hirdetés

Partnereink

"Imádok nőnek lenni"

hirdetés

"Imádok nőnek lenni"

 

A "Nő" Anastasia Mikova újságírónő és Yann Arthus-Bertrand fotográfus közös filmje. A nagyszabású projekt a világ minden táján élő nők vallomásait gyűjti össze, hogy abból egyfajta univerzális összképet alakítson ki.

hirdetés

- Minden interjút nők készítettek, fel sem merült, hogy férfiak legyenek jelen - mondta Yann-Arthus-Bertrand a film készítéséről. - Elég intim kérdések hangzottak el, nők beszélgettek nőkkel. Volt egy témavázlatunk Anastasiával, az interjúalanyokat helyi segítők készítették fel. Nem könnyű idegeneknek úgy beszélni a magánéletedről, a legintimebb dolgaidról, hogy azt majd milliók látják, erre fel kell készíteni az embereket, kell a kifejezett beleegyezésük. Két évig forgattunk, amit egy év előkészítés előzött meg.

2000 nővel készült interjú ötven országban. Téma volt az oktatás, a munka világa, az anyagi függetlenség, a szexualitás és a menstruáció is.

- Egy-egy interjúból csak egy-két perc került a filmbe, de ezek az interjúk órákig tartottak. Kicsit olyanok voltak, mint amikor valaki pszichológushoz megy: egy ponton túl ezek a nők már nem a kamerának, hanem saját maguknak beszélnek. Sötétben vannak, előttük egy fényforrás, az újságírót alig látják, belenéznek a kamerába, ez a helyzet felszabadítja őket, az egész beszélgetés nagyon személyessé válik.

A dokumentumfilm a nők által elszenvedett igazságtalanságokon túl megmutatja a bennük rejlő erőt is. A Nő című filmet az alkotók Ingyenesen bocsátják azon szervezetek rendelkezésére, amelyek vetíteni szeretnék.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés