Élet egy fatuskóban

Az élőfa sokféle lénynek ad otthont. Miután elpusztul és kidől, másféle állatok és növények települnek meg rajta vagy költöznek belé, s kicsiny ökológiai rendszert - mikro-ökoszisztémát -hoznak létre a fekvő rönkön.

Az ökoszisztéma a bioszférán belül olyan szerveződési szánt, amelyben az élettelen környezet, valamint a benne élő növények és állatok egységes egészet alkotnak, hatnak egymásra, közöttük állandó anyagcsere megy végbe.

Minden erdei környezetben folyamatos körforgás zajlik, az elpusztuló fák új életlehetőségeket teremtenek. A lombos erdők teljes állatvilágának egyötöde és növényeinek sokasága a korhadó tuskókon talál otthonra.

Ahogy az elhalt fatörzs lassan korhad, a rajta élő növények és állatok kívülről befelé veszik birtokba. Gombák és farontó bogarak találnak utat a kéreg alatt a fatestbe. A faanyag bomlásának előrehaladtával egyre több állat képes mélyen alagutat fúrni a belsejébe. Hamarosan a növények is hatalmukba kerítik az élettelen fatörzset, s valósággal új életre keltik. Az ilyen elhalt törzset dajkatuskónak is nevezik, ugyanis valósággal dajkaként viselkedik, tökéletes környezetet nyújt ahhoz, hogy a magokból kikelő páfrányok és zárvatermő növények meggyökeresedjenek benne.

Honfoglalók

A növények közül sokszor az alacsony, hajtás nélküli mohák jelennek meg elsőként. A kéregben elegendő nedvességet találnak ahhoz, hogy bevonatot képezzenek rajta. A mohaszőnyeg kialakulása közben gombák mélyesztetlek hajszálvékony fonalakat (hifákat) a tuskóba. Minthogy nincs klorofilljuk, nem tudnak fotoszintézis útján táplálékot termelni maguknak, így a rothadó növényi anyagból fedezik szükségleteiket. A tuskó oldalán sokszor likacsosgombák fürtökben álló, lapos, félkör alakú termőtestjei jelennek meg. Miközben a mohák és a gombák megszállják a tuskót, kedvező környezetet készítenek elő más növényeknek. A környékbeli páfrányok leveleinek fonákán lévő spóratartókból gyakran porszemnyi spórák hullanak a tuskóra, s a rothadó fából új növények hajtanak ki. A páfrányok a legrégebbi szárazföldi növények közé tartoznak: az ősmaradványok tanúsága szerint a mai páfrányokhoz igen hasonló növények éltek a körülbelül 350 millió évvel ezelőtti karbon időszak dúsan zöldellő erdeiben is.

Hamarosan nagyobb növények sarjadnak a kéregből: a szél odafújja a magoncokat, s azok megtelepszenek a mohás felületen, gyökereik előbb a tuskóba, majd azon át a talajba nyomulnak, és megtelepszenek a rönk körül is.

Emlősök az élen

Mindeközben az állatok is birtokukba veszik a kidőlt fát. Az első haszonélvezők általában kisemlősök: jellegzetes vendégek a jól ismert közönséges mókusok (illetve Európa észak-uráli határvidékén és Észak-Amerikában a pofa-zacskós, csíkos hátú rokonaik), amelyek a tuskón üldögélve jól belátják birodalmukat, miközben olajos és egyéb magvakat rágcsálnak. Olykor nagyobb állatok, például menyetek vagy bermelinek is igénybe veszik kilátópontként az ilyen tuskókat, amikor zsákmányaikra, egerekre és pockokra lesnek. A menyét világosabb foltokkal tarkázott rozsdavörös bundája kiváló álca a fakérgen és az erdei avaron.

Időnként kígyók és más hüllők is odacsusszannak a száraz avarban, fölkapaszkodnak a tuskóra, hogy jobban „megízleljék" a levegőt, hátha kisemlősök és kétéltűek (békák, szalamandrák) jelenlétéről árulkodik.

Rejtőzködő lakók

Kevésbé feltűnőek a kéreg alatt élő vagy a fatestet furkáló rovarok, de aki tudja, mit keressen, számos fajukat megpillanthatja. Ha egy darabon lefejtjük a kérget, valószínűleg sokfele motoszkáló jószágot vehetünk észre: például páncélos ászkák gömbölyödnek védekezésül apró, kemény golyócskákká.