Senki nem írja meg társkeresőn, hogy hisztis
hirdetés

„Kedves és romantikus vagyok, komoly társat keresek.” Amikor egy társkeresőre regisztrálunk, a legelső kihívás, hogy megírjuk a saját bemutatkozónkat. Nem mindegy ugyanis, hogy mit osztunk meg önmagunkról, hogyan próbáljuk meg „eladni” magunkat, és mivel igyekszünk felkelteni a többiek érdeklődését.
A jól megírt magamról szöveg egyfajta cégér, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy megtaláljuk az igazit. 110 ezer tárkereső adatlapját megvizsgálva kiderült: a nők leggyakrabban használt szava a kedves, a férfiaké pedig a komoly. De a bemutatkozókban bőven akadnak kuriózumok is.
hirdetés
Vidám, sportos, nyitott, őszinte, mosolygós
A Loveboxon megtalálható több mint 110 ezer publikus adatlapon többek közt ezek a nők által legtöbbet használt szavak, a férfiak pedig előszeretettel írják magukról, hogy megbízhatóak és romantikusak. Ez talán nem annyira meglepő, mint az, hogy a főzni többször szerepel a pasiknál, mint a csajoknál. Az első ránézésre sablonosnak tűnő szövegek mellett azért bőven találhatók az adatlapok szavai közt érdekességek is.
Hogy jön a féktáv és a mulatási ahhoz, hogy horror és harapok? Érdekességekért nézd meg alaposan az infógrafikát.
A Lovebox-ról
Az idén teljesen megújult Lovebox több mint 13 éve Magyarország egyik legnépszerűbb online társkeresője. Létrehozása óta 1,2 millióan próbálták ki, jelenleg közel 350 ezer ellenőrzött adatlap található rajta.
Forrás
Szöveg és kép: Probakó Kommunikáció
Főkép: femcafe.hu
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek







