hirdetés

Partnereink

A világ legdrágább virághagymája

hirdetés

A világ legdrágább virághagymája

Megannyi hölgy imádja a virágokat, amelyeket természetesen első sorban a dekoráció, illetve szépérzék miatt gondoznak olyan odaadóan. Természetesen ennek is megvan már a maga tradíciója. Például idén ünnep a Keukenhof park a fennállásának a 65. évfordulóját, ez egyébként Hollandiának az egyik legnépszerűbb látványossága, valamint gyakran szokták Európa virágoskertjének is nevezni.

Nem mellékesen pedig rendkívül híres a saját tulipánkultúrájáról is. A kertészetnek az igazgatója, Bart Siemerink szerint évente több mint 800 ezer látogatót fogadnak, akik a világ minden tájáról érkeznek. Nem véletlenül tehát az országnak az egyik legnagyobb turistalátványossága is lett. A kertészet történetét nagy mértékben meghatározta a tulipán, hiszen ezzel kezdődött minden és már több, mint 400 éve meglehetősen népszerű.

hirdetés

Egyébként a parkot virágtermesztők álmodták meg, akik csupán arra vágytak, hogy egy hatalmas virágkiállításon mutassák be a munkájukat, a végeredmény pedig a 32 hektáros park lett. Csak azért, hogy el tudjuk képzelni a méreteket, írunk néhány számadatot is. Évente mintegy 7 millió virághagymát ültetnek itt el, ennek pedig több mint a fele, 4,5 millió tulipán. A tulipán eredete összekapcsolódik a kertészet eredetével, ahogyan azt korábban már írtuk, ugyanis 400 éve Carolus Clusius ültette el az első barnás virághagymát Hollandiában. Érdekesség, hogy az említett botanikus egy osztrák diplomatától kapta ezeket a hagymákat, aki Törökországból hozta magával őket. Törökországtól egészen Kínáig a tulipánok a vadonban is nőttek, viszont Hollandiában még ideálisabb lett számukra a talaj, illetve az enyhe tengeri klíma is. De miért is olyan jelentős ez? Hát természetesen itt is jelen van a pénz, és a business világa. Kapaszkodjatok meg! A tulipánkereskedők ugyanis a 17.században 30ezer eurónak megfelelő összeget kerestek havonta egyes becslések szerint. Mondhatni, virágokért cserébe egy házat. A spekuláció itt is elkezdődött, hiszen akik résen voltak, hamar rájöttek, hogy ebben nagy pénz van és gyorsan felemelték az árakat. 1634-ben állítólag egy tulipánhagyma olyan értékes volt, mint minőségi csatorna menti ház. Ez a fényűző kereskedelem azonban nem tartott, nem tarthatott sokáig, 1637-ben ugyanis összeomlott és rengeteg kereskedő becsődölt.

A virág azonban Hollandiában megragadt és a mai napig nagyon népszerű a tulipántermesztés. Olyannyira, hogy sokan a virág- és tulipántermesztés világközpontjának mondják. Évente a statisztikák szerint több mint 680 millió euró értékben exportál virághagymákat. Továbbá csak a tulipánból több mint háromezer fajtát tudnak megkülönböztetni. Gyakorlatilag minden színben és formában láthatunk ott tulipánt, hosszú, rövid, rojtos és dupla levelű, csipkézett, rikító és halvány színű. Mindegyiknek van saját neve, illetve egyedülálló. A Keukenhof parkban egyébként egykoron Jakoba bajon grófnő konyhakertje is megtalálható volt, és innen kapta végül a nevét is, amely magyarul konyhakertet jelent. Itt a mai napig megtalálhatóak azok a tulipánfajok, amelyek a 16.századból származtak és a legrégebbi tulipánnak titulálják őket. 1949 óta a virágkertészeti szakmának az édenkertje, valamint a hobbikertészek is ámulattal csodálják. A romantikus beállítottságú emberek számára mindenképpen javasolt, hogy ellátogassanak ide legalább egyszer, viszont bárki számára lenyűgöző lehet ez a látvány, úgy nő, mint férfi számára. Neked melyik a kedvenc tulipánod? Jelezd nekünk bátran kommentben!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Névnap 10.10.

Ma Gedeon napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés