Ilyenkor általában édesek a kisbabák, mert legtöbbször a próbálgatás közben kis nyálbuborékokat is megformálnak. Gyakorlatilag ezek a hangot rögtön az „m” után jönnek, de még mielőtt sikerülne a „d” és a „t” hangokat megformálni. Ennek köszönhető az, hogy a papa megformálása a második szó, amelyet sikerül összerakni egy kisbabának.