hirdetés

Partnereink

Vidéki termelőket segít a biztos megélhetésben egy új pályázat

hirdetés

Vidéki termelőket segít a biztos megélhetésben egy új pályázat

A mezőgazdaság mellett a turizmus felé nyithatnak a vidéki vállalkozók egy új pályázat segítségével. A „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése” elnevezésű felhívás vissza nem térítendő támogatást nyújt a mezőgazdasági termelőknek, hogy szálláshelyet hozzanak létre, ezzel támogatva a hazai turizmust is.

A turisztikai szektornak is nagy lehetőség az az új pályázat, amely abban támogatja a mezőgazdasági vállalkozásokat, hogy egy teljesen új tevékenységet tudjanak elindítani.

hirdetés

Az 50 milliárd forintos keretösszegű pályázat a mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelőknek nyújthat segítséget, elsősorban a 11 turisztikai térségben. A jelentkezés azonban minden vállalkozás előtt nyitott, amelynek székhelye már legalább egy évvel a pályázat benyújtása előtt is vidéken volt, bevételeinek pedig legalább a fele mezőgazdasági tevékenységből származott az előző üzleti évben.

A vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 100 millió forint, amelyből kötelező szálláshelyet létesíteni, vagy a már meglévő szálláshelyet bővíteni, fejleszteni. De vajon hányan élnek ezzel a pályázati lehetőséggel? „A VP6-6.4.1-21 mindenképpen a népszerűbb vidékfejlesztési pályázatok közé tartozik. Sok mezőgazdasággal foglalkozó termelő van kiszolgáltatva az időjárásnak, és egy csomó más körülménynek, amelyre nincsenek befolyással. Ezzel a lehetőséggel egy új, kiszámíthatóbb bevételi forrásra tehetnek szert” – mondja Miklovicz Péter, a Gordius Solutions Tender Kft. ügyvezetője. Hozzáteszi: a lehetséges pályázók közül sokaknak van olyan tanyája vagy háza, ahol vendégházat lehet létesíteni.

Aki pályázni szeretne, annak gyorsan kell cselekednie

„A belföldi turizmus minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben. Ez a tendencia a vírushelyzet miatt valószínűleg a jövőben sem fog változni, így a turisták pénze is nagyobb arányban marad itthon” – fűzi hozzá Miklovicz Péter.

De hogyan és mikor érdemes pályázni? Aki jelentkezni szeretne, annak már nincs sok ideje habozni: a beadás 2021. december 8-án indul, és 2022 áprilisáig, vagy a keretösszeg kimerüléséig lehetséges. Fontos ugyanakkor, hogy átgondoltan és odafigyelve állítsuk össze az anyagot, hiszen vannak visszatérő hibák. Jellemző például, hogy olyanok szeretnének pályázni, akik nem mezőgazdasági vállalkozások vagy termelők, márpedig ez a lehetőség csak előttük nyitott. Nem érdemes továbbá 1-2-3 vendégszobára pályázni, mert a szakember szerint nem lehet rá potenciálisan nyerő pályázatot építeni. „Bár nincsenek kizárva, kevés eséllyel indulnak a kisebb, 1-2 milliós havi bevételű vállalkozások is. Probléma szokott még lenni, ha a pályázni vágyóknak nincs meg az 1 lezárt üzleti évük, ami szintén alapfeltétel” – hangsúlyozza Miklovicz Péter, hozzátéve: az érdeklődőknek érdemes még most regisztrálni a palyaz.hu weboldalon. Aki tovább halogatja az előkészületeket, az félő, hogy kicsúszik a határidőből.

Forrás: akoczka.com

Kép: Pixabay

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés