Mennyire ismered a ragadozó növényeket?
hirdetés
A ragadozó növények a természet csodái közé tartoznak. Olyan helyeken élnek, ahol a talajban kevés a tápanyag, s a növényvilágban egyedülálló stratégiával maradnak fenn e körülmények között: élő állatokat fognak meg, majd „elfogyasztják" őket.
A ragadozó - más néven húsevő - növények talán csak az élénk képzelet szüleményeinek tűnnek, holott nagyon is valóságosak, sőt meglepően gyakoriak. Hat családban 450 fajuk él. s a világ minden részén, sokféle élőhelyen megtalálhatók.
hirdetés
Öt eltérő elfogási mechanizmussal vadásznak: kancsókacsapdával, légycsapóval, ragadós csapdával, hólyagcsapdával és varsa- csapdával, de a csapda jellege és az adott család között nincs semmi összefüggés.
Kancsókák
A kancsókák különféle fortélyokkal csalogatják magukhoz a zsákmányt. Van, amelyik élénkvörös peremével és belső falával vonzza a rovarokat, mások édes nedvükkel. A Sarracenia nemzetségbe tartozó vadászkürt levélkancsóján hosszú, lefelé álló szőrök fedik a peremet: ezek hivatottak megakadályozni a rovar megkapaszkodását és esetleges menekülését. Hogy miért nem igyekszik elrepülni a kancsóka zsákmánya, arra az az egyik magyarázat, hogy az édes nedv esetleg narkotikumot tartalmaz, s az gyorsan elkábítja a rovart.
A kancsó belső felületén levő apró mirigyek enzimeket választanak ki. s azzal felgyorsítják a rovarok testének lebontását. Bizonyos rovarok azonban még így is megélnek a kancsókban. Egy szúnyogfajta, a Wycomyia smithii lárvái tulajdonképpen a Sarracenia purpurea kancsókafajban élnek, a kifejlett egyedek pedig könnyedén repkednek ki s be. A Misumenops nepenthicola pókfaj is gyakori kancsókalakó.
Légycsapók
A csapós csapdák talán legjobban ismert példája a Vénusz légycsapója. A csapda a levéllemez végén alakul ki. A főér egyfajta csuklót alkot, s a levél többi része két, „fogak" szegélyezte karéjból áll. A karéjok három-három érzékelő-szőre hozza működésbe a csapdaszerkezetet.
Ha egy rovar megérinti valamelyik szőrt, megindul a folyamat, de csak a második érintés (ugyanazé a szőré vagy egy másiké) kelt a növény tövében ingerületet a csapda becsukására. Akármelyik esetről légyen is szó, a Vénusz légycsapójában úgynevezett „kettős működésű" kioldórendszer alakult ki: ezzel elkerülhető a csapda véletlenszerű - például esőcsepp okozta - kioldódása.
A csapda a kioldás után gyorsan, a másodperc egyötöd részén belül becsapódik. Az egymásba illő „fogak" nem záródnak szorosan, így a kisebb méretű rovarok meg is szökhetnek a csapdából. Ha azonban a zsákmány nagy méretű, a csapda lassan, több órán keresztül csukódik össze, míg végül össze nem roppantja az áldozatot.
Ragadós csapdák
A harmatfűfélék (Drosera és Drosophytlum), a hízókák (Pinguicula) és a szívárványvi rágok (Byblis) csapdái mind ragadós anyaggal fogják el a rovarokat. Az erre való cukortartalmú nedvet a leveleken levő sajátságos, nyeles mirigyek, a tentákulumok választják ki; a rovarok rájuk ragadnak, ha megpróbálnak rájuk szállni. A zsákmány küzdelme arra készteti a szomszédos tentákulumokat, hogy a mozgás irányába hajoljanak, s ezzel még szorosabban tartsák a rovart.
Hólyagcsapdák
Az Vlricularia és a Polypompholyx nemzetségbe tartozó rencelélék tavakban élnek. A leveleiken nőtt körte formájú hólyagocskák nyílásait csuklós csapóajtó zárja le. A hólyag belsejéből különleges mirigyek eltávolítják a víz nagy részét, ezért az ajtót a külső víznyomás szorosan zárva tartja. Ezek a növények kiválasztanak egy cukortartalmú anyagot is, ez odacsalogatja a zsákmányt és erősíti a csapóajtót. Az áldozatot serteszőrök vezetik az ajtóhoz, s az nyomban ki is nyílik, mihelyt valami megérinti az érzékelőszőröket. A nyomáskülönbség befelé taszítja az ajtót, és a zsákmány a vízzel együtt beszívódik. Az ajtó becsapódik, a mirigyek kiszivattyúzzák a vizet, és megkezdődik a fogás emésztése.