hirdetés

Partnereink

Miért beszélünk el egymás mellett?

hirdetés

Miért beszélünk el egymás mellett?

Képesek-e vagyunk-e az élményeink megosztására, az empátiára, vagy párbeszédeink párhuzamos monológokká, szúrófegyverekké válnak? A legnagyobb szeretet mellett is hatalmas hibákat követhetünk el, ha összecsapássá élesítünk egy ártatlannak induló hétköznapi beszélgetést. Képesek vagyunk-e túljutni párkapcsolati gondjainkon?

A kutatások szerint problémáink 60 százaléka nem megoldható, így kezelésük azon múlik, miként tudunk velük magunkban, illetve kapcsolatunkban „egyezségre jutni”. Talán csak egy területen nem bírunk dűlőre jutni, s ez képes egy egész életen átívelő frontvonallá válni: a  két ember közötti kommunikáció zavara. A párterápiára érkezők nagy része kommunikációs hiányosságok miatt jelentkezik. Még azoknál is többnyire ez húzódik meg a háttérben, akik mást jelölnek meg a legfőbb problémaként, például a bizalmatlanságot, az eltávolodást. A kérdés az, hogy képesek-e vagyunk-e az élményeink megosztására, az empátiára, vagy párbeszédeink párhuzamos monológokká, szúrófegyverekké válnak? A legnagyobb szeretet mellett is hatalmas hibákat követhetünk el, ha összecsapássá élesítünk egy ártatlannak induló hétköznapi beszélgetést. A konfliktust sokszor nem maga a probléma, hanem a problémamegoldás módja hozza létre – állítja a rendszerszemlélet.

hirdetés

Milyen alapelveket érdemes tehát betartanunk, hogy élményeinket, nehézségeinket valóban meg tudjuk osztani partnerünkkel? Közhelynek számít már, hogy nem kommunikálni lehetetlen – gesztusaink, mimikánk, hangunk folyamatosan „közvetít”... A legtöbben hajlamosak párjuk viselkedését automatikusan kapcsolatukra és magukra vonatkoztatni, annál inkább, minél nagyobb a kapcsolat érzelmi jelentősége, minél erősebb a szorongás, esetleg az indulat. Míg ugyanis a kommunikáció tartalmi szintjét főleg a kimondott szavak közvetítik, a kapcsolati szintet valójában a metakommunikáció – a hangszín, a mimika, a gesztusok – tükrözi hitelesen. A legfőbb probléma az, hogy mi magunk alig vagyunk tudatában metakommunikációnk társunkra vonatkozó jelentésének, arról viszont meg vagyunk győződve, hogy párunk viselkedését helyesen észleljük. Ezért a párkapcsolatokban nagyon gyakori gondolati torzítás a gondolatolvasás: „Tudom, mit gondolsz rólam, láttam rajtad!”. Tehát következtetünk, fantáziálunk párunk viselkedése, rezdülései, hangszínei alapján, de voltaképpen biztosat sosem tudhatunk – legfeljebb, ha kérdezünk.

Párkapcsolati kommunikációs alapszabály tehát: Kérdezz, ne csak következtess! Tudatosítsuk mindig a kapcsolatra vonatkozó értelmezéseinket, mielőtt félrevezetett érzelmeinktől vakon ellentámadásba kezdünk. Sokszor oda küldünk katonákat, ahol nincs is frontvonal. A másik oldalról pedig nagyon fontos, hogy szavaink, és azoknál is ordítóbb gesztusaink, hangszínünk, mimikánk kapcsolati jelentésének tudatában kommunikáljunk partnerünkkel...

Forrás: Mipszi

Képek: hant.sebien.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés