Szexualitás és pszichológia – Ezek a nemi nevelés alapjai!

A nemi nevelésnek tartalmi és módszertani alapelvei vannak. Éles határ ugyan nincs a két csoport között, mégis viszonylag jól elkülöníthetők. Tartalmi, szemléleti alapelv, hogy a nemiséget nem állatias dolognak vagy pusztán biológiai illetve ösztön-megnyilvánulásnak tekintjük, hanem az élet természetes és értékes velejárójának, amit megfelelően értékelni és fejleszteni kell.

A szexualitást igenlő és pozitívan értékelő alap-beállítottságon kívül, illetve abból kifolyólag fontos alapelv, hogy a szexuális viselkedés plasztikus és alakítható, tehát tanulható és tanítandó, s a nemi nevelés lényeges alkotórésze a nevelési folyamatnak. Ez azért fontos, mert napjainkban szembetűnővé vált az értékrendszerek sokfélesége, pluralitása, ami a fiatalok számára megnehezíti a választást a felkínált értékek (szkriptek) közül. A szexuális viselkedés terén is többféle értékrendszert különböztetünk meg; így pl. a hagyományos, represszív „aszketizmus” mellett a felvilágosultabb puritanizmust, vagy a humanista liberalizmust, amely a szexuális kapcsolat körülményeit és minőségét tekinti a megítélés kritériumának stb. Elég nyilvánvaló, hogy a nemi nevelés erkölcsi normáit a humanizmus értékrendjéből kell merítenünk. Ez mindenekelőtt az erőszak- és visszaélésmentes emberi viszonyok követelményét jelenti, amely a nemek kapcsolatára is érvényes. Másik alapkövetelmény a közösség érdekeinek tudatos figyelembe vétele és szolgálata. Ami ugyan bizonyos mértékig korlátozza az egy az egyén szabadságát, de cserében biztonságot és védelmet nyújt.

A korlátozások természetesen a személyes és társadalmi fejlődéssel párhuzamosan csökkenő tendenciát mutatnak. A szexuáletikai normák vonatkozásában ez azt jelenti, hogy – a WHO által elfogadott szexuális jogoknak megfelelően. Mindenkinek joga van szexuális igényeinek kielégítéséhez, amennyiben felelőssége tudatában figyelembe veszi önmaga és mások (főként pedig a társadalom) valódi, lényeges érdekeit. A humanista szexuáletika persze nem kívánja saját normatíváit sem természetfölötti, sem más tekintélyekre hivatkozva szentesíteni vagy abszolút jellegűeknek feltűntetni, hanem igyekszik azokat a társadalom lényeges (bár változó) érdekeire alapozni.

Egy ilyen alapvető érdek ma is a fajfenntartás, pontosabban a népesedés stabilitásának biztosítása. Az, hogy se túl kevés, se túl sok gyermek ne szülessen. Az optimális gyermeklétszám ma családonként 2-3 gyermek lenne. Szükség van tehát ésszerű családtervezésre és születésszabályozásra, s arra, hogy a gyermekek egészséges fejlődése, felnevelése biztosított legyen. Ez legnagyobbrészt a korszerű nemi nevelés széleskörű alkalmazásával; nem is a nemi kapcsolatok minél további késleltetése, hanem annak biztosítása, hogy optimális felkészültséggel kezdjék a partnerkapcsolatok különböző formáit és fokozatait. Ez nem képzelhető el a gyakorlás, a kipróbálás lehetősége nélkül. Ahogyan H. Kentler (1970-ben) hangsúlyozza: amit nevelni kell, azt gyakoroltatni is kell.