Miért éppen ő?

Az ember egyik legmeghatározóbb döntése élete párjának a kiválasztása, és ez így van, amióta világ a világ. Csakhogy míg az állatvilágban és az emberiség korábbi történetében a legmegfelelőbb megtalálásában az evolúciós szempontok játszottak meghatározó szerepet, vagyis a reprodukció és a gének elterjesztése volt a fő cél, mára az élet tartós élvezete került a középpontba.

 Az első forgatókönyv sokkal egyszerűbb és egyértelműbb, mert benne a választhatóságot a testi vonzerő, a termékenység és az egészség határozza meg, a modem világban azonban ez már édeskevés. Noha a szerelemhez még ma is az „állati vonzalmon" - mai szóhasználattal élve a szerelem biokémiáján - keresztül vezet az út, az igények és elvárások rendkívül kiterjedt körében hasonlóan fontos helyet kap a belső harmónia, az intelligencia, az anyagi-társadalmi sikeresség és minden ezeket megerősítő erkölcsi érték is. A tudósok biológiai és pszichológiai kutatások sokaságával igyekeznek feltárni azt, vajon mi határozza meg elsődlegesen a párkapcsolati értéket, miért éppen az adott személy lesz a kiválasztott, a szeretett - Márai Sándorénál jobb választ azonban mindmáig nem találtak. „Nem tulajdonságaiért szeretünk valakit, nemcsak azért, mert szép, s akármilyen sajátságos, még csak nem is azért, mert rút, púpos vagy szegény: egyszerűen szeretjük, mert a világban hat egy szándék, melynek igazi tartalmát nem tudjuk kifürkészni, mely ötletszerűen ki akarja fejezni magát, hogy megújulhasson örök forgásában a világ, s érthetetlen szempontok szerint érint meg félelmes erejével lelkeket és idegzeteket, működni késztet mirigyeket, elhomályosít sugárzó agyakat."

A hajtóerő

Helen Fisher kutatásai kevésbé romantikus, de annál elgondolkodtatóbb összefüggésekre hívták fel a figyelmet. Éveken át vizsgálta szerelmi kapcsolatok különböző állapotaiban levő személyek [újdonsült szerelmesek, tartós boldog kapcsolatban élők, friss szakítást elszenvedők stb.) idegrendszeri működését, és részben evolúciós, részben biológiai magyarázatokat keresett azokra a rendkívül intenzív, gyakran szinte elviselhetetlen és szélsőséges élményekre, amelyeket a szerelem váll ki belőlünk.

Hosszasan vizsgálva szerelmes/nem szerelmes/ tartósan kötődő/csalódott/stb. személyek agyának aktivációs mintázatait és szervezetük más paramétereit, először is arra jutott, hogy a szerelem valójában nem is érzelem, hanem egy motivációs rendszer; hajtóerő, az idegrendszer cselekvésre késztető feszültségi állapota Idrive), amely arra. hivatott, hogy intim kapcsolatot teremtsünk és tartsunk fenn egy utódnemzésre kiválasztott partnerral. Hasonlóan az ösztönszintű szükségletekhez, a szerelem egyetlen specifikus, mással nem helyettesíthető célra - a szeretett személyre - irányul, ugyanúgy, ahogyan az éhség az élelemre. Érzelmeket bármi bárhol kiválthat bennünk, a szerelem azonban egyetlen céltárgyra fókuszál. Az alapvető érzelmi állapotokhoz univerzálisnak mondható arckifejezések társulnak, míg a szerelemnek nincsen jellegzetes arckifejezése -valójában ezernyi, egymásnak ellentmondó érzés és érzelem örök váltakozásából áll.

A szerelem szükséglet, egy hajtóerő - mint az éhség, a szomjúság -. amelyet azonos vagy hasonló biokémiai és idegrendszeri folyamatok jellemeznek, mint minden olyan biológiai szükségletünket és késztetésünket, amely a túlélést és/vagy a fajfenntartást szolgálja.

Forrás: Elittárs

Képek: eletunk.com, publicdomainpictures.net