hirdetés

Partnereink

A tökéletes párkapcsolat titka – szakértő tanácsai

hirdetés

A tökéletes párkapcsolat titka – szakértő tanácsai

Egy pszichológus a kapcsolatok működéséről beszélt, melyből kiemelünk nektek néhány hasznos tanácsot, melyeket érdemes megfogadni.

Először is elmagyarázza mik is szükségesek egy tökéletes kapcsolathoz.

hirdetés

- Egy harmonikus párkapcsolat alappillérei között első helyen az őszinte kommunikáció áll. Fontos ugyanis, hogy mindkét fél ki tudja fejezni az igényeit, ahogy az is fontos, hogy utána a másik kérését teljesíteni is képes legyen. Ha ez a kölcsönös őszinteség és odafigyelés megvan, akkor a pár mindkét tagja szabadon megélheti önmagát, és hosszú távon is boldogan létezik a kapcsolatban.

A kommunikáció mellett fontos még továbbá az is, hogy legyenek olyan közös pontok, értékek a két fél életében, egyéniségében, melyek erőforrásként tudnak működni a kapcsolatukban

- Ezen tényezők megléte már a kapcsolat indulásakor nélkülözhetetlen, vagy fejleszthető készségekként is tekinthetünk rájuk?

- Egyértelműen fejleszthetőek. Vannak olyan dolgok, amik szépen kialakulnak, ahogy a pár összecsiszolódik, és esetleg később találnak rá arra a közös hobbira, közös időtöltésre, amely mindkettejüknek feltöltődést jelent. Ezen felül egy nehezen kommunikáló pár tagjai is megtanulhatják kifejezni az igényeiket, úgy hogy közben nem kell attól félniük, emiatt esetleg elhagyja őket a másik.

Arra a kérdésre is megkapjuk a választ, hogy jó e ha a szerelmesek mindig mindenhol együtt vannak.

- Annak fontosságát, hogy a felek szabadon meg tudjanak nyilvánulni, nem lehet elégszer hangsúlyozni. Mindeközben azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy optimális távolság megléte is elengedhetetlen. Kellenek külön töltött idők, külön kedvtelések, saját barátok. Mindez ahhoz szükséges, hogy önálló emberként is ki tudjanak teljesedni.

Ezeken felül aa pszichológus arról is beszélt, hogy mi a teendő abban az esetben ha minden rendben van a kapcsolatban de nem akarják azt az érzékiséget elveszíteni ami eleinte volt. Nézzük mit is reagált erre.

- Azért azt tudnunk kell, hogy az a tűz nem lesz olyan, mint az elején volt, de valami áthozható belőle. Akár már azzal is, hogy újra olyan programokat csinálnak, mint ami a kapcsolat elején jól működött számukra.Viszont ahogy telik az idő, egy csomó élethelyzet, életciklus-változás történik a pár életében - esküvő, gyerekszületés, óvodáskorú gyerek, tinédzserkorú gyerek, kirepülnek a gyerekek -, valamint az egyének életében is lehetnek változások - például egy állásváltoztatás -, melyek mind-mind hatnak a kapcsolatra és elakadást is okozhatnak. Ezeket is együtt kell tudni valahogy megoldani.

Felmerülhet az a kérdés is, hogy mi történik,akkor ha az egyik fél már kész továbblépni a kapcsolat kötődés jellemezte szintjére, de a másik még nem.

Nézzük mi a doki véleménye: - Az ilyen állapotot elakadásnak hívjuk. Ebben az esetben az egyik fél előrébb tart, mint a másik, az egyik húzná vissza, a másik húzná előre a párját.

Az első két-három évben a pár teljes szimbiózisban él, de természetszerű, hogy ebből az állapotból utána kiválnak és kicsit jobban a külvilág felé figyelnek, amellett, hogy együtt is vannak. De ha valaki nagyon szimbiotikus alkat, nem biztos, hogy könnyen képes kijönni ebből az állapotból. Ez azonban egyensúlyvesztést jelent a kapcsolaton belül, és az is előfordulhat, hogy a másik megcsalja a szimbiotikus félt, inni kezd, vagy bármi más módon csökkenti ennek az állapotnak a feszültségét.

Ezek alapján már tudhatjuk, hogy mikre is kell odafigyelnünk, hogy jó úton haladjon a kapcsolatunk.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés